Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-01-12 / 1. szám
16 ■ Paksi Hírnök, 2018. január 12. Mozaik Nagy Előd festő- és éremművész gyakori vendég volt az atomerőmű-építkezésen, és sok festményen megörökítette azt, valamint Paks néhány utcájának rejtett zugát. A látogatóközpont minigalériájában és az Atomenergetikai Múzeumban közel húsz alkotása látható. Nagy Előd 6-8 éves korában a házuk kerítésének oszlopára telepedve figyelte és csodálta a szemközti oldalon zajló iskolaépítés munkálatait. Már erről az építkezésről is készített rajzokat, amelyekkel a kerületi gyermekrajzpályázaton díjat nyert. Már felnőttként mint festőművész felkérést kapott Újpalota építésének megörökítésére, mert ott épült akkor Magyarország legnagyobb lakótelepe. A Fejér megyei Felcsútról nősült, ahol felesége öreg portája ma is megvan. Nemcsak feleségébe, hanem a dunántúli tájba is szerelmes lett. A hetvenes évektől a nagy építkezések elég keményen kezdték átformálni a környéket (Bicske, Mány, Nagyegyháza). Szerette volna megörökíteni ezeket a változásokat, egyfajta krónikása kívánt lenni. Szándékáról írt Szekér Gyulának - nehézipari miniszter, majd miniszterhelyettes, a Minisztertanács elnökhelyettese aki felkarolta az elképzeléseit, és felhívta Szabó Benjamin, az atomerőmű kormánybiztosának figyelmét a festőművészre. A levelet 1979 elején írta meg, és a kormánybiztos októberben már le is vitte Nagy Elődöt az építkezés helyszínére. A művészt elbűvölte az építkezés, amely oly hatalmas volt, hogy az ember törpének érezhette magát az árnyékában. Éppen ezért a festményein nem is nagyon látható ember, mert ha alakot festett volna, akkor nem látszott volna az építkezés monumentalitása. Egyik interjújában el is mondta, hogy számára az építkezés nagy színélmény is volt, még a betont is színesnek látta, pedig mindenki azt hiszi, hogy reménytelenül szürke. Alkalmanként néhány napot, csonka hetet töltött Pakson, ahogy az ideje engedte. Sokszor jött ősszel vagy télen, amikor igen zord idő volt, Szabó Benjamin titkári előszobájában öltözött át. Szili Gézának (a nehézipari miniszter helyettese) volt ott ruhája, aminek a mérete megfelelt neki, így közös pufajkájuk, gumicsizmájuk és sisakjuk volt. A sisakot egyébként el is vitte magával, és még ma is őrzi. Pakson kétszer volt kiállítása a Városi Művelődési Központban. Az első bemutatkozása 1982. június-júliusban volt, a tárlatot Szabó József, az atomerőmű általános vezérigazgatója nyitotta meg. A második kiállítására 1986. július-augusztusban került sor, és Csányi László nyitotta meg, aki így értékelte a művész munkáit: Költészettel tölti meg a valóságot, képein nem csak dokumentálni akar, hanem festői témává változtatja a látványt, új életet ad neki. Nagy Előd a Pakson festett képeiért 1984-ben megkapta a Művelődési Minisztérium nívódíját. Beregnyei Miklós