Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-10-20 / 20. szám
Történetek o ládafiából Becker Jánosné Tizennégy évesen helyezkedett el a konzervgyárban, de alig egy év múlva rabul ejtette a bölcsőde világa, és amíg lehetett, kisgyerekekkel foglalkozott Becker Jánosné, Julika. - 1948. szeptember 24-én születtem, a nagymamámnál, a Németkértől öt kilométerre lévő Győrimajorban. Mivel a település Bikácshoz tartozott, ott anyakönyveztek, de már csak másnap - mesélte, ahogy azt is elmondta, hogy egész kicsi kora óta Pakson lakik. Arról is beszélt, hogy az éneklés végigkíséri az egész életét, pici kora óta dalol, nyolcadik osztályos korában megyei első helyezést ért el népdaléneklésben. - Mivel jó matekos voltam, kereskedelmi technikumba felvételiztem, de valamiért visszatartották a tanárok a jelentkezési lapomat, ezért már „csak” gimnáziumba mehettem volna. Amikor ezt megtudtam, úgymond bosszúból, elmentem a konzervgyárba, hogy ott munkába álljak. Elmondtam Kürtös Kató néninek, aki vezető beosztásban dolgozott a munkaügyön, hogy mit tettek velem, ő pedig felvett állandóra. Munka közben gyakran énekeltem a lányoknak, amit meghallott Szigeti Lajos művezető, akinek volt egy tánczenekara. Egyszer behívatott magához, és megkérdezte, hogy van-e kedvem csatlakozni. Nagyon szerettem velük énekelni, Pacsirtának hívtak - idézte fel emlékeit Julika, aki azt is elárulta, hogy a konzervgyárban sok mindent kipróbálhatott, bármelyik területre mehetett dolgozni. - Bár a műszak délután kettőtől nyolcig tartott, én este tízig is maradtam, mert annyira érdekelt a gyártási folyamat. A gyárnak volt bölcsődéje is, ahova egyszer elhívtak helyettesíteni. Annyira megtetszett, és annyira megszerettem a csöppségeket, hogy maradni szerettem volna. A bölcsőde vezetője látta, hogy mennyire tetszik ez nekem, így télen még a gyárban kellett maradnom, de tavasszal már abölcsiben dolgozhattam. Munka mellett végeztem el a csecsemő- és gyermekgondozó és a gyermekápoló képzéseket. A gyári bölcsőde fél hatkor nyitott, de a takarítónő már fél öt-ötre ment, főleg ha be kellett gyújtani. Hatalmas nagy cserépkályhákkal fűtöttünk. Dunaszentgyörgyről és Madocsáról is hoztak a gyárban dolgozó fiatal anyukák kisgyermekeket, akiket nagyon korán kellett kelteni. Mire beértek a bölcsibe, ismét elaludtak, úgy tettük be őket a kiságyba. Akkor még volt kismama műszak, körülbelül fél órás szünettel, amikor az anyukák átjöhettek a bölcsibe szoptatni. Pakson a mi bölcsődénk volt a legszebb: családias, gyönyörű, füves-fás udvarral és virágokkal. Az ellátás is nagyon jó volt: a friss zöldségek és gyümölcsök mellett ruhák és játékok is voltak bőven - emelte ki Julika, azt is felidézve, hogy amikor elkezdődött az atomerőmű építése, a vezetők mind ebbe a bölcsődébe szerették volna vinni a gyermekeiket.- A csúcsidőszakban nyolcvan gyermeket láttunk el a negyven férőhelyes intézményben. Szerencsére éppen szép nyár volt, úgyhogy a fedett teraszon altattuk a gyerekeket. 1970-ig, amíg elvégeztem a második iskolát, helyettes voltam, aztán ’75-ig bölcsődevezető, de jobban szerettem a gyerekekkel foglalkozni. A szülők háromszor intéztek nekem másik munkahelyet, ahol háromszor többet kereshettem volna, de nem tudtam otthagyni a bölcsődét. Becker Jánosné jóval később az atomerőmű területén lévő speciális büfében dolgozott, onnan vonult nyugállományba. Nyugdíjasként is aktívan tölti a mindennapokat, bőven van feladata nagymamaként, illetve vezeti a Városi Nyugdíjas Klub kórusát. Rendszeresen járnak fellépésekre, emellett ő szervezi a Csendül a nóta elnevezésű, nagy sikerű programot a Szépkorúak hetén. Weller P. Hanna
