Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-06-02 / 11. szám

Az ASE örökös tagja és bajnoka Eredményes évet tudhat maga mögött az Atomerőmű Sportegyesület - számolt be a klub vezetősége az immár hagyományos májusi küldöttközgyűlésén. A szakosztá­lyok versenyzői 2016-ban számos nemzet­közi és hazai érmet szállítottak. A riói olim­pián négyen képviselték a paksi színeket, de ami ennél is fontosabb, hogy a sportolói lét­szám tovább növekedett, jelenleg 1360 tagja van a piros-kék klubnak. A tanácskozás napirendjén szerepelt az el­nökség beszámolója a klub 2016. évi tevé­kenységéről, valamint a tavalyi évről szóló gazdasági beszámoló. Dr. Kovács Antal, az egyesület elnöke a szakosztályok pénzügyi helyzetére részletesen is kitért.- Sokat dolgoztunk azon, hogy a kiala­kult gazdasági helyzetből minél kevesebb negatívumot érzékeljenek sportolóink. Si­került túlélni a tavalyi évet. A nehézségek még inkább összekovácsolták a csapatot, így is meg tudta mutatni az egyesület, hogy a sport fontos számára, eredményesek tud­nak lenni - mondta hozzátéve, hogy az idei év egy kicsivel könnyebb lesz gazdasági té­ren. Kiemelte, reméli, hogy a kosárcsapat is erősebb lesz. 2017-ben Magyarországon rendezik a cselgáncs világbajnokságot és a kajak-kenuban is küzdenek a sportolók a válogatókon. Fotók: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Elismeréseket is átadtak a közgyűlésen: az ASE Örökös Tagja Tóth János, a klub kosár­labda szakosztályának egykori vezetője lett, az ASE Örökös Bajnoka díjat pedig a sakko­zó Berkes Ferenc vehette át.- Jókor voltam jó helyen, a támogatóim min­denben segítettek. Nagy Sándor, a klub ak­kori elnöke és Juhász Sándor, az ASE akkori ügyvezető igazgatója segített az első időkben eligazodni a szakosztály vezetésének nehe­zebb időszakaiban. Később az összes kollégá­val jó kapcsolatot ápoltam, jó volt a kommu­nikáció és a négy bajnoki, valamint Magyar Kupa-aranyérem jelzi a közösség erejét - ösz­­szegzett a díjátadót követően Tóth János.- Azt gondoltam, hogy ilyen kitüntetést idő­sebb játékosok kapnak, akik mögött komoly életmű áll, én úgy érzem, hogy még csak a pályafutásom közepén tartok. Remélem, hogy a klubbal és a klubban még tovább fej­lődünk és még eredményesebbek leszünk. A saját eredményeimmel kapcsolatban érde­kes a helyzet: fiatalon elégedett lettem volna, később pedig sokkal többet szerettem vol­na. Időközben családot alapítottam, egyéb teendőim elvitték az energiám egy részét, de úgy érzem, az elmúlt két évben vissza­tértem, sokkal erősebb lettem, és remélem, szép évek állnak még előttem - fogalmazott a másik díjazott, Berkes Ferenc. -e/gé-Uj sportcsarnok a Gesztenyés utcában Eilingsfeld Jánost és Ruják Andrást le­igazolta az Atomerőmű SE kosárlabda­csapata, írta meg a klub honlapja. Arról is beszámoltak, hogy egy új sportcsarnok épülhet 2019-re a Gesztenyés és a Pollack Mihály utca találkozásánál. Az ASE két friss igazolása, Eilingsfeld és Ruják egyaránt tagja volt az EB-szereplést ta­valy nyáron kiharcoló magyar válogatottnak, és a legfrissebb kerethirdetéskor szintén ott szerepelt mindkettőjük neve a válogatott bő keretében, így lehetőséget kapnak, hogy a fel­készülési időszak során kiharcolják a keret­tagságot a szeptemberben Kolozsvárott meg­rendezésre kerülő Európa-bajnokságra. A klub honlapja szerint a csapatkapitány, Med­ve Máté két évvel meghosszabbította a szer­ződését, így jövőre nyolcadik szezonját kezdi meg nálunk. Gulyás Milán 2+1 éves szerző­dést kötött a klubbal, vele a következő sze­zontól már komolyan, aktív rotációtagként számol Teo Cizmic vezetőedző. Ami a töb­bi fiatalt illeti, Kalmár Viktor 3+1 éves szer­ződést írt alá, rajtuk kívül pedig Plézer Gábor, Szalai Milán és Pupp Bence kaphat lehetősé­get arra, hogy a felnőtt csapat tagjakét készül­jön a következő idényben. A tervek szerint ők alkotják a csapat magyar magját a 2017/18-as idényben, további magyar igazolásokat nem tervez az egyesület. Dr. Kovács Antal, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy új sportcsarnok építését ké­szítik elő, ami a tervek szerint a Gesztenyés és a Pollack Mihály utca találkozásánál kaphat helyet és 2019 második felében vehetik bir­tokba a sportolók. A létesítmény felépülésé­vel amellett, hogy a férfi kosárlabdacsapat új, modern otthonhoz jut, a város számos után­pótlás korú sportolójának edzéslehetőségei is sokat fognak javulni - mondta el az elnök a klubhonlapon megjelent összefoglaló szerint. Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vál­lalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Hírnök, 2017. június 2. ■ 17

Next

/
Thumbnails
Contents