Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-05-11 / 9. szám
8 ■ Paksi Hírnök, 2018. május 11. Atomerőmű Harmincnyolcán kaptak Igazgatósági Nívódíjat a majálison Meghatottan és kissé izgatottan vette át Benkéné Ambach Erzsébet az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatósági Nívódíját. A GKFO KRO Eredménygazdálkodási Csoport gazdasági elemzője elárulta, hogy a meglepetés már korábban megvolt, amikor megtudta, hogy megkapja a cég rangos kitüntetését. Amikor hírét vette ennek, elsőként azok a nagy elődök jutottak eszébe, akiktől ezt a szakmát tanulta. Korábban mással foglalkozott, idén éppen húsz éve, hogy az atomerőmű munkatársa lett. - Nagyon örülök, hogy itt dolgozhatok, büszke vagyok rá, hogy egy kis fogaskerék vagyok a gépezetben - fogalmazott. Azt mondta, kiváló kollektíva tagja. Mint hozzátette, számára külön öröm, hogy a gyerekeiknek is van lehetőség helyben boldogulni, sőt most arra is van esély, hogy az unokái is Pakson tervezhetik majd a jövőjüket. Benkéné Ambach Erzsébet az egyike volt az atomerőmű azon munkatársainak, akik elismerést kaptak az idei majálison. Hagyomány, hogy a Paksi Atomerőmű életében május 1-je, a majális nemcsak a felhőtlen kikapcsolódásról, a sportról és a főzésről, a közösségi és kulturális programokról, hanem a kiemelkedő munkateljesítményt nyújtó munkavállalók ünnepléséről, elismeréséről is szól. Ebben az évben 38 dolgozó részesült Igazgatósági Nívódíjban. Elsőként Pataki Mariannát, a vezérigazgatói titkársági osztály munkatársát szólították a színpadra, majd Kis Szabó Tibor műszaki szakértőt. Az üzemviteli igazgatóság tizenhárom munkatársa, Balogh János, Csányi Dániel, Fekti Lászlóné, Huszák Zoltán, Izsák Lajos, Kosaras Ferenc, Kőmíves Ferenc, Krancz István, Mukli József Sándor, Pacher István, Sápi József, Takács Zoltán és Zörényi Miklós vehetett át Igazgatósági Nívódíjat Takács Zoltán üzemviteli igazgatótól. - Paksi vagyok, itt születtem. Előzőleg nem terveztem, sőt azt gondoltam, soha nem is fogok az atomerőműben dolgozni, ráadásul egy kicsit még tartottam is tőle - idézte fel lapunk kérésére Kosaras Ferenc, aki műszakvezetőként hulladékkezeléssel foglalkozik. 2007-ben került az atomerőműbe, ezt megelőzően kőműves vállalkozó volt. Azóta sikerült megbarátkoznia az erőművel, ami nagyon kellemes meglepetés volt számára. - Állítom, hogy nem kell tőle félni. Nagyon jó a kollektíva, nagyon erős az összetartás - fűzte hozzá. A műszaki igazgatóság öt munkatársának, Jakab Albertnek, Kern Attilának, Nagy Lászlónak, Varga Zsoltnak és Vácz Attilának dr. Elter József műszaki igazgató adta át az elismerést, míg a karbantartási igazgatóságról kilenc kollégának gratulált Szabó Attila, karbantartási igazgató. Ők: Baldauf János, Fazekas Attila, Herger Attila, Illés László, Somogyi László, Sóthy András, Tihanyi Ferenc, Tóth György és Tóth Levente. A biztonsági igazgatóság kollektívájából Baranya Sándorné, Karácsony Sándor, Paczolay Győző Péter, Tóth Zoltán Sándor kapott díjat, a gazdasági igazgatóság munkatársai közül pedig Benkéné Ambach Erzsébet mellett Elek Sándor és Füredi Zoltán. Végül Kaszás Mónikát és Makai Jánost szólították színpadra, ők a humán igazgatóság díjazott munkatársai.- Lehet, hogy a mai világban nem számít irigylésre méltó életpályának, ha valaki évtizedeket tölt az első munkahelyén, sőt várhatóan onnan megy nyugdíjba, ugyanakkor ez engem büszkeséggel tölt el - jegyezte meg Makai János, akinek 1985. augusztus 1-je volt az első munkanapja a paksi atomerőműben. Gépészeti szakközépiskolát végzett, evidens volt, hogy ezt a munkahelyet választja. Azóta végigjárta a műszakos ranglétrát, dolgozott mint gépész, operátor, turbinafőgépész, technológus, és immár 18 éve az oktatásban vállal szerepet, szavai szerint egy nagyon jó közösségben. A közösség fontosságát lapunknak adott interjújában Hamvas István vezérigazgató is kiemelte. Azt is elmondta, hogy számukra idén a legnagyobb kihívást az üzleti terv teljesítése jelenti, külső okok miatt. A 400 kW-os alállomásban történt műszaki hiba miatt le kellett ugyanis állítani a hármas blokkot, ami kilenc napos kiesést jelent. Jelenleg is vannak folyamatban hatékonyságot növelő beavatkozások, például a turbinaátalakítás, az üzem közbeni karbantartás bevezetése, amelyek termelési előnyt hozhatnak már idén is, de ezekkel számoltak az üzleti terv elkészítésénél. A harmadik az optimalizált üzemanyag alkalmazásának bevezetése, annak hatása viszont 2020-ban jelenik meg. Az elismerések átadása után a hagyományos főzőverseny eredményhirdetése következett az atomerőmű majálisán. Ezt ebben az évben a karbantartási igazgatóság színeiben induló csapat nyerte, az ezért járó díjat dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató adta át. Második az Atomix Kft., harmadik a Protheus Holding Zrt. kollektívája lett. Vida Tünde Fotó: Vida Tünde