Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-06-16 / 12. szám
O Hozzátette, mindenkor igyekezett okosan szeretni, nevelni a gyerekeket, és bízik abban, hogy mindannyian magabiztos, vidám, érdeklődő felnőttekké váltak. Közel negyven éve van a pályán, így már nem sok ideje van a nyugállományba vonulásig, de lesz bőven feladata a pihenés éveiben is, hiszen kétszeres nagymama. Hitvallása: az emberi szív szeretetből áll össze. Adj ma egy darabot másoknak belőle, ne félj, hogy elfogy, hiszen neked is adnak. Ezért van értelme minden egyes napnak. Tumpek Györgyi 35 évvel ezelőtt tanítóként kezdte pályafutását a Paksi Bezerédj Általános Iskolában, ma már alsó és felső tagozaton is tanít rajz és vizuális kultúra tantárgyat. A tanórák és a nyári alkotótáborok mellett múzeumi órákon is szívesen tanítja a művészeti ismereteket, a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként, városi képzőművészeti szakkör keretében is foglalkozott a művészpalántákkal. Iskolájában 2014-től a vizuális munkaközösség vezetője, tagja a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének. Rengeteg rajzversenyen és rajzpályázaton szerepeltek már tanítványai. Önálló művészeti tevékenysége is jelentős. Tumpek Györgyi elmondta, hogy igen erős a kötődése a Bezerédj iskolához, hiszen egykor maga is itt volt diák. Mindig nagy figyelemmel van arra, hogy munkájában megfeleljen az elvárásoknak, és sokaknak hálás azért, hogy megszerette a tanári hivatást. Már tanított, amikor a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán rajztanári diplomát szerzett. Tumpek Györgyi azt mondja, hogy boldog ember, amit annak tud be, hogy a legapróbb dolgoknak is tud örülni. Amikor pedig belső késztetést érez, akkor alkot: fest, szobrászkodik. Hitvallása, hogy művészet nélkül nincs élet, nagyon fontos, hogy az iskolákban magas fokon oktassanak művészetet a gyerekeknek. Kohl Gyöngyi Dr. Tarisznyás Györgyi-díjat kaptak Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Követve a hagyományt, a Paksi Vak Botytyán Gimnázium Öregdiákjai Egyesületének közgyűlésén adták át a Dr. Tarisznyás Györgyi-díjat, amelyet minden esztendőben két tehetséges diáknak ítélnek oda. A civil szervezet elismerését a humán tudományok kategóriájában idén Leber Veronika 11.H osztályos tanuló érdemelte ki, a természettudományok kategóriájában pedig Molnár Martin 10.H osztályos tanuló. Leber Veronika kiválóan rajzol, kreatív alkotó. Képzőművészeti munkáit a szokatlan anyaghasználat jellemzi, szívesen dolgozik textillel, varr, hímez, még a háztartásokban fellelhető hulladékanyagokat is képes újrahasznosítani. Elmondta, hogy írással lassan négy esztendeje foglalkozik, a rajzolás pedig ennél jóval korábbi keletű az életében. Leginkább személyes élményei, álmai inspirálják alkotásra. Öt éve tagja a gimnáziumban működő kreatív írás szakkörnek. írásai a legújabb gimnáziumi évkönyvben jelentek meg. Az elmúlt esztendőben felnőtt amatőr alkotók között mérette meg magát, versei bekerültek a Kézjegy Tolna megyei írók antológiájába. Az idei antológia versírói között is ott van, a könyvbemutató június 30-án lesz Pakson. Eredményeivel kiérdemelte a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díját. Tagja a kortárs magyar költők által működtetett országos mentorhálózatnak. A vizuális kultúra országos középiskolai tanulmányi versenyen a 18. helyen végzett. Ezt az eredményét maga is kiemelte, mivel ennek kapcsán új, hasznos tapasztalatokat szerzett. Ahogy fogalmazott, megtanult projektben gondolkodni, határidőre munkálkodni, és jó önismereti tréningnek is bizonyult a verseny. Ahogy a díj átadásakor elhangzott, Leber Veronika sikereinek titka szakmai kíváncsisága, alapossága, kifejezéskészletének gazdagsága, önállósága. A díjjal kapcsolatban azt mondta, egyrészt nagy boldogság, hogy érdemesnek találták rá, másrészt megerősítés a számára, hogy jó úton halad. Nagyon jó érzéssel tölti el, ha sikerül megoldani egy feladatot, ez lökést ad a folytatáshoz, a versenyeredmények pedig abszolút előre viszik, mondja Molnár Martin, aki leginkább a matematika és a kémia iránt érdeklődik. Tavaly és idén is megyei első helyezést szerzett az Irinyi János kémiaversenyen, ebben az évben a Bolyai matematika csapatversenyben megyei első, illetve Dél-Pannónia körzetben negyedik lett. A művészet és a sport területén is szép eredményeket mondhat magáénak. A Játsszunk ismét operát! országos zenei műveltségi vetélkedőn csapattársaival megyei harmadik helyezést ért el. Kiemelte: fontos, hogy tanárai felfigyeltek rá, és komoly tehetséggondozó munkát végeznek. Szülei büszkék rá, hogy elnyerte ezt a díjat, amiben megtestesül a sok elvégzett munka, tette még hozzá. Számára az Irinyi versenyen elért megyei eredményei a legemlékezetesebbek, de szívesen gondol vissza mindegyik megméretésére, a fotópályázatokon elért eredményeire is. Az én Paksom fotópályázaton különdíjas lett, az országos középiskolai fotópályázaton két alkalommal is volt kiállított képe amatőr kategóriában. A fényképezés terén még sokat szeretne fejlődni, és mindenképpen szeretné megtartani azt legkedveltebb elfoglaltságai között. A 2016-os UltramarAtom versenyen a Vak Bottyán Gimnázium váltócsapatának tagjaként első helyezett lett. Évek óta a dunaszentgyörgyi Vadrózsa Népi Együttesben táncol. Eredményei alapján tavaly a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egyik díjazottja volt. Kitűnő tanuló, megbízható és segítőkész diák, hangzott még el a díj átadásán. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2017. június 16. ■ 11