Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-01-13 / 1. szám
Mozgalmas év volt 2016 az atomenergetikában Az év első hazai, atomenergia-felhasználással kapcsolatos híre az volt - legalábbis a Magyar Távirati Iroda által kiadott hírek között - hogy a román atomenergia-ipar támogatja a Paks II atomerőmű-projektet, amelynek keretében új atomerőmű-blokkok épülnek a leállítandó régiek helyettesítése érdekében. Ezt a 14 romániai vállalatot tömörítő Román Atom Fórumra hivatkozva közölte az MTI február közepén. A Paksi Hírnök természetesen 2016-ban is nagy figyelmet szentelt ennek a témakörnek Elsőként egy miniszterelnökségi közlemény kapcsán arról írtunk, hogy a magyar kormány szerint pontaüanságok és félreértések vannak az Európai Bizottság Paks II projekttel kapcsolatos álláspontjában. A magyar kormányzat határozott véleménye, hogy a Paks II beruházás a szabadpiaci körülmények között is versenyképes és megtérülő, ezért nincs szükség állami támogatás igénybe vételére - írta a közlemény. Az Országos Atomenergia Hivatal évértékelő sajtótájékoztatójáról tudósítva arról számoltunk be, hogy a telephely-vizsgálati és -értékelési program az utolsó fázisában tart, az OAH előtt álló következő aktuális feladat a telephelyengedély és a létesítési engedély iránti kérelmek elbírálására történő felkészülés. Január 18-án a WIN Magyarország, azaz a nukleáris iparban dolgozó nőket tömörítő szervezet tisztújítást tartott. Két társelnök, Endrei Katalin és Szabó Ágota mellett Kiss G. Ludmilla, Radnóti Katalin és Gyarmathy Katalin alkotja az elnökséget. Megbízatásuk két évre szól. Február elején, hagyományos évértékelő sajtótájékoztatóján termelési, teljesítménykihasználási és biztonsági rekordról számolt be az előző évre vonatkozóan Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. Elmondta, hogy 15.834,4 GWh villamos energiát termeltek 2015- ben, ami 1,2%-kal több az előző évinél. A blokkok teljesítménykihasználását jellemző mutató 90,4% volt, ami szintén az erőmű történetének legjobbja. A WANO négyévenként esedékes partneri vizsgálata vette kezdetét februárban az atomerőműben. Huszonkét szakértő érkezett Paksra, hogy a három hét alatt alaposan áttekintse az atomerőműben zajló folyamatokat, majd erről jelentést készítsen. Orbán Viktor miniszterelnök Szekszárdon Ács Rezső polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy hőszállító csővezeték épül a paksi atomerőműből Szekszárdra a távhőrendszer fenntartására. A kormányfő a Vármegyeházán elmondta: a 10 milliárd forintos beruházással reményeik szerint csökkennek majd a megyeszékhelyen élő lakosság és a vállalkozások költségei. Áprilisban együttműködési megállapodást írt alá Szekszárddal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. arról, hogy a paksi atomerőmű biztosítja a távhőszolgáltatást a megyeszékhelynek, ahol a Modern Városok Program legjelentősebb fejezeteként korszerűsítik a távfűtést. Harmincnyolcán vehettek át az atomerőmű dolgozói közül példaértékű munkájukért nívódíjat az Atomerőmű SE Sporttelepén rendezett majálison Hamvas István vezérigazgatótól és a szakterületek vezetőitől. Telt ház előtt tartott előadást Budapesten Cserháti András, a Magyar Nukleáris Társaság paksi atomerőműben dolgozó elnökhelyettese a csernobili nukleáris balesetről annak apropóján, hogy 30 éve történt a világ eddigi legnagyobb atomkatasztrófája. A Magyar Tudományos Akadémia programsorozatának részeként az új atomerőművi blokkok telephelyvizsgálatának tudományos eredményeiről rendeztek konferenciát. Az MTA-n tudományos megközelítésből mutatták be az eddig elvégzetteket. Novovoronyezsben gyarapította ismereteit a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás vezetősége, illetve Süli János, Paks polgármestere. Az ottani atomerőműben is új blokkok készülnek, a látogatás a beruházásra való felkészülés terén szerzett tapasztalatok átadását szolgálta. Keretszerződést kötött a Rusatom Service az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vei a paksi atomerőmű modernizációjára és szervizelésére. A szerződést a 8. Nemzetközi Atomexpón, Moszkvában írta alá a Rusatom Service részéről Jevgenyij Szalkov vezérigazgató, a paksi atomerőmű részéről pedig Hamvas István vezérigazgató. Augusztus elején befejeződtek a Földtani Kutatási Program (FKP) terepmunkái. Az új atomerőművi blokkok telephely-vizsgálati programjának keretében az MVM Paks II. Zrt. szerteágazó, a földtudományok valamennyi szakterületét felölelő kutatást végzett 2015 áprilisától 2016 augusztusáig. Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Paks II. projekt. A környezetvédelmi engedélyezési folyamat illetékes hatósága, a Baranya Megyei Kormányhivatal 2016. szeptember 29-én kiadta a Paks II. projekt környezetvédelmi engedélyét, amely igazolja, hogy a projekt egyaránt eleget tesz az Európai Unió és Magyarország környezetvédelmi és természetvédelmi követelményeinek. Az új atomerőművi blokkok létesítésével kapcsolatos környezetvédelmi engedélyezési eljárás a több mint kétezer oldalas környezeti hatástanulmány benyújtásával kezdődött 2014. december 19-én. Pozitív eredménnyel zárult az OSART- utóvizsgálat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nél. - A cég hatékonyan kezelte a 2014. évi OSART-misszió során meghatározott ajánlásokat és javaslatokat, határozott előrehaladás látható az üzemeltetés biztonságának tekintetében - közölte a vizsgálócsoport vezetője, Fuming Jiang, a NAÜ vezető nukleáris biztonsági szakembere. Az új atomerőművi blokkok létesítésének újabb fontos mérföldköveként, 2016. október 27-én a projekttársaság benyújtotta a telephelyengedély iránti kérelmét az Országos Atomenergia Hivatalhoz. A Pakson működő négy blokk közül utolsóként az engedélyezés fázisába érkezett a 4. blokk továbbüzemelésének előkészítése. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. november elején nyújtotta be erre vonatkozó kérelmét a nukleáris hatósághoz. Mintegy százötven ember jelent meg az atomerőmű-beruházás telephely-engedélyezése kapcsán meghirdetett közmeghallgatáson december 13-án Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban. A fórumot az Országos Atomenergia Hivatal tartotta. December 22-én az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezte a Paksi Atomerőmű 3. blokkjának üzemidő hoszszabbítását, így az 1986-ban üzembe helyezett reaktor további 20 éven át vehet részt az áramtermelésben. 2016 volt az első olyan év, amikor a Paksi Atomerőműben nem négy, hanem csak három főjavítást tartottak. A 3. blokk az év minden napján névleges teljesítményen üzemelt, így a WER 440-es blokkok történetében először a teljesítménykihasználási mutatója százszázalékos volt, az erőmű pedig ismét termelési rekordot döntött, elsősorban a C15 projektnek köszönhetően. Vida Tünde 10 ■ Paksi Hírnök, 2017. január 13.