Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-01-12 / 1. szám
12 ■ Paksi Hírnök, 2018. január 12. Portré Jó napot, mi újság? Müller Mátyásné Nem volt tudatos választás, de keresve sem lehetett volna jobb időpontot találni a beszélgetésre Müller Mátyásné Jolikával, ugyanis idén hatvan éve, hogy cukrászdában kezdett dolgozni. Ezzel gyermekkori álma teljesült. Nem ez az egyetlen azonban, hiszen - mint mondta - minden vágya valóra vált, boldog és elégedett. - Csodálatos gyerekeim, unokáim vannak, békében, harmóniában, szolidan élünk, szeretjük, tiszteljük egymást, mindenünk megvan, amire szükségünk van - részletezte. Az álmok egyike volt a saját cukrászda is, ahol majd’ 25 éven keresztül ő fogadta mosolygó arccal a vendégeket. Azt is elárulta, hogy most, amikor már az aktív munkát befejezte, szívesen kirándul és ismerkedik az ország értékeivel, sokat olvas, főként történelmi témájú könyveket és a Bibliát, ami szép, békés estékkel ajándékozza meg. A Stella cukrászdába, amit immár unokája, Sitkéi Balázs vezet, rendszeresen viszszajár, egyrészt hogy segítsen, másrészt, mert még most is élvezi. - Nekem ez nem megterhelő. Észre sem vettem a 60 évet, és azt sem, hogy majdnem mindennap dolgoztunk - fogalmazott. Néha ugyan „loptak” egy-egy nap szabadságot, de - mint ahogy az a vendéglátásban dolgozóknál jellemző - nem volt számukra hétvége, ünnepnap. Ezért - bár nagyon szereti a hivatását - igyekezett rábeszélni az unokáját, hogy legyen inkább mérnök, mert akkor műszak után mehet haza a családjához. Balázs válasza máig tisztán él benne: ’’Mama, hogy lehetnék gépészmérnök, ha kétéves koromtól itt voltam a lábad alatt a cukrászdában.” Jolikának persze hatalmas nagy büszkeség, hogy unokája kiváló a szakmájában, rendszeresen gyarapítja a tudását külföldön, és egy sor szakmai sikerről árulkodó trófea van már a vitrinjében. A kedvencét, az Esterházy-tortát pedig úgy készíti, ahogyan azt az eredeti receptúra előírja. Régen ez nem így volt... Müller Mátyásné lánykori neve Varga Jolán, Pozsonypüspökiben született, a kitelepítéskor kerültek Paksra. Azért éppen ide, mert itt ért véget a vasút. Feledhetetlen élmény számára, hogy meghívták a kitelepítés 70. évfordulójára. A cukrászat iránti érdeklődése is a Felvidékről indult, édesanyja uraságoknál szolgált Pozsonyban. Az ő receptkönyvéből készültek Jolika első süteményei. Édesanyját nagyon hamar elveszítette, de álmát valóra váltotta: 15 esztendősen elszegődött eladónak Huszár János cukrászmester egykori cukrászdájába, ami akkor szövetkezeti fenntartásban működött. Szakmát szerzett, felnőtt fejjel elvégezte Budapesten a vendéglátóipari középiskolát. A férjét is a vendéglátóiparnak köszönhette, hosszú időn át voltak kollégák is. 1970-ben a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat vette át a cukrászdát, amelynek két évvel később az üzletvezetője lett. 1976-ban az akkori „divatirányzatot” követve a cukrászdából presszó lett Hangulat Presszó néven, amit továbbra is ő vezetett. Az új profil termékkör bővüléssel járt együtt, de nem minőségi romlással. Természetesen emlékszik, amikor felpezsdült az élet az erőműépítés miatt. Amikor a földmunkákat végezték, sokan azt sem tudták, milyen „gyár” épül a községtől délre. Akkoriban jobbára az értelmiségiek engedhették csak meg maguknak, hogy rendszeresen cukrászdába, presszóba járjanak, gyakori vendégek voltak a mérnökök, építésvezetők. Egy mérnök magyarázta el a fiatal üzletvezetőnek, hogy mit és hogyan fog „gyártani” az atomerőmű. Mázsaszámra fogyott a fagylalt, új ablakot kellett vágni a falba, azon keresztül szolgálták ki a vendégeket. 1988- tól megint új helyzet állt elő, bérbe vette az üzletet, és közben elkezdte tervezni a sajátját, amit 1992. augusztus 1-jén nyitott meg. A Stella nevet egy olaszországi nyaralás során választotta. Egy kicsi, Stella - magyarul Csillag - nevű kolostor nagyon mély benyomást tett rá, és már ott elhatározta, hogy ha saját üzlete lesz, így fogja nevezni. A Stella Süteménybolt és Fagylaltozó - ez volt ugyanis az első neve - negyven négyzetméteren működött, ez magában foglalta a cukrászműhelyt is. Olyan népszerű lett, hogy rövidesen bővíteni kellett, így a műhely az épület belsejébe költözött, később pedig a szomszédos üzlethelyiséget is hozzácsatolták. Nemcsak a munkakörülmények változtak, hanem természetesen a sütemények is. A Huszár János bácsi féle üzletben kikeverték a vajat és a porcukrot, és máris kész volt a krém, még csak a pudingot sem ismerték, ma viszont könnyed, változatos süteménycsodák készülnek, a cukrászat művészetté vált. - Én már nem is tudnám ezeket megcsinálni, Balázs viszont nagyon sokoldalú - mondja Jolika, hozzáfűzve, hogy nagyon sok örömet okozott neki az emberek iránta tanúsított tisztelete, a vendégek, munkatársak szeretete, amiért nagyon hálás. Csakúgy azért a rengeteg élményért, amivel a munkája során gazdagodott. Vida Tünde
