Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-05-19 / 10. szám

3 Bízom benne, hogy rövidesen alá tudjuk írni a 15 évre szóló adómegállapodást, ami­nek nyomán - ahogy a vállalkozóknak ígér­tük - csökkenteni tudjuk az építményadó mértékét. A megállapodás lehetővé teszi, hogy már idén látványosabb városfejlesz­tésbe fogjunk. Megkezdtük az utak felméré­sét, aszfaltozni fogunk a nagyobb forgalmú utcákban, ahol a burkolat rossz állapotban van, bővíteni akarjuk az egynapos sebésze­tet, javítani akarunk a szolgáltatások szín­vonalán, a komfortfokozaton, el kell kez­deni azoknak a területeknek a megvásárlá­sát, amelyek mindenképpen kellenek, hogy elkezdjük a hosszú távú fejlesztést. Tervez­zük, hogy az Ürgemezőn fejlesztéseket vég­zünk, új csarnok épül, a mostani pedig meg­marad a küzdő- és szabadidősportoknak. Az elkerülőút építése is halaszthatatlan. A Vácikában a belterületté minősített terüle­tek mentén a parcellavégek ki lesznek sajá­títva, itt épül meg az elkerülőút. A tulajdo­nosokat kárpótoljuk.- Ha már sport: az utóbbi években anyagi gondokkal küszködnek a sportegyesületek. Si­került ezzel kapcsolatban eredményt elérni?- Kétszer is tárgyaltunk erről a miniszterel­nök úrral, és a napokban Seszták Miklóssal is. Az alapvető elv, hogy állami cég ne támo­gassa az élsportot, mert az torzítja a „piacot”, hiszen a vállalkozók által támogatott egye­sületek nem rendelkeznek akkora bevétellel. Ezért lettek letiltva az állami cégek. „Bele­léptünk egy gödörbe”, mert itt erős vállalko­zás csak állami tulajdonú van, ha a magán­­szektort kerestük, ott azt mondták, adjon az atomerőmű. Az ígéretek szerint vissza­kapjuk az eddigi támogatást, és ha érkeznek tőkeerős cégek, szponzori megállapodás ke­retében kérünk tőlük támogatást. Mostaná­ig megoldottuk ezt a kérdést, ahogyan a Jö­vőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány is mindig kapott forrást Lázár János jóvol­tából. A térség 41 települése eleinte évi 500 millió forintra pályázhatott, ez tavaly már egymilliárd volt, idénre pedig másfél milli­­árdot irányoztunk elő.- Mikor gyorsulhatnak fel a beruházás előké­szítő munkái?- Már most azon vagyunk. Én a kinevezé­sem napján és másnapján tárgyaltam már orosz cégekkel, jelenleg gyűjtöm az infor­mációkat, hogy lássam, hol kell előrelendí­teni, hol kell módosítani. Még nincs stábom, de nem is akarok nagyot. Még az sem dőlt el, hogy hosszú távon hol legyen a helyünk. Szerintem paksi székhelyűnek kell lennie, hiszen itt zajlik majd a beruházás.- Mekkora lesz a büdzsé?- Amekkorát a feladatok indokolnak. Sza­bad kezem van a személyzet kiválasztásá­ban, az erőforrások tekintetében, de nem akarok nagy apparátust, hiszen nekünk csak az lesz a dolgunk, hogy a felmerü­lő problémákat megoldjuk. A miniszterel­nök azt mondta, én csak azzal hibázhatok, ha nem jelzem, hogy gond van és segítség kell a megoldáshoz.- Azt mondta, akárki kerül hatalomra az or­szággyűlési választás után, meg kell építenie az erőművet.- Magyarországnak nincs más választása. Az, aki hatalomra akar kerülni, jobban teszi, ha nem megy ellene. Ebből az is levezethető, hogy aki támadja, maga sem hiszi, hogy ha­talomra kerülhet, de jó ötletnek tartja ezzel megosztani a közvéleményt.- Sokszor mondta, hogy szeretne gumicsiz­mában járni az erőmű területén. Megvette már?- Miniszteri kinevezésemkor kaptam a ba­rátaimtól. Zöldet. Utalva arra, hogy milyen az atomenergia ökológiai lábnyoma.- Milyen érzésekkel hagyja maga mögött a polgármesteri széket? Mi volt a legnagyobb kudarc és legnagyobb eredmény?- Kudarc nem volt. Hozzátartozik az élethez, ha valami nem sikerül, és újra neki kell men­ni. Sikernek tartom, hogy a nem túl barátsá­gos 2014-es kampánynak a nyomait sem en­gedtük be a testületbe, sikerült jó légkört te­remteni. Abban biztos vagyok, hogy nem kértek volna fel miniszternek, ha nem 78 szá­zalékkal nyerek Pakson. A városnak, a mögöt­tem állóknak óriási része volt a kinevezésem­ben. Az a kérésem, hogy ugyanígy álljunk a fő cél, az erőmű megépítése, a város felkészítése mögé. Én ekkor tudok sikeres lenni. Minisz­terelnök úrnak arra adtam kezet, hogy meg­építjük az erőművet. Kérem, hogy erre a kéz­fogásra minden paksi adja áldását. Vida T. Megújuló óvárosi utcák Bevált gyakorlat, hogy egy-egy utcafel­újítás során már a tervek elkészítése­kor egyeztet a lakossággal az önkormány­zat. így történt ez a Kömlődi utca esetében is, a teljes körű felújítás kiviteli tervei a la­kossági vélemények és kérések figyelembe­vételével készülnek el. Ahogy az egyezteté­sen elhangzott: a járdák, a kapubejárók, az útburkolat, az ivóvízrendszer és csapadék­víz-elvezető hálózat is megújul a beruhá­zás keretében. Föld alá kerülnek a légveze­tékek, ahol pedig szükséges, támfalak épül­nek. Emellett korszerűsödik a közvilágítási rendszer és zöldfelület-rendezés is történik a Kömlődi utcában. - Idén az engedélyezési és kiviteli tervek készülnek el és beszerezzük a szükséges engedélyeket. Az utca felújítá­sa ezt követően indulhat, amint a képviselő­­testület forrást biztosít rá a költségvetésből - tájékoztatott Hum Ferenc, az önkormányzat műszaki osztályának vezetője. A Kömlődi utca kapcsán tartott fórum előtt pár nappal az Anna utca lakóit is tervegyezte­tésre várták a városházára. Ennek az utcának a kiviteli és engedélyezési tervei is elkészülnek idén a faltól falig felújításhoz. A beruházás ke­retében a lakók, valamint a Bezerédj iskola ve­zetésének kérésére tekintettel, várhatóan par­kolókat alakítanak ki a Szentháromság téri intézmény Anna utca felőli oldalán, a torna­terem melletti területen, tudtuk meg a körzet képviselőjétől, Girst Ádámtól. Dallos Sz. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi FI írnok Paksi Hírnök, 2017. május 19. ■ 7

Next

/
Thumbnails
Contents