Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-07-27 / 14. szám

Sport Paksi Hírnök, 2018. július 27. ■ 23 Újabb érmeket szereztek a kajak-kenusok Az elmúlt hetekben egymást követték a versenyek a kajak-kenu szakágban, sík­vízi és maraton Európa-bajnokságon, válogatókon szerepeltek az Atomerőmű SE sportolói. Bedecs Ferenc vezetőedzőt az elért eredményekről kérdeztük.- A fiatalokkal kezdem. Auronzoban ren­dezték az ifjúsági és U23-as Eb-t, ahol há­rom versenyzőnk indult. Pupp Noémi az U23-as mezőnyben kajak egyes 500 mé­teren harmadik helyen ért célba. Kiéle­zett küzdelemben mindössze kéttized má­sodperccel maradt el a győztestől. Várha­tó volt, hogy dobogóra áll, mivel a legjobb idővel került be a döntőbe. Az ifjúsági­ak között két tizenhét éves versenyzőnk, Kollár Kristóf és Hodován Dávid 500 mé­teren, négyes hajóban Bucsi Bálinttal és Zupkó Balázzsal az ötödik helyen ért cél­ba. A győztes ukránok kivételével a máso­diktól az ötödik helyezettig szinte egyvo­­nalban futottak be a hajók, kévésén múlt a dobogó. Hodován Dávid a Cl 200 mé­ter középfutamában héttized másodperc­cel maradt le a döntőről, ahova csak egy 2001-es születésű jutott be. Jövőre még ő és Kollár is ifjúsági korcsoportos lesz - összegzett az olaszországi versenyről Be­decs Ferenc. Somorácz Tamásnak nagyon jó az idei éve, róla a következőket mond­ta a szakvezető: - Kajak párosban Európa­­bajnokok Mozgi Milánnal, és július köze­pén Szolnokon a világbajnoki részvételért válogatóztak. Először K2 1000 méteren, az olimpiai számban álltak rajthoz, és na­gyon szoros csatában nyertek. Másnap az 500 méter párost is megnyerték. Mivel az 500 méteres távon mind a két váloga­tót megnyerték, már biztos volt a vb-in­­dulás. A hosszabb távon, 1000 méteren az első válogatón azért nem indultak, mert nem tudtak rá készülni a K4 500-as sze­gedi és duisburgi világkupa futamai mi­att. Az első K2 1000-es válogatót az Ilyés- Hufnágel páros nyerte, viszont most a má­sodik válogatón, amelyet Somiék nyertek, Hufnägel Dombvárival ült össze. Mivel nem Ilyéssel indult másodjára Hufnägel, ezért az elnökség úgy döntött, hogy nem lesz szétlövés. így a Somorácz-Mozgi páros K2 500 és 1000 méteren is indul­hat augusztus 22-26. között a portugáliai Montemor-o-Velho-ban sorra kerülő vi­lágbajnokságon. Bedecs Ferenc azt is el­mondta, hogy ezen a szolnoki válogatón Pupp Noémi 500 méteren egyes hajóban - mondhatni világbajnoki mezőnyben - a nyolcadik lett, míg KI 1000-en a harma­dik helyen ért célba, ami óriási fegyver­tény. Koleszár Zoli Cl 5000 méteren első lett, ő a szolnoki Egyetemi és Főiskolai Vi­lágbajnokságon augusztus 10-12. között két távon két négyes hajó tagja lesz. Be­decs Ferenc végül, de nem utolsósorban az első felnőtt Európa-bajnoki aranyát nye­rő Kiszli Vandáról is beszélt: - Július ele­jén a horvátországi Metkovicban rendez­ték az ifjúsági az U23 és a felnőtt maraton Európa-bajnokságot. Vanda tavaly Miha­­lik Sárával világbajnoki címet szerzett, és most sem találtak legyőzőre. Nagy csatá­ban, az utolsó futószakaszon ellépve nyer­tek a Csay Renáta-Bara Alexandra páros előtt. -joko­.MNTEON TiMETKEZÍS ETKEZES Iroda és bemutató terem Paks 2/A Dózsa Gyórgy Birkás Mária képviselő te!efon:75/675-732 mobi 1:2 0/410-7512 Készenlét 0-24-lg:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu ffANHURfr >4 V '±J©íA* TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wágner Aranka Készenlét 0-24 óráié,: 30/936-3255 i Földhivatalnál fanfar] áV.. l/ANHUtVl War,® 3AXOPOHEHME fleMOHCTpauuoHHbin 3aa: r. IlaKm, yn. “Ka/iBapna” «. 2. (Paks Kálvária u. 2.), njiomaflb “CeHTxapoMiiiar” (Szentháromság tér), y naMítranKa Tpomjbi Tene(j)OH/(j)aKC: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 PyKOBOflmenb ot})Mca: Apamca Baraep (Wágner Aranka) fi oh pe3epBHoro pe+cuMa, 6e3 bmxoähmx, KpyrnocyTOHHO (0-24): +36 30/936-32-55 fanfar] PAKS

Next

/
Thumbnails
Contents