Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-10-06 / 19. szám

Történetek o ládafiából

Haaz Antal- Igen erősen kötődöm a Dunához, nincs olyan nap, hogy ne mennék le a partra. Lehet, hogy szerelmesebb vagyok bele, mint a feleségembe - mondja Haaz Antal, aki kisgyerekkora óta járja a folyót, és a mai napig a kompkikötőben dolgozik.- Gyerekkoromban sokat voltam egyedül, mivel a szüleim - ahogy akkoriban a paksiak nagy része - a mezőgazdaságban dolgoztak. A Duna utcában laktunk, közel a folyóhoz, így gyakran lejártam a partra. Az ’50-es években alakult a kishalászokat tömörítő Vörös Csillag Halászati TSZ, amelynek tagjai területeket béreltek a Dunán. A folyót szerető gyermekként folyton

ott sertepertéltem közöttük, aztán amikor már voltam olyan nehéz, hogy rá tudtam állni az ólmos kötélre, kikiáltottak a partra, hogy: Gyerek, nem jössz el? Akkor beúsztam hozzájuk és velük mentem. Nekem nem a futballozástól jött le a cipőm orráról a bőr, hanem a parti kövek dörzsölték le - idézte fel emlékeit Haaz Antal. Arról is mesélt, hogy amikor már megengedték az anyagi körülményei, kiváltotta a kishalász engedélyt, és varsázott a Dunán.- A varsa halcsapda, egy henger alakú háló, amiben tölcsérek vannak, oda beleúszik a hal, de kijönni már nem tud. Általában délután vagy este tettük a varsákat a vízbe, aztán korán reggel megnéztük, van-e zsákmány, este pedig megint, hogy nem tettek-e kárt bennük. Régebben főleg fehér halakat fogtunk, jellemzően keszegféléket, dévérkeszeget, jász- és karikakeszeget. Nemes halból régen is sokkal kevesebb volt a Dunában, de időnként azért került a hálóba ponty, harcsa, süllő, csuka. Olyankor a legnagyobb örömünkre halat hallal evett a család. Manapság már csak akkor eszünk halételt, ha veszünk a bárkán hozzávalót. Amikor bőségesen volt időm, átmentem a csónakkal a túlpartra, leállítottam a motort és órákig elnéztem a bakcsót, meg a jégmadarat, mialatt, ha volt, megpucoltam a halat, és konyhakészen vittem haza.

Weller P. Hanna

Haaz Antal Pakson született, itt végezte az általános iskolát, utána pedig az Építőipari KTSZ-nél kőműves tanuló lett, ahol kilenc évig dolgozott. Targoncás is volt a konzervgyárban tíz évig, majd ugyanennyi ideig az útfenntartónál munkálkodott. Ezt követően került az atomerőműbe, ahol kilenc évig dolgozott, aztán egy vízi baleset miatt leszázalékolták. Ezután két évig csak Dunalátogató volt, majd közel nyolc évig halat árult az alumínium bárkán.