Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-01-13 / 1. szám

Bővelkedett beruházásokban az óév A helyi közélet és a beruházások területén is eseményekben bővelkedő esztendőtől bú­csúzunk. Összeállításunkban a legfonto­sabb önkormányzati eseményeket idézzük fel 2016-ból. Január közepére fejeződött be a közvilágítás kiépítése az ürgemezei futópályánál, immár költségtakarékos, ledes világítótestek adják a fényt. Lakossági kezdeményezésre döntött az önkormányzat a 29 millió forint értékű beru­házás mellett. A kivitelezésre a DC Dunakom Plusz Kft. kapott megbízást, illetve alvállalko­zóként a Pavill Kft. szakemberei is dolgoztak a megvalósításban. A strand melletti terület fej­lesztése nyár végén folytatódott: megújult az ürgemezei tó és környezete. A tó karbantar­tásával megbízott DC Dunakom Plusz Kft. augusztusban látott neki a munkának egy dunaföldvári szakcég közreműködésével. - A tó zárt rendszerű lett, mintegy félezer új nö­vényt ültettek a mederben elhelyezett kosa­rakba és a tó köré. A biológiai egyensúly fenn­tartása és az oxigén-utánpótlás miatt fontos az állandó vízmozgás, ezt két szökőkút biztosít­ja. Mindemellett újrafestették a hidat és a tó körüli utcabútorokat. Ahol szükséges volt, ott cserélték a padokat és a hulladékgyűjtőket. Az ürgemezei tó rekonstrukciója 24 millió forint­ból valósult meg. Januárban Teli Editet kinevezték a Csengey Dénes Kulturális Központ vezetőjének, az intézmény korábbi igazgatója, Hefner Erika nyugdíjba vonult. Mivel a poszt összeférhe­tetlen volt alpolgármesteri pozíciójával, Teli Editnek erről és a képviselőségről is le kel­lett mondania. Paks új alpolgármesterét, Sza­bó Pétert február 17-én nevezte ki a képvise­lő-testület. A helyi választási bizottság má­jus 8-ra írta ki az időközi választást, melyet a szavazatok 48%-át megszerezve Szabó Péter nyert meg. Még februárban tudósítottunk arról, hogy Kozmann György helyettes államtitkári fel­adatai miatt lemondott a paksi Fidesz alelnöki tisztségéről. A csoport egy fővel kibővítette az elnökséget, és Szabó Pétert, a város alpolgár­mesterét és Kovács Sándort alelnökké válasz­totta. Március közepén együttműködési meg­állapodást írt alá a helyi szervezet a várost ve­zető frakcióval és a KDNP helyi csoportjával. Az önkormányzati beruházásokat lezáró mű­szaki átadások sora is márciusban indult a Vörösmarty utcában. Az út- és közműfelújí­tás keretében kiváltották a vízvezetékeket, föld alá kerültek a kábeltévé, a távközlés és a villany vezetékei. A munkálatokat az önkor­mányzat finanszírozta, a nettó 133,5 milli­ós beruházást a DC Dunakom Plusz Kft. vé­gezte. A forgalomnak április elsejével adták át az utcát, a járművek sebességét 30 km/órá­­ban korlátozták, és már csak a főutca felől le­het behajtani a Vörösmarty utcába. Április végén számoltunk be arról, hogy elin­­dult a stadionrekonstrukciós program: meg­kezdődött a centerpálya gyepszőnyegének fel­újítása. A pálya átépítésére kiírt pályázatot az Eurogreen-Tiszafa Kft. vezette konzorcium nyerte el. A cég korábban többek közt a deb­receni, az újpesti, a győri, a dunaújvárosi és a siófoki játékteret újította fel. Pakson komplex munkát vállalt, csapadékvíz-elvezetéssel és fű­téssel ellátott futballpálya építését, amely 100 millió forintba került. Az óvárosban sorra induló új társasházépí­tések kapcsán április végén lakossági fórum­Fotók: Molnár Gyula/Paksi Hírnök ra várták a kettes körzetben élőket. A nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvényen elhangzott észrevételeknek is köszönhető­en augusztusban a társasházépítés szabályai­nak szigorításáról döntött rendkívüli ülésén a képviselő-testület. Immár a Deák Ferenc utcai rendelőintézet földszintjén találják a páciensek dr. Fodor Ág­nes háziorvos rendelőjét az emelet helyett - erről májusban tájékoztattuk a Paksi Hírnök olvasóit. A szükséges belső felújítási munkák eredményeként világos, tágas, komfortos kör­nyezetet alakítottak ki. Az új helyen a betegek már nem a folyosón, hanem külön helyiség­ben várakozhatnak, az ellátás pedig két helyi­ségben zajlik: az egyikben a doktornő fogad­ja a betegeket, a másikban pedig a receptre, beutalóra várókkal foglalkoznak, így ez már nem vesz el időt a vizsgálatoktól, gyorsabb, rugalmasabb lett a betegellátás. A felújítá­si munka az épület más részeire is kiterjedt: a bejáratnál felvizesedett falakat helyreállították és lélegző vakolattal látták el, valamint meg­újult a földszinti folyosó. A beruházás a Paksi Gyógyászati Központ finanszírozásában való­sult meg, 2015-ös pénzmaradványuk terhére. Július elején fejeződött be a csámpai közösségi házig vezető kerékpárút kivitelezése. A mun­kálatokat a Microcenter Paks Kft. végezte el. Az összköltség 10,5 millió forint volt, amit az önkormányzat biztosított. A beruházás kere­tében a buszmegállókhoz vezető térköves jár­dák is készültek. A gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a hul­ladékfeldolgozás, valamint a kultúra, a sport és a turisztika területére is kiterjed a Kapos­vár és Paks között még februárban szüle­tett megállapodás, amelyet a két város pol­gármestere Pakson írt alá. A partnerség az erőműberuházásra való hatékonyabb felké­szülés érdekében született. Az új atomerőművi blokkok építésére vonatkozó kormányza­ti döntés bejelentése erősítette meg a Paks és Kalocsa közötti kapcsolatot is: a két város kö­zötti együttműködési szerződést a Kalocsai Paprikafesztiválon dr. Bálint József és Süli Já­nos írta alá szeptemberben. Egész Paksot várták a Paksi Városi Múzeum új állandó kiállításának, a Paksi Metszet név­re keresztelt tárlatnak a megnyitójára szep­tember 24-én. A felújított Deák-házban és az újonnan elkészült épületben négy kiállítá­si egység ad átfogó képet Paks történetéről. Előbbiben kapott helyet a Régiségtár, ahol a római kortól a Rákóczi-szabadságharcig so­rakoztatják fel azokat a leleteket, amelyek az elmúlt húsz esztendő során a paksi múzeum birtokába kerültek. O 12 ■ Paksi Hírnök, 2017. január 13.

Next

/
Thumbnails
Contents