Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-01-12 / 1. szám

12 ■ Paksi Hírnök, 2018. január 12. Portré Jó napot, mi újság? Müller Mátyásné Nem volt tudatos választás, de keresve sem lehetett volna jobb időpontot találni a beszélgetés­re Müller Mátyásné Jolikával, ugyanis idén hatvan éve, hogy cukrászdában kezdett dolgozni. Ezzel gyermekkori álma teljesült. Nem ez az egyetlen azonban, hi­szen - mint mondta - minden vágya valóra vált, boldog és elé­gedett. - Csodálatos gyerekeim, unokáim vannak, békében, har­móniában, szolidan élünk, sze­retjük, tiszteljük egymást, min­denünk megvan, amire szüksé­günk van - részletezte. Az álmok egyike volt a saját cukrászda is, ahol majd’ 25 éven keresztül ő fogadta mosolygó arccal a ven­dégeket. Azt is elárulta, hogy most, amikor már az aktív mun­kát befejezte, szívesen kirándul és ismerkedik az ország értékei­vel, sokat olvas, főként történel­mi témájú könyveket és a Bibliát, ami szép, békés estékkel ajándé­kozza meg. A Stella cukrászdá­ba, amit immár unokája, Sitkéi Balázs vezet, rendszeresen visz­­szajár, egyrészt hogy segítsen, másrészt, mert még most is élve­zi. - Nekem ez nem megterhelő. Észre sem vettem a 60 évet, és azt sem, hogy majdnem mindennap dolgoztunk - fogalmazott. Néha ugyan „loptak” egy-egy nap sza­badságot, de - mint ahogy az a vendéglátásban dolgozóknál jel­lemző - nem volt számukra hét­vége, ünnepnap. Ezért - bár na­gyon szereti a hivatását - igyeke­zett rábeszélni az unokáját, hogy legyen inkább mérnök, mert ak­kor műszak után mehet haza a családjához. Balázs válasza máig tisztán él benne: ’’Mama, hogy lehetnék gépészmérnök, ha két­éves koromtól itt voltam a lábad alatt a cukrászdában.” Jolikának persze hatalmas nagy büszke­ség, hogy unokája kiváló a szak­májában, rendszeresen gyarapít­ja a tudását külföldön, és egy sor szakmai sikerről árulkodó tró­fea van már a vitrinjében. A ked­vencét, az Esterházy-tortát pedig úgy készíti, ahogyan azt az ere­deti receptúra előírja. Régen ez nem így volt... Müller Mátyás­né lánykori neve Varga Jolán, Pozsonypüspökiben született, a kitelepítéskor kerültek Paksra. Azért éppen ide, mert itt ért vé­get a vasút. Feledhetetlen élmény számára, hogy meghívták a kite­lepítés 70. évfordulójára. A cuk­rászat iránti érdeklődése is a Fel­vidékről indult, édesanyja urasá­­goknál szolgált Pozsonyban. Az ő receptkönyvéből készültek Jo­lika első süteményei. Édesany­ját nagyon hamar elveszítette, de álmát valóra váltotta: 15 eszten­dősen elszegődött eladónak Hu­szár János cukrászmester egy­kori cukrászdájába, ami akkor szövetkezeti fenntartásban mű­ködött. Szakmát szerzett, fel­nőtt fejjel elvégezte Budapesten a vendéglátóipari középiskolát. A férjét is a vendéglátóiparnak köszönhette, hosszú időn át vol­tak kollégák is. 1970-ben a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat vette át a cukrászdát, amelynek két évvel később az üzletvezető­je lett. 1976-ban az akkori „divat­­irányzatot” követve a cukrászdá­ból presszó lett Hangulat Presszó néven, amit továbbra is ő veze­tett. Az új profil termékkör bővü­léssel járt együtt, de nem minősé­gi romlással. Természetesen em­lékszik, amikor felpezsdült az élet az erőműépítés miatt. Amikor a földmunkákat végezték, sokan azt sem tudták, milyen „gyár” épül a községtől délre. Akkori­ban jobbára az értelmiségiek en­gedhették csak meg maguknak, hogy rendszeresen cukrászdába, presszóba járjanak, gyakori ven­dégek voltak a mérnökök, épí­tésvezetők. Egy mérnök magya­rázta el a fiatal üzletvezetőnek, hogy mit és hogyan fog „gyárta­ni” az atomerőmű. Mázsaszámra fogyott a fagylalt, új ablakot kel­lett vágni a falba, azon keresztül szolgálták ki a vendégeket. 1988- tól megint új helyzet állt elő, bér­be vette az üzletet, és közben el­kezdte tervezni a sajátját, amit 1992. augusztus 1-jén nyitott meg. A Stella nevet egy olaszor­szági nyaralás során választotta. Egy kicsi, Stella - magyarul Csil­lag - nevű kolostor nagyon mély benyomást tett rá, és már ott el­határozta, hogy ha saját üzlete lesz, így fogja nevezni. A Stella Süteménybolt és Fagylaltozó - ez volt ugyanis az első neve - negy­ven négyzetméteren működött, ez magában foglalta a cukrász­műhelyt is. Olyan népszerű lett, hogy rövidesen bővíteni kellett, így a műhely az épület belsejébe költözött, később pedig a szom­szédos üzlethelyiséget is hozzá­csatolták. Nemcsak a munka­­körülmények változtak, hanem természetesen a sütemények is. A Huszár János bácsi féle üzlet­ben kikeverték a vajat és a por­cukrot, és máris kész volt a krém, még csak a pudingot sem ismer­ték, ma viszont könnyed, válto­zatos süteménycsodák készül­nek, a cukrászat művészetté vált. - Én már nem is tudnám eze­ket megcsinálni, Balázs viszont nagyon sokoldalú - mondja Jo­lika, hozzáfűzve, hogy nagyon sok örömet okozott neki az em­berek iránta tanúsított tisztelete, a vendégek, munkatársak szere­­tete, amiért nagyon hálás. Csak­úgy azért a rengeteg élményért, amivel a munkája során gazda­godott. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents