Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-05-11 / 9. szám
6 ■ Paksi Hírnök, 2018. május TI. Közélet Élelmiszermentő programot indítottak Fotó: Szaffenauer Ferenc Évente akár tízmillió forint értékű élelmiszert menthetnek meg és juttathatnak el rászorulókhoz annak a megállapodásnak a keretében, amit a Paks Kistérségi Szociális Központ az Élelmiszerbankkal kötött, és amelyet támogat Paks Város Önkormányzata - jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester és Borbás László, a központ igazgatója. Szabó Péter azt mondta, hogy naponta akár 200 kilogramm élelmiszert oszthatnak szét Pakson, illetve a térség településein élő rászoruló családoknak a programban. Jellemzően zöldségről, gyümölcsről és pékáruról van szó, ami az élelmiszermentésben partner paksi Tesco-áruház polcairól kerül le. Ezeket a még lejárat előtti, minőségileg megfelelő élelmiszereket egyébként megsemmisítenék, így viszont nem mennek veszendőbe. A polgármester hozzátette, hogy országszerte körülbelül 200 áruház vesz részt jelenleg az Élelmiszerbank élelmiszermentő programjában helyi partnerek közreműködésével. Borbás László úgy tájékoztatott, hogy közel egy éve dolgoztak az Élelmiszerbankkal az együttműködési megállapodás megvalósulásáért, ami nem jöhetett volna létre az önkormányzat támogatása nélkül. Erre elsősorban a szállítókapacitás tekintetében volt szükség: Paks Város Önkormányzata napi négy órában biztosít az élelmiszer szállításához járművet. Minden hétköznap reggel átveszik a Tesco-ban az élelmiszereket, majd a központ családsegítő és gyermekjóléti szolgálatának munkatársai állítják össze az érintett családoknak a csomagokat. A projektet május 3-án indították, egyelőre harminc családot hívtak be csomagért, akikkel a szolgálat egyébként is kapcsolatban áll. Borbás László kiemelte, hogy a Paksi Nagycsaládosok Egyesülete és a Segítők Háza együttműködik velük annak érdekében, hogy az adományok minél szélesebb körben eljussanak a rászorulókhoz. Hozzátette, hogy szeretnének a környező településekre is eljuttatni az élelmiszerekből, ami két-háromszáz családot jelenthet, illetve ha jól működik a rendszer, szó lehet arról, hogy az Aldival is partnerségre lépjenek. Borbás László szavai szerint szervezési nehézséget az okozhat, hogy nem tudják pontosan kiszámolni, hogy egy-egy napon mennyi és milyen élelmiszert kapnak a Tesco-tól. Arról is beszélt, hogy az élelmiszerek átvételét, kezelését szigorú dokumentáció kíséri. - A lehetőségek, eszközök megvannak, egy belső átszervezés után a humánerő is rendelkezésre áll - emelte ki a központ igazgatója, hozzátéve, hogy a családsegítő szolgálatnak egyébként is a tevékenységi körébe tartozik az adományok közvetítése a rászorulókhoz, tehát maga a feladat nem új a kollégái számára, viszont az adomány mennyiségét tekintve jóval nagyobb a korábbinál. -kgy^ A legrégebbi , ^magyar cirkusz VADONATÚJ műsor\ Pakson az ürgemezőn május 17-től május 21-ig ELŐADÁSOK: Hétköznapokon: 18.00 órakor Szombat: 15.00 órakor Pünkösd Vasárnap: 15.00 órakor Pünkösd Hétfő: 15.00 órakor 1 fizet 2 kap akció! (a B szektorra érvényest) CSALÁDI AKCIÓS PÉNTEK! 4 JEGY 8000 Ft báTrl?,|vith szektorba! minden jegyárból 500 Ft kedvezmény! Intézményünkben megkezdtük a GENETIKAI SZŰRŐVIZSGÁLATOK végzését: • első trimeszteri kiterjesztett ultrahang vizsgálat világszínvonalú ultrahang készülékkel • szérum Down szűrés - közvetlenül az ultrahang vizsgálatot követően kiterjesztett kombinált vagy integrált tesztre vérvételi lehetőség • genetikai tanácsadás, kockázatfelmérés a szűrési lehetőségekről tájékoztatás klinikai genetikus által • koraterhességi 4D babamozi, hüvelyi ultrahanggal Közreműködő orvosok: DRGOMÁNY ZSUZSA szülész-nőgyógyász, klinikai genetikus szakorvos DR. MÁTRAI GÁBOR szülész-nőgyógyász, klinikai szakorvos, FMF minősítéssel rendelkező 3D, 4D ultrahang specialista Bejelentkezés, időpontkérés: 06 20 212 3314, 06 20 273 9614, 06202990174 www.harmoniahazbonyhad.hu facebook/harmoniahazbonyhad