Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-10-06 / 19. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc Jó napot, mi újság? Acsádi Rozália Ugyan pár hónapja nyugállományba vonult, és a helyi nyüzsgő kulturális életnek sem olyan aktív résztvevője, mint egykor volt, mégsem tölti tétlenül az idejét Acsádi Rozália. A többkötetes költő, szerkesztő és pedagógus nyíltsággal mesélt az életéről, a munkásságáról, a mindennapjairól. - A gyökerekről kérdeztél: akik ismernek, tudják, hogy Pakson születtem, gyermekkorom nagy részét Cseresznyésben töltöttem. Erősen kötődöm Pakshoz, hiszen néhány évet leszámítva itt zajlott az életem. Ide kötnek a gyökereim: a családom, a munkám, a barátaim többsége, a múltam és a jelenem. Többször megnéztem a várost a „hazatérő” szemével is, és mindig azt állapítottam meg, hogy tulajdonképpen egy kis gyöngyszem ez a kisváros az utcáival, a tereivel, a rendezettségével, a nyugalmával, a kulturális és közintézményeivel, élhetőségével. Summa summarum: jó itt élni - mondja Rózsa, aki gyermekkoráról és annak helyszínéről kicsit részletesebben is beszélt. Elmondta, hogy a '60-as évek cseresznyési iskolájában jelentős könyvtár működött, itt vált olvasóvá, de nem csupán az olvasásra volt belső igénye, hanem az írásra is: már az általános iskola felső tagozatától jelentek meg cikkei, első irodalmi publikációi pedig a főiskolai évekhez köthetőek. A célja az volt, hogy újságíró váljon belőle, ám akkoriban ennek a területnek nem volt felsőfokú képzési iránya, viszont egy diploma kellett ahhoz, hogy át tudjon térni erre a pályára, így a kaposvári tanítóképzőt választotta. Az újságírás iránti vonzalmát az első tanítási gyakorlatnál „fújta el a szél”, az élmény nyomán ugyanis visszavonhatatlanul elköteleződött a tanítás mellett. Az írás azonban megmaradt, csak másként. Ahogyan Rózsa fogalmaz, az írás egy belső folyamat, egyfajta késztetésből fakad. - Nem úgy születik a vers, hogy most akkor leülök és írok, mondjuk az őszről. Tulajdonképpen nem is a téma talál meg, hanem inkább annak valamilyen szelete, egy hangütés, egy mozzanat, egy hangulat, egy emlék indít el valamit bennem, ezután általában hosszú érlelési szakasz következik, majd egyszer, később létrejön a vers - mondja Rózsa, hozzátéve, hogy maga az írás számára egy nehéz, nagyon koncentrált állapot. Ritkán ír szándékoltan, és szinte sosem tematikusán készülnek a könyvei, hanem később szerkeszti kötetté a meglévő anyagot. Tulajdonképpen egy olyan könyve volt, ami komoly tudatossággal készült, ez a 2013-ban megjelent Láncok, láncszemek című regénye. Rózsa szerkesztői munkájáról is ismert. Nyolc évig szerkesztette a Kézjegy antológiát, legutolsó ilyen irányú munkája a Szelek ladikján c. paksi költészeti antológia társszerkesztői feladata volt. Jelenleg szerkesztői munkát nem vállal, de időnként megkérik különböző anyagok átnézésére, véleményezésére, s ha teheti, barátilag eleget tesz ezeknek a kéréseknek. Mostanában az idő kérdésköre foglalkoztatja leginkább, ennek talaján született munkáiból összeállt egy kötetre való, most éppen a szelektálás, szerkesztés szakaszában tart az Ötödik évszak címet viselő kézirata. Közben máson is munkálkodik, kisebb lélegzetvételű írásai is születnek, amolyan aforizmaszerű írások, ezen kívül egy félbehagyott próza várja a folytatást. Rózsa arról is mesélt, hogy nyugdíjba vonulása után nehéz időszakot élt meg, mert bár készült rá, arra nem számított, hogy milyen nehéz és fájdalmas lesz ez a változás. Meg is betegítette egy kissé ez az állapotváltozás, és egyebek mellett komoly önismereti kérdéseket vetett fel. Valójában nem gondolta volna, hogy a pályán eltöltött közel negyven esztendő milyen nagymértékben meghatározta az életét, csak akkor szembesült ezzel igazán, amikor többé nem kellett belépnie az iskola kapuján. - Hiányzott az iskola, a gyerekek, a tanítás, a kollégák; az az életforma, ami a pedagógusléttel együtt jár - mondja Rózsa, aki végül arra jutott, hogy hálás a sorsnak, hogy ezt a munkát végezhette mindvégig. - Most azzal foglalkozom, hogy egyensúlyt teremtsek az életemben, melyben optimális arányt kap a családommal töltött idő, az aktív és a paszszív pihenés és a munkám. Egyéb nagy terveim nincsenek Azt tapasztaltam, hogy aminek meg kell találnia, az úgyis megtalál. Kohl Gyöngyi
