Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-08-25 / 16. szám

Jó napot, mi újság? Hamvas István Pónya József után a Paksi Atomerőmű má­sodik leghosszabb ideje regnáló vezérigaz­gatója, Hamvas István nem szeret celeb lenni. Hiába felsővezető másfél évtizede az ország egyetlen nukleáris erőművében, si­került elkerülnie a reflektorfényt. 2003-tól mint műszaki vezérigazgató-helyettes fe­lelt az erőműért, vezérigazgatónak hét éve nevezték ki. Hogy a rendszerváltás utáni gyors személycseréket neki miért sikerült elkerülni, persze nem tőle kell kérdezni, de ha mégis megtesszük, ő azt mondja, bizto­san nem azért, mert megfelelő mez van raj­ta, hiszen mindig deklarálta: nem politi­zál, és azt az atomerőműtől sem várhatja el senki. A szaktudás, a hozzáértés és az, hogy belső, paksi szakember, bizonyára nyom a latban, és kétségkívül jó ajánlólevelei az időközben elért eredmények is. Ezeket hosszan lehetne sorolni, hiszen számtalan nagy projekt, műszaki teljesítmény, rekord fűződik ezen időszakhoz, Hamvas István azonban inkább azt emeli ki, ahogyan si­került a 2003-as üzemzavar után helyreál­lítani a munkatársak megrendült szakmai önbizalmát. - Mindenki szégyellte, hogy ez bekövetkezett nálunk, lelkileg megviselte az akkori kollektívát. Nehéz volt felismerni, hol vannak a bajok, és azokat felszámolni - fogalmazott. Megtörtént a hibák azono­sítása, rendet tettek a fejekben, helyretették a kompetenciákat, megerősödött a szakmai közösség. Ha Hamvas István nem is szeret a közép­pontban lenni, rivaldafényben tetszeleg­ni, a dolgok sűrűjében igen, azt kifejezet­ten élvezi, ha egy szakmai team tagjaként, vezetőjeként befolyásolhatja a történése­ket. Alapvetően nyugodtan kezeli a feszült helyzeteket, konfliktusokat. Jó példa erre, amikor több mint egy éven át jöttek a hí­rek, hogy nyugati menedzsment kerül az atomerőmű élére... Első számú vezetőként tudja, hogy a fele­lősség az övé, ennek ódiumát viszonylag jól is viseli, és bár az őt kevésbé ismerők talán észre sem veszik, természetesen a stressz számára sem ismeretlen fogalom. Ma már azt is tudja, mire gondolt Pónya Józsi bácsi, amikor azt mondta: magányos leszel majd vezérigazgatóként. Ez elsősorban a döntési helyzetekre vonatkozik. Lehetetlen a dön­téseknél - köztük például a személyi kér­déseknél - bárkivel is megosztani az ösz­­szes információt, hiszen megtörténhetne, hogy valaki akarata ellenére rossz tanácsot adna. így magára marad ezekben a kérdé­sekben, magányosan emészti magát, hogy jó döntést hozzon, és vállalja annak min­den kockázatát, felelősségét. A vezérigaz­gatóságnak, amellett, hogy egy jó és sike­res kollektíva élén számtalan szép pillana­tot lehet megélni, természetesen árnyoldala is van. Különösen Hamvas István számára, aki szeretne, de nem tud csak önmaga len­ni, ha bemegy egy boltba, leugrik a ben­zinkútra. Ha ezt Pakson nem is tudja meg­tenni, megélheti Erdélyben, ami 2004 óta része az életüknek. Az üzemzavar utáni ne­héz időszakban fogott össze felesége és ak­kori titkárnője, Zsoldosné Judit, és szer­vezték meg az első egyhetes kirándulást, aminek minden pillanata tökéletesen si­került és máig tartó hatása van. Hogy mi fogta meg Erdélyben, azt - mint többször hangoztatta - lírai véna híján nehezen tud­ná megmagyarázni, de egy biztos, ott gond nélkül felhúzhatja a gumicsizmát. A munkát és a magánéletet egyébként tu­datosan és sikeresen választja külön. Fele­sége és egyik fia az atomerőműben dolgo­zik, másik gyermekük az MVM Informa­tikánál, de a ritka kivételektől eltekintve nem téma a családban az atomerőmű. Ott­hon leginkább a kert foglalja le, és ha lehe­tőség van, a három unoka. Gyerekkorában nem szerette a kerti munkát, de ahogy idő­sebb lett, ráébredt, hogy fontos neki. Előbb Biritón, majd Dunakömlődön volt telkük, most pedig már a családi ház kertjében ter­mel zöldséget, gyümölcsöt. - Még a zöld­babot és zöldborsót is én pucolom - jegyzi meg. Nem, nem mintaférj. Mánia - mond­ja mosolyogva. Terveire térve megjegyzi: nem titok, hogy a jövő évi választások után szeretne nyugdíj­ba menni. Ezt akkor tudná a legjobb lelki­ismerettel megtenni, ha egyrészt a Paks I. és a Paks II. közötti humánerőforrás-gaz­dálkodást megnyugtató módon egy kézben tudná, illetve ha tisztázódna, ki üzemelteti az új blokkokat, hogy már az építésnél ér­vényesülhessenek az üzemeltetői szempon­tok, amelyek néhol eltérhetnek a beruhá­zóitól.- Paks II.-t saját gyerekünknek tekintjük, hiszen elvittük a parlamenti jóváhagyá­sig. Nincs a cégnél senki, aki azt mondaná, hogy nem kell a bővítés. Azt is tudja a tár­saság, hogy minden segítséget meg kell ad­nunk hozzá - vázolta. Kérdésünkre elárulta, hogy habár nagyon szerette a fizikusi munkáját, sőt azt lehet mondani, hogy bigott volt, ma már nem hi­ányzik neki, mert nagyon szereti a mostanit. Az azonban nem teljesen igaz, hogy azért, mert a hobbija a munkája, amiért sokan sze­rencsésnek mondják. Szerencsésnek azt az adottságot tartja, hogy úgy tudja szeretni, magáénak érezni, odaadással végezni mun­káját, mintha a hobbija lenne. Ezen a kó­don túl magával hozta még a szülői házból a munkaszeretetet, a belső kényszert az aktív, tevékeny életre, és egy igen szigorú erkölcsi normát, amit nap mint nap szem előtt tart a munkája során. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents