Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-08-24 / 16. szám
8 « Paksi Hírnök, 2018. augusztus 24. Mozaik Paks az én városom Klopcsikné Somorjai Mária életét a sport határozza meg, ennek köszönheti azt is, hogy Paksra került: férje az atomerőmű sportegyesületében futballozott. - Gyerekkoromtól aktívan sportoltam, a családom is, ami maximálisan meghatározta az életemet. Örülök neki, hogy Paks a sport városa, így ezen a téren nagyon sokat tudok tenni a diákokért, mindkét nagy helyi sportegyesületben tevékenykedem. Tolnáról jöttem, ami Pakshoz képest kisváros, de úgy gondolom, hogy hamar beilleszkedtem. A település az eltelt évek alatt sokat fejlődött, egyre több lett a lehetőség a fiatalok és az idősek számára egyaránt. Úgy látom, hogy utóbbiakat most is sok szórakozási lehetőség várja, a fiatalabbaknak viszont kevesebb jut: hiányolok egy mozit, klubot, ahol társasági életet tudnának élni - mondja Klopcsikné Somorjai Mária. Arról is beszélt, hogy a sportágválasztókon látható, hogy több mint húszféle sportág ad rendszeres mozgási lehetőséget Pakson. - Fennáll a bőség zavara, de a tanárok, edzők igyekeznek a gyerekeket a képességeiknek megfelelő irányba terelni - jegyezte meg. Kiemelte, hogy imád tanítani, szereti a Deák Ferenc általános iskolát, a gyerekeket, akikkel tanórán kívül is szívesen foglalkozik, és reméli, még jó néhány évig megteheti. Paksot élhető, biztonságos városnak tartja Kopcsikné Somorjai Mária. Azt mondja, hogy az atomerőmű bővítése miatt ideérkezők révén megismerünk más kultúrákat, ami a város hasznára válhat.- Pakson születtem, itt nevelkedtem, ezért kötődöm az itt élő és egykor élt emberekhez. Ha kimegyek a temetőbe, nagyon sok emlék eszembe jut - mondja Pámer Zoltán. A gazdasági szakember itt járt általános, majd középiskolába, Pécsett végezte el a közgazdasági egyetemet, majd Budapesten tanult. Az atomerőmű „hívta vissza” Paksra, de egyebek között dolgozott a konzervgyárban is, főkönyvelőként. - Minden olyan jellegű szolgáltatás megvan a városban, ami a színvonalas életet biztosítja az itt lakóknak. Nyolc éven át voltam önkormányzati képviselő Pakson. Ez harc és küzdelem, de bizonyos fokig öröm forrása is. Szívesen emlékszem arra, hogy annak idején mi hirdettük meg a pályázatot az új egészségügyi intézmény létrehozására, sikerült a strandot bővíteni, több utat megépíteni. Viszont több elképzelést nem tudtunk megvalósítani, az úthálózat rekonstrukciójára, az elkerülőútra gondolok, aminek létrehozása mindenképpen fontos. Régi vágya több paksinak, hogy a Dunaparti sétányt meghosszabbítsák a Duna-korzótól a buszpályaudvar mögötti területig. Kedves emlékem, hogy a Duna túlsó partjára jártunk fürödni, legénykoromban többször lesétáltunk a partra, most az unokákkal jövünk, ők is szeretnek kavicsot dobni a vízbe - idézte fel emlékeit Pámer Zoltán. Azt is elmondta, hogy a felesége pécsi származású, és annak idején nehezen vette tudomásul, hogy ideköltöznek, de megszerette ezt a várost. - Ez alapján is úgy gondolom, hogy Paks másnak is ajánlható hely - zárta gondolatait Pámer Zoltán. Sólya E. Modern mumusok az interneten A Z generáció, a digitális korszakban születettek online üzemmódban léteznek, tagjai egyszerre tanulnak, eseteinek, közben ellőnek egy-egy szelfit is, és kívülről fújják az összes vlogger nevét. Szülőként ennek lehet örülni is, meg nem is, de tiltani a nettől nem érdemes a kamaszokat, el kell fogadnunk, hogy a számítógép az életük része, és már az iskolai feladatok egy része is a világhálón található meg. Érkezik azonban onnan más is. A legnagyobb közösségi oldalon terjedő Kék bálna kihívás öngyilkosságra buzdító feladatai után felbukkant Momó, ez a csirkelábú, vigyorgó, gülüszemű szörnyeteg. Momó sem kispályás: erőszakos képeket, fenyegető üzeneteket küld a gyerekeknek, és arra szólítja fel őket, hogy bántsák magukat. Momó a gyerekek szemében valóságos, hiszen nem arctalan, mint a mi gyermekkorunk mumusa, akivel ijesztgettek, ha rosszalkodtunk. Momó a legmélyebb gyermeki félelemre épít: ott fogok állni éjjel az ágyad mellett és megcsonkítalak. Szerencsére nem csak a momóféle szörnyprofilok, hanem a szakemberek is haladnak a korral. Rendőrök tartanak iskolai előadásokat, szórólapok terjednek arról, mire figyeljünk, amint gyermekünk a világháló közelébe kerül. Nagyon nehéz azonban az ellenőrzés, sokszor nem elég a szűrőprogramok használata, a számtalan csel, amivel a szülő követheti csemetéje ténykedését. A gyerekek ráadásul egymást is ijesztgetik: ha Pistike nem találkozott még Momóval a neten, majd Józsika felvilágosítja arról, hogy mit művel vele a csirkelábú. A legapróbb jelre is figyelnünk kell. Az én fiam például - akinek figyelmét a bátyja, az övét pedig a haverjai hívták fel a Momó-jelenségre - a száját húzogatta a füléig a tükör előtt. Nekem ez vált gyanússá. Felháborodásomat hosszas felvilágosítás követte a Momó-jelenségről, a 7, 11 és 14 évesekre jellemző gyermeki gondolkodás szintjein. Azóta már minden nap akár többször beszélgetek három gyermekemmel arról, ki mit látott, kinek mire hívták fel a barátok a figyelmét, és igyekszünk helyretenni a dolgokat. Nem egyszerű, de ahogy bizonyosságot akarunk arról, hogy kincsünk biztonságban van, amikor elengedjük a játszótérre, úgy el kell magyaráznunk akár ezerszer is, hogyan viselkedjen, mit vegyen, és mit ne vegyen komolyan a kibertérben, hogy ott is biztonságban legyen. Z generáció. Digitális őslakosok, míg mi csak bevándorlók lehetünk. Már háromévesen ki tudják választani a telefonunkon az őket érdeklő meséket. De a jó választáshoz mi is kellünk. Ha a kíváncsiságuk vagy mások rosszindulata (legyen az akár a japán szoborból kreált Momo) téves útra viszi őket, legyünk ott, és tereljük őket vissza. Nem állhatunk folyamatosan mögöttük, amíg a kütyüjeiket nyomkodják, de megoldás lehet a rájuk leselkedő veszélyek kiküszöbölésére, ha beszélgetünk velük. Sokat és mindenről. Lehetőleg nem online. Sólya Emma
