Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-03-10 / 5. szám
Ide várja a paksiakat a város A már hagyományos városi nagyrendezvények mellett egy új is szerepel Paks idei programnaptárában: a Város napja. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kulturális intézményekre és a helyi civilszervezetekre számít a program szervezésébeh és lebonyolításában az önkormányzat, egy közös felvonulás után ők adják majd a színpadi és egyéb programokat, és lesz halászléfőző-verseny is, amire bárki nevezhet, tájékoztatott Csapó Ágnes. A rendezvényszervező és külkapcsolati referens hozzátette, hogy egy ilyen alkalom lehetőséget ad számukra a bemutatkozásra, egymás megismerésére, további együttműködések megalapozására, az összefogás erősítésére. A május 20-i program helyszíne a Táncsics park lesz, ami a szervezők és a közönség körében is jól vizsgázott tavaly.- A kulturális intézményekkel, civilszervezetekkel már az első találkozó óta is egyeztettünk, nagyon aktívak, segítőkészek - öszszegzett Csapó Ágnes, aki arról is beszámolt, hogy az önkormányzat szervezi a városi kitüntetések díjátadó estjeit és a megemlékezéseket nemzeti ünnepeinken, illetve, hogy több városi rendezvény szervezője a Csengey Dénes Kulturális Központ. Tell Edit, a kulturális központ igazgatója úgy tájékoztatott, hogy Szabó Péter alpolgármester, illetve a tavaly májusban alakult köznevelési és kulturális, valamint a turisztikai és városmarketingbizottság döntése alapján 2017-ben nyolc városi rendezvény szervezésének és lebonyolításának feladatait kapta meg a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. A Német Nemzetiségi Nap programja tükrözi majd a korábbi évek hagyományait. A rendezvény szervezésében, lebonyolításában a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai aktív segítséget nyújtanak, valamint a költségek egy részét is a nemzetiségi önkormányzat vállalja. A gyermeknapi rendezvényt, a Gyermekek és Családok Napját idén várhatóan egy helyszínen rendezik, mégpedig az ASE-csarnokhoz tartozó és a mellette lévő füves területen. A gyermekszínházi előadás a Turay Ida Színtársulat Hófehérke és a hét törpe című meseelőadása lesz, a napot a Bojtorján Együttes gyermekkoncertje zárja. A sillerfesztivált a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületével közösen szervezi a kulturális központ, a szakmai nap programját a Tűzvirág Táncegyüttes, a szombati napot pedig a Bagossy Brothers Company zárja. A Dunakömlődi Falunap programjaira a dunakömlődi részönkormányzat képviselői, a nyugdíjasszervezet vezetője és tagjai, illetve a présháztulajdonosok képviselője tett javaslatot az egyeztetéseken. A gyermekeknek szóló, családi programok mellett fellép Nádas György és Szandi. A Szent István-napi programot a Tűzvirág Táncegyüttes műsora, majd tűzijáték zárja, előtte neves musicalszínészek lépnek fel a nemzeti ünnephez méltó és illő dallamokkal. A program helyszínéről még folynak az egyeztetések az önkormányzattal. Az Atomfutáson - melynek fő támogatója a MVM Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hiv. cégcsoport - a helyi és térségi zenekarok jutnak szerephez, az egyeztetésekre a közeljövőben sor kerül, összegzett Teli Edit. Arról is beszámolt, hogy a dunakömlődi szüreti nap programja is egyeztetés alatt áll, a Szépkorúak Hete rendezvénysorozattal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy minden programelemét egyeztetik a nyugdíjasszervezetekkel. A rendezvénysorozat idén nyugdíjas sportnappal egészül ki, az idősek világnapján Bangó Margit lesz a sztárfellépő. A rendezvényekről részletes programismertetőket juttatnak el a háztartásokba, illetve a Csengey Dénes Kulturális Központ honlapján és közösségi oldalán is minden információ elérhető lesz. Kohl Gyöngyi s Uj elnök a roma önkormányzat élén Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök Takács András (képünkön) korábbi alelnök lett a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, miután a korábbi vezető, Gomán János lemondott tisztségéről. Új alelnökké Farkas Attilát választotta a szervezet testületé, Gomán János pedig tagként segíti a jövőben az elnökség munkáját. Hagyományos programjai mellett újakat is tervez a nemzetiségi önkormányzat, a legjobb tudásuk szerint dolgoznak azért, hogy biztosítsák a paksi roma lakosság eredményes képviseletét, és részesei legyenek a helyi közéletnek - mondta el az új elnök, hozzátéve: a Duna-parti közösségi házuk ismét nyitva áll. Új irodavezetőjük, Somodi Renáta is segítséget nyújt minden hozzá fordulónak az önkormányzati, hatósági ügyek intézésében. Emellett tervezik, hogy újraindítják korábban népszerű hagyományőrző csoportjukat. Farkas Attila alelnök arról tájékoztatott, hogy a szervezet éves programjainak sora március 11 -én az önkéntesnappal kezdődik, amikor minden segítőt várnak a közösségi ház udvarának rendbetételéhez. A délelőtti program közös ebéddel zárul majd. Áprilisban megemlékeznek a roma világnapról és húsvétra is rendezvénnyel készülnek a gyerekek számára, a hagyományos romanapot a nyár derekán tartják a tervek szerint. Júliusban ismét lesz balatoni kirándulás, illetve szeptember első vasárnapján a csatkai búcsúba szerveznek csoportos zarándokutat. Takács András hangsúlyozta: eddig is sokan keresték, és a jövőben is számít minden roma véleményére, ötletére. Dallos Sz. 2 ■ Paksi Hírnök, 2017. március 10.