Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-09-08 / 17. szám

Portré Paksi Hírnök, 2017. szeptember 8. ■ 13

Jó napot, mi újság?

Dr. Ságh Beáta- A legaktuálisabb pszichológiai elméletek szerint nem az határoz meg minket, hogy hány évesek vagyunk, hol és kivel élünk, hol dolgozunk, mit csinálunk és mennyit keresünk, hanem az, hogyan reprezentáljuk, hogyan tálaljuk magunkat a saját történeteinken keresztül. Minket jellemez, hogy mit emelünk ki, mit szeretünk elmesélni magunkról, mit hallgatunk el, mit tálalunk pozitívan vagy negatívan. Az élettörténeti identitás, a narratív medicina segítség az önismeretben, önfejlesztésben - fejtegeti dr. Ságh Beáta, aki nyáron vette kézhez mesterfokú pszichológusi diplomáját. Cseppet sem szokványos, hogy egy háziorvos ilyen tanulmányokat folytat, elterjedtebb, hogy kétéves pszichoterápia képzést végeznek. Beáta azért ült iskolapadba, mert a mostani nyugati típusú orvoslás szerinte sajnos „iszonyatosan protokolláris, bürokratikus keretekhez kötött”, aminek ugyan van jó oldala, hiszen feketén-fehéren láthatja az orvos, mi az elvárás vele szemben, ám nagyon sok hátránya is van, hiszen kivész minden kreativitás, az egyéniségnek nincs helye, viszont van egy elidegenítő, elszemélytelenítő hatása. Ezt ellensúlyozandó alternatív eszközökkel, kicsit holisztikus megközelítéssel szerette volna bővíteni az eszköztárát. Nem állítja, hogy ezzel egy cukorbetegséget meg lehet gyógyítani, egy rossz vérnyomást be lehet állítani, de fel lehet tárni, hogyan viszonyulunk a betegséghez, „mit tehet velünk”. Sajnos mindezt nem a háziorvosi rendelés során, hiszen ott „egy rettenetes időkényszer alatt olyan forgalmat kell lebonyolítani, ami nem ad teret mélyebb beszélgetésre” - mondja a doktornő. Éppen ezért tervezi, hogy rövidesen kis létszámú, zárt pszichoterápiás csoportokat indít egy kollégájával közösen, ahol akár betegséggel küszködőkkel, akár beteget ápolókkal, vagy olyanokkal, akik szeretnék önismeretüket, önmagukat fejleszteni dolgoznak majd együtt. - Ezek az alkalmak arra keresnek választ, hogy kinek, minek gondoljuk magunkat, hol érezzük a helyünket a világban, hogyan definiáljuk magunkat, hogyan tudunk beilleszkedni a személyes és tárgyi környezetbe, milyen értékeink, hitünk, milyen eszköztárunk van - vázolja. Nem rejti véka alá, hogy nem teadélutánra hív embereket. Ez komoly érzelmi munka, rázós út a cél felé. Az új tervek nem befolyásolják a munkáját, háziorvosi praxisát folytatja. Az elmúlt majd’ tíz évben - hiszen lassan annyi telt el azóta, hogy hivatali munkáját maga mögött hagyta - kialakult a betegköre. Nemcsak arra figyel, hogy beállítson egy koleszterin szintet, hanem arra is, hogy a mai magyar egészségügy kusza útvesztőiben segítsen eligazodni pácienseinek. Nem titkolja, hogy az életében voltak nehézségek, drámák, tragédiák, és az elmúlt év még az eddigieknél is több nehézséget, veszteséget hozott, nem is tudja igazán, hogyan csinálta végig. Mégis szerencsésnek tartja magát, mert működik benne valami „túlélő gén”, ösztön, amiből sikerült erőt, energiát merítenie. Gyerekei felnőttek, egyetemisták. Kislánya pszichológiát, fia közgazdaságtan hallgat angolul. - Önállóak, céljaik vannak, tervezni tudnak, agilisak - mondja róluk. Nagy büszkeség ez számára, és velük ellentétben nem tartja saját érdemének, nevelése eredményének.- Ők azt mondják, miattam van. Szerintem én vagyok szerencsés anyuka, mert klassz gyermekeim vannak. Nagyon jó családom van, ők az én erős bástyám - hangsúlyozza.

Vi'da Tünde