Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-06-22 / 12. szám
2 ■ Paksi Hírnök, 2018. június 22. Közélet Az Anna utca felújításáról volt szó a fórumon Többen helyeslőén bólogattak, amikor Szabó Péter polgármester azt mondta, hogy nem sokan laknak ugyan az Anna utcában, de mivel arra közlekednek az Öreghegyen élők is, nagy ott a forgalom, és igencsak ráfér a felújítás. Ez azon a lakossági fórumon hangzott el, amit az Anna utca út- és közműfelújítása kapcsán tartottak a közelmúltban. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a faltól falig rekonstrukciót saját forrásból valósítja meg az önkormányzat, a becsült költség 237 millió forint. Pupp Gábor, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársa elmondta, hogy a rekonstrukció keretében a légkábeles rendszereket leviszik a föld alá, kicserélik az ivóvíz-gerincvezetéket, az út aszfaltburkolatot, a járda és a kapubejárók pedig térkőburkolatot kapnak, megoldják a csapadékvíz-elvezetést, teljes zöldfelület-felújítást végeznek, valamint parkolók kialakítását is tervezik. Pupp Gábor arról is beszámolt, hogy a tervek elkészültek, ezeket tárták most a lakosság elé a fórumon, illetve minden kiviteli engedély rendelkezésre áll, már csak a kivitelező kiválasztása van hátra, és indulhat a munka, előre láthatóan nyár végén, ősz elején. A mintegy 400 méter hosszú utcát két ütemre bontva újítják fel, először az alsó részét, majd jövő tavasszal a felsőt. A fórumon az is elhangzott, hogy a tervezés megkezdésekor már tartottak egy lakossági fórumot, azóta is voltak egyeztetések az ott élőkkel, és lesz még egy találkozó a kivitelezés megkezdését megelőzően. Most jellemzően a csapadékvíz-elvezetéssel, a járdaszintekkel kapcsolatban hangoztak el lakossági kérdések, vélemények, valamint a közlekedésről, parkolási lehetőségekről is, a kivitelezés idejére és a felújítás utánra vonatkozóan egyaránt. Az Anna utcában jelenleg egyirányú a forgalom, ami a felújítás után sem fog változni. Az építkezés idején számítani kell majd forgalomkorlátozásra, a közműátállások miatt pedig legfeljebb egy-egy napig tartó vízhiányra, illetve áramszünetre, de ezekről előzetesen értesítik majd a lakókat. Kohl Gy. Az aszfaltozási program folytatódik Eddig kilenc utca rossz állapotú burkolata újult meg három ütemre bontva az aszfaltozási programban. Elsőként tavaly a lakótelepen dolgoztak az aszfaltterítőgépek, második ütemben óvárosi utcákban, a harmadik szakaszban pedig idén tavasszal készült el a Hegy utca egyik oldalának, valamint a cseresznyési út még fel nem újított szakaszának aszfaltozása. A következő hónapokban a helyi önkormányzatokért felelős miniszter pályázatán elnyert támogatásból újul meg a Kápolna utca (a Zsíros köz és a Pál utca között), a Zsíros köz (Rákóczi és Kápolna utcák között) és a Zrínyi utca burkolata. A közbeszerzési eljárást elindította az önkormányzat, a 75 millió forint becsült költségű beruházás várhatóan ősz végén befejeződik. Ugyanebből a forrásból korszerűsítik a Nádor utca Építők és Bercsényi utcák közötti szakaszát is, már folyamatban van a szerződéskötés a kivitelezővel a bruttó 21 millió forintos beruházás lebonyolítására. Önkormányzati saját forrásból tucatnyi utca korszerűsödhet, a tervek elkészítése folyamatban van. Teljes hosszban a Tölgyfa, a Bajcsy Zsilinszky, valamint az Iskola utcák újulhatnak meg, emellett 12 utcában egy-egy szakasz útburkolat-rekonstrukcióját tervezi a város. Utóbbiak sorában a Tolnai úton a Kölesdi úttól a mentőállomásig, a Táncsics közben a Táncsics utcától a Tesco útig, a Nyárfa utcában az új aszfalttól a hatos útig, az Árnyas utcában a Kishegyi úttól az Építők útjáig korszerűsödhet az útburkolat. Az Alkotók utca Búzavirág és Kurcsatov utcák közötti, az Alkotmány utca Kodály utcától a betonos elágazásig, a Bocskai utca Barátság és Alkotók utcák közötti szakaszának rekonstrukciója is megvalósulhat, a Gesztenyés úti parkoló külső felének burkolatáé szintén. Ebbe a programcsomagba tartozik még a Hegy utca másik oldala, a Kurcsatov szervizút Kurcsatov utcától az Alkotók útjáig tartó szakasza, az Építők útja sorházak felőli oldalán lévő járda, valamint a Hidegvölgy utca aszfaltozása a 92. számú háztól. A megvalósításra 300 millió forintot különített el a képviselő-testület. Dallos Szilvia