Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-02-10 / 3. szám
^pnrt Lassan elfogynak... Fotók: Molnár Gyula/Paksi Hírnök A Falco elleni siker jót tett az ASE játékosainak, a MAFC elleni idegenbeli mérkőzésnek már sokkal nagyobb önbizalommal vágtak neki Kovács Ákosék. A keretből újabb játékos dőlt ki, Watkins és Medve mellett, sérülése miatt, Bagó Martin is csak a pádról tudott szurkolni a társaknak, a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy fáradásos törés van a lábában. Jól indult a meccs, kemény védekezéssel kevés pontot engedélyeztek Tibyék a hazaiaknak, támadásban pedig közelről és távolról is jól céloztak, sikerült hét pont előnyt szerezni a tizedik perc végére. A második negyedben éledezett a MAFC, nagyon kevés találat esett, de így is faragtak a hátrányból a fővárosiak. A nagyszünet után újra a paksi csapat vette át az irányítást, Samenas és Illés tripláival tíz pont fölé nőtt a két csapat közti különbség. Idill addigra már négy, többen pedig három személyi hibánál jártak ekkor, kezdte éreztetni hatását a szűk rotáció. Az utolsó felvonás elején sok volt a hiba, és kevés találat esett, kipontozódott Hill, de a mérkőzés végéig megtartotta előnyét a paksi csapat, a negyed végén pedig először az ASE felnőtt csapatában pályára lépett if}. Plézer Gábor. MAFC-ASE 68-81 (14-21,16-12, 24-31,14-17). Hazai mérkőzés következett, az ugyancsak edzőváltáson átesett Sopron látogatott a Gesztenyés útra. A sérült és lábadozó Watkins, Medve és Bagó nélkül kezdődött a találkozó, de így is győzelmi reményekkel vágott neki az ASE a mérkőzésnek. Rögtön egymásnak estek a felek, a második percben Tiby zsákolása után 7-2-t mutatott az eredményjelző. Sajnos ezután 11-3-as soproni sorozat következett, több rossz megoldás jellemezte a paksi csapat játékát, 12-17-nél időt kért Teo Cizmic. Nagyon jókor jött Tiby triplája, ami után Illés is betalált büntetőkből, Gilbert közelije után pedig már csak 4 pont volt a hátrány a 10. perc végén. Kovács Ákos büntetői, majd távolija után újra az ASE vezetett a második negyed elején, de a nagy rohanásnak és kíméletlen ütközéseknek köszönhetően pár percen belül Will és Samenas is megsérült. A helyzetet gyorsan kihasználta a Sopron, és ismét átvette a vezetést. A következő időszakban sok vitatott ítélet miatt tüntetett a közönség, nyolc ponttal meglépett a vendég, de a hajrá jól sikerült. Gilbert közelről, Illés távolról, Gulyás pedig ziccerből volt eredményes, így sikerült feljönni egy pontra a 20. perc végére. Kihagyott paksi ziccerrel indult a harmadik negyed, amit rögtön büntetett a kék-fehér csapat. Samenas még visszatért pár percre, triplájával újra vezetett is az ASE, de sokáig nem tudta tartani az előnyt. Az utolsó percekben fej fej mellett haladtak a felek egészen a negyed végéig, így az utolsó tíz percre maradt a döntés. Két vendégtriplával indult az utolsó felvonás, a hazai próbálkozások pedig rendre kimaradtak, a harmadik percben időt kért Teo Cizmic. Egyre jobban elfáradt az ASE, de nem sok cserelehetősége maradt a paksi vezetőedzőnek. Fokozatosan elléptek a vendégek, 835. percben 10 pontra nőtt az előnyük. Becsülettel küzdöttek a piros-kékek, de már nem maradt erejük a felzárkózásra. ASE-Sopron: 72-78 (19-23, 18-15, 15-14, 20-25). Nagyon fontos mérkőzés következett, Jászberényben kellett volna nyerni, hogy ne szakadjon le nagyon a paksi csapat a tizedik helyezettől. A maródiak mellé csatlakozott Will Tamás, Samenas azonban sérülten is vállalta a játékot. Az első negyedben triplazáport láthatott a közönség, a hazaiak hétszer, az ASE hatszor talált a gyűrűbe távolról, közelről azonban jobbak voltak Tibyék, így a tíz perc után náluk volt az előny. A második felvonás közepétől kezdett ellépni a Berény, a szűk rotáció miatt pár percre pályára lépett a még közel sem egészséges Watkins is. Eladott labdák, és kihagyott helyzetek után, Illés Máté triplájának köszönhetően maradt „látótávolságon” belül a Paks a 20. perc végén. A nagyszünet után sem sikerült újítani, a hazaiak pedig fokozatosan növelték előnyüket, a játékrész második felében már tizennyolc pont is volt az előnyük. A negyed végén jól sikerült a hajrá, Gilbert távolija után tíz pontra csökkent a különbség. Az utolsó negyedben is sikerült megszorongatni a hazaiakat, öt pontra csökkent a különbség Gilbert, Samenas és Tiby triplái után. Sajnos három perccel a vége előtt kipontozódott a litván játékos, a jászberényiek pedig újra tudták növelni az előnyüket, és nem engedték ki a kezükből a győzelmet. JKSE-ASE: 102-89 (25-27, 30-19, 15- 14, 32-29). Kovács József A jászberényi vereség után közös megegyezéssel szerződést bontott az ASE kosárlabdaklubja P. J. Hillel, és a bajnokság hátralévő mérkőzéseire leigazolta Talor Battle-t. A játékos az Amerikai Egyesült Államok Pennsylvania államában, Harrisburgban született 1988. szeptember 16-án. A 183 cm-es irányító a Penn State főikolán végzett, majd átjött Európába, ahol a francia Cholet Basket, a német Telekom Baskets Bonn, az olasz Capo d’Orlando, a belga Belfius Mons-Hainaut és az izraeli Hapoel Tel Aviv csapatában játszott. A február 11-i Kaposvár elleni hazai mérkőzésen - ha nem jön közbe semmi - már számít rá Teo Cizmic. 16 ■ Paksi Hírnök, 2017. február 10.