Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-08-25 / 16. szám
Fejlesztésekhez rendelt forrást a gazdasági bizottság Fotó: Babai István Megkezdett beruházásokhoz, intézmény felújításokhoz rendelt pluszforrást rendkívüli ülésén az önkormányzat gazdasági bizottsága. Ezzel az 54 millió forintos gazdasági céltartalék kevesebb, mint felét, körülbelül 23 millió forintot használnak fel. Bordács József a grémium elnöke arról számolt be, hogy az egyik legjelentősebb tétel az Eötvös utcai óvoda konyhájának felújítása, ami régóta várat magára. - Volt egy hatósági ellenőrzés, ami erőteljesebben rávilágított a hiányosságokra, amelyeket most szeretnénk orvosolni - indokolta a döntést az elnök. Azt is elmondta, hogy a Paksi Sportegyesületnél elkezdődtek a stadionépítéssel kapcsolatos előkészítő munkák. A bontásra ítélt ökölvívócsarnokból ki kell költöztetni a mosodát, ami a Kápolna utcai bölcsődeépületben kap ideiglenes helyet. Szintén komolyabb tétel a dunakömlődi temetőt érintő beruházás. Itt kerítést építenek és felújítják a ravatalozót (részletek a harmadik oldalon). A kivitelezésre benyújtott ajánlatok mindegyikénél alacsonyabb volt a tervezői költségbecslés, ezért van szükség plusz forrásra. A mostani döntés biztosít forrást az Életfa Idősek Otthona új szárnyának megépítését megelőző geodéziai mérésékhez, egy térfigyelő kamera felújításához és a Dunakömlődi Sporttelepen lévő gázkazán cseréjéhez, és ugyanitt egy könnyűszerkezetes tároló létesítéséhez is - tudtuk meg a bizottság elnökétől. Vida Tünde Jutalom a jó munkáért A központi költségvetés támogatást biztosít az államháztartási adatszolgáltatásokat rendszeresen időben és kiváló minőségben teljesítő települési önkormányzatoknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium Paks Város Önkormányzatának négy dolgozóját részesítette összesen 550.000 forint jutalomban. A pénzügyi osztály díjazott munkatársai: Kissné Kiss Zsuzsanna, Marosfi Annamária, Dóczi Gabriella és Grósz Veronika. Az önkormányzat tavaly már kapott hasonló elismerést. Idén a nemzetgazdasági miniszter az ország 3100 önkormányzatából mindössze 291-nek adott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a pályázaton, amelyen egy szakmai teszten is meg kellett felelni. Ez alapján a 291 pályázónak is csupán egy része, 99 önkormányzat - Tolna megyéből összesen 4 település - részesülhetett pénzbeli elismerésben. -kgy-Ki kapja a Segítő Kéz kitüntetést? A paksi képviselő-testület azok elismerésére, akik munkájukkal hozzájárultak a város szociális és gyermekjóléti ellátásának javításához, vagy e tevékenységük során kimagasló teljesítményt nyújtottak, Segítő Kéz kitüntetést alapított. A díjat kétévente adják át a szociális munka napján, november 12-én. Az idei díjazott személyére szeptember 12-ig várnak javaslatokat (indoklással), amit a jegyzőhöz kell eljuttatni.- gyöngy-Paksi Hírnök Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult OBSERVER www.observer.hu Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: szerkesztoseg@paksihirnok.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2017. szeptember 8. Hirdetési tarifák a Paksi Hírnökben 1/1 extra oldal (205x282 mm) - 99.000 Ft + áfa (125.730 Ft) 1/1 oldal (188x260 mm) - 88.000 Ft + áfa (111.760 Ft) 1/2 extra oldal (205x141 mm) - 55.000 Ft + áfa (69.850 Ft) 1/2 oldal (188x128 mm) -42.000 Ft + áfa (53.340 Ft) 1/4 oldal (92x128 mm) - 20.000 Ft + áfa (25.400 Ft) 1/8 oldal (92x62 mm) - 11.000 Ft + áfa (13.970 Ft) 1/16 oldal (44x62 mm) - 5.500 Ft + áfa (6.985 Ft) 1/32 oldal (44x29 mm) - 2.500 Ft + áfa (3.175 Ft) A hátsó borító felára 20%. Színes felár: nincs. További információ: Fonyó Ingatlan és Média Iroda - 30/557-3645. E-maiL fonyo.lajos@t-online.hu