Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-10-20 / 20. szám

10 ■ Paksi Hírnök, 2017. október 20. Mozaik Portugáliában képviselték Tolna megyét Fotó: magánarchívum Kimagasló volt a magyar kül­döttség részvétele azon a Portu­gáliában megrendezett nemzet­közi találkozón, amit kulturális területen dolgozó önkéntesek­nek és menedzsereknek szer­veztek. A kilencfős delegációnak négy Tolna megyei, közöttük három paksi tagja volt. A prog­ram magyar közreműködője a Magyar Népfőiskolái Társaság. Hefner Erika, a Tolna Megyei Szabadművelődési és Népfőis­kolái Társaság elnöke elmondta, hogy liverpooli partnerük pá­lyázott sikerrel az Erasmus Plus program keretében, rajtuk kí­vül két dán, egy lengyel és egy portugál szervezettel dolgoznak együtt. A mostani program egyhetes volt, és a portugáliai Lousadában ren­dezték. A magyar delegációt dr. Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolái Társaság elnöke ve­zette. Hefner Erika meghívásá­ra Paksról Bor Andrea, a DsD táncegyüttes fiatal vezetője, va­lamint Csipszer Bettina utazott a csapattal. Még egy Tolna megyei tagja volt a küldöttségnek Tóth Gergely személyében. A Tamási Pántlika Néptánc Együttes veze­tő táncosa az együttes menedzse­lésében is részt vesz, tájékoztatott Hefner Erika. Arra is kitért, hogy kifejezetten fiatalokat keresett, mégpedig olyanokat, akik akár önkéntesként, akár menedzser­ként aktívak a kultúra területén. A nyelvtudás is számított, hiszen a konferencia munkanyelve az angol volt. A tanácskozás során azt boncolgatták, hogy az egyes művészeti csoportok milyen ha­tással vannak egy-egy település, illetve a csoport tagjainak életé­re. Külön szekcióban foglalkoz­tak a kulturális önkéntességgel és a kulturális menedzsmenttel, ami nagyon érdekes volt, hiszen egé­szen más a gyakorlat a különbö­ző országokban. - Csipszer Betti­na volt drámásom, azóta elvégez­te a színiakadémiát és társaival együtt Tabajdon tartottak színi­előadást. Az erről készült filmet mutatta be, ami nagy érdeklő­dést váltott ki - árult el részlete­ket Hefner Erika. Nagyon pozitív élményekre tett szert Bor Andrea is, aki szerint kivételes lehetőség, hogy ha­zánkat képviselve előadást tart­hatott a DsD táncegyesületben végzett menedzseri munkájáról, az egyesület céljairól, tevékeny­ségéről és működésének hatá­sairól. - Nagyszerű volt meg­ismerni például a dánok és az angolok jó gyakorlatait, ame­lyekből tanulva a saját munká­mat is sikeresebbé tehetem - fo­galmazott. A konferencia zárásakor ki­emelték a magyarok aktivitását. - Minden szekció munkájában részt vettünk, táncházat szervez­tünk - mesélte Hefner Erika, aki szerint az egy hét alatt nagyon jól összekovácsolódott a csapat, és valóban nagyon jó benyomást kelthettek mindenkiben, hiszen azzal búcsúztak tőlük a többi­ek, hogy örömmel jönnek majd Magyarországra. A legközelebbi találkozót ugyanis 2018 júliusá­ban Budapesten rendezik.-tünde-Tálentum: Kovács Aliz Kovács Aliz még csak 14 éves, de zsenge kora ellenére több énekverseny van a háta mögött, sőt, a 2017-es X-Faktorban is meg­mérette magát. A zenével hatéves korában került szoro­sabb kapcsolatba, akkor kapott egy gitárt. Magántanárhoz kezdett járni, de énekelni is nagyon szeretett volna. Kapóra jött, hogy Cseke Klári ez idő tájt indította el stúdióját, ahová Aliz is felvételt nyert. Szombaton délelőttönként zajlottak a próbák a stúdióban, ahol eleinte főként gospeleket éne­keltek. Aliz szerette ezeket az alkalmakat, úgy látta, hogy mindenki elfogadta a másikat. A társaság legifjabb tagjaként a társaság közép­pontja volt, jó hangulatban teltek a próbák. Emlékszik rá, hogy a stúdió egyik első nyilvá­nos fellépésén szólót énekelt a Szilvásgombóc című dalban. Aliznak korábban problémája volt a lég­zéstechnikával, de mint mondja, mosta­nára leküzdötte. Nagyon szereti a jazz-t, a Fotó: Molnár Gyula rockot és az operát is. Ugyan minden héten más az éppen aktuális kedvenc, de a jazz örök favorit. Nagy élményt jelentett szá­mára, amikor a közelmúltban Cseke Klári Szekszárdra vitte tanítványait, ahol élőze­nekari kísérettel Aliz is énekelhetett jazz-t. Az X-Faktor élő adásából ugyan kimaradt, de nem keseredett el, számtalan ismerőst és tapasztalatot szerzett a megmérettetésen. A városi meghallgatás után Budapesten még két fordulóba jutott be, amelyekre sokat ké­szült; ez idő alatt is tovább képezte a hang­ját, és társaival, akikkel együtt jelentkezett, még jobban összeszoktak. A tehetségkuta­tóra elsősorban azért nevezett, hogy meg­tudja, érdemes-e folytatnia az éneklést. Jó érzés volt számára, hogy a szakmai zsűri­től biztatást kapott. Aliz elmondta, hogy a kedvező visszajelzés megerősítette elhatá­rozását, miszerint a jövőben is zenével akar foglalkozni, és olyan iskolában szeretne to­vábbtanulni, ami segíti álma megvalósulá­sát. Bodajkra, a művészeti szakgimnázium­ba felvételizik. Sólya Emma

Next

/
Thumbnails
Contents