Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-03-10 / 5. szám
Elhunyt Hajba Antal Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Hosszan tartó, súlyos betegség után március 5-én 79 esztendős korában elhunyt Hajba Antal, ahogy mindenki ismerte, Tónió, az Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztályának egykori vezetőedzője. Sportolói pályafutása csúcsára 1966-ban ért: Kelet-Berlinben Cl 10000 m-en lett világbajnok, előtte 1964-ben a tokiói olimpián C2 1000 m-en negyedikként ért célba. Tízszeres magyar bajnok, Arany Érdemérmes mesteredző, a paksi kajak-kenu sport egyik alapítója. Harmincöt éve, 1982-ben került Paksra. Az akkori szakosztályvezetővel, Tímár Gézával karöltve hozta létre a jelenlegi vízitelepet, majd pár évvel később a fadd-dombori evezős pályát. A vezetőedzői tisztet huszonhárom évig látta el. Első nagy sikerei a háromszoros ifjúsági világbajnok Hoffmann Ervin nevéhez kötődnek, keze alatt nőtt fel a mostani edzőgárda. Munkája elismeréseként többek között 1986-ban elnyerte a Kiváló Utánpótlásnevelő Edző címet, Paks városa 2004-ben Pro Űrbe Emlékérmet adományozott neki, 2007-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetéssel jutalmazták. Hajba Antal tagja volt 1998- 2002 között Paks város képviselő-testületének. Kovács J. Negyvenkilenc ország 344 dzsúdósa lépett tatamira Düsseldorfban a Grand Prix-versenyen, ahol az ASE dzsúdósa, Bor Barna (+100 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az első fordulóban Barna erőnyerő volt, a másodikban a kazah Jergalijev ellen io-o-val nyert, a harmadikban azonban ugyanannyira kapott Megható pillanatokkal indult a Paksi Sporthorgászok Egyesülete közgyűlése: Lányi Miklóst, a 70 éves szervezet alapító tagját köszöntötte Bokor Károly, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnök. A 87. életévében járó Miklós bácsi a Duna és a horgászat szerelmese. A paksi szervezet működésének megkezdése óta először vállalkozik vízterület-hasznosításra és ki a japán Kageura Kokorótól. A vigaszágon először a belga Harmegnies-t verte ío-o-ra, majd a harmadik helyért a kirgiz Jurij Krakoveckijt győzte le izgalmas, több mint nyolc percig tartó mérkőzésen 7-0-ra. A szintén ASE-versenyző Pupp Réka, Csoknyai László és Cirjenics Miklós helyezetlenül zárt. -joko-kezelésre a dunakömlődi Ba-rótó bérlésével, ez szintén napirenden volt az összejövetelen. - Eddig vendégek voltunk ezen a vízen. így van ez a nagy Dunával is, hiszen azt a megyei szövetség kezeli. Szeretnénk valami önállót alkotni - összegzett Jantner Csaba, a félezer tagot számláló paksi egyesület elnöke, hozzátéve: a jövőben is folytatják a partszakasz rendbetételét célzó akcióikat, -fg-Tavat bérelnek Paksi Hírnök, 2017. március 10. ■ 15 Grand Prix-bronz