Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-19 / 4. szám
Jó napot, mi újság? Molnár Gyula Ha létezne olyan díj, amit a legtöbb paksi rendezvényen részt vevő ember nyerhetne el, Molnár Gyula szabadúszó fotóriporter jó eséllyel megkapná. Ö az a hosszú hajú fotós, akinek a vállán mindig ott van az elengedhetetlen kellék, a fotóstáska és az elmúlt közel húsz évben talán nem is volt olyan esemény a városban, ahol ne bukkant volna fel. Míg azonban mások azért mennek el mondjuk egy Duna-parti programra, sportrendezvényre vagy kulturális eseményre, mert szeretnének kikapcsolódni, tartalmasán eltölteni szabadidejüket, Gyula hivatásból teszi. A minap Felolvasószínház képekben címmel nyílott tárlata a IV Csengey-napok programsorozatban azokból a fotókból, amelyeket az Okuláré Projekt felolvasószínházi esteken készített. A szituáció nem volt idegen számára, hiszen nem most állt először ő maga a fotósok kereszttüzében. Egyéni és csoportos tárlatokon több alkalommal bemutatkozott már Paks mellett több alkalommal Dunakömlődön, aztán Dunaszentgyörgyön, Budapesten és Esztergomban is. Ahhoz, hogy képeiből kapjon az ember egy kis ízelítőt, nem kell várni egy-egy tárlatára, csak be kell sétálni a paksi kulturális központba, ahol az előtérben többek közt az ő fotói adnak paksi hangulatot, vagy a városi könyvtárba, ahol paksi költőkről, írókról készített portréi lógnak a falakon. Emellett számos paksi érintettségű könyvben, kiadványban szerepelnek fényképei mint illusztráció. 2005 óta képei egy szép merítésében akár otthon is gyönyörködhet bárki, már amennyiben birtokában van a fotós Paks feketén-fehéren című albuma. Gyula hatéves lehetett, amikor először elkunyerálta anyukája Pajtás fényképezőgépét. Már akkor vonzotta ez a varázslatos világ, meg akarta ismerni a fotózás rejtelmeit. Az első lépéseket az analóg fotózás csínjának-bínjának elsajátításával tette meg az iskolai fotószakkörön, aztán egyedül folytatta. Mint mondja, tanulnivaló mindig van, hiszen a fotó és a fotózás technikája folyamatosan fejlődik. A fényképészet eleinte csupán hobbi volt számára, főleg abban az időben, amikor a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre járt. Igazán intenzíven közel húsz évvel ezelőtt kezdett fényképezni, s lett ez a hivatása. Gyors fejszámolás után arra jutott, hogy évente akár az ezret is eléri azoknak a rendezvényeknek, eseményeknek a száma, amelyek pillanatait, hangulatát megörökíti a jelen- és utókornak. Azt mondja, ahány helyszín van, annyi embernek kell lennie, hiszen csak akkor tud jó képet csinálni, ha teljesen ráhangolódott az adott eseményre. Ha például egy labdarúgómeccsről átmegy egy kosármérkőzésre, akár egy teljes negyedre is szükség van, mire elkapja a hangulatfonalat. Szereti a kihívásokat, s nemcsak várja azokat, hanem elébük is megy, rendre kitalál valamilyen projektet magának. Most is van egy s más a tarsolyában. Az egyik elképzeléséről annyit árult el elöljáróban, hogy műtermi jellegű fotózás lesz, ami a tükröződéssel, láthatósággal operál. Kiadványszerkesztéssel is foglalkozik. Igazán emlékezetes volt számára, amikor édesanyja, Sólya Veronika Hazafelé című könyvén dolgozhatott, ami egyébként négy testvérével karöltve létrehozott születésnapi meglepetés volt az alkotónak. A reggeltől estig lótás-futás azért néha kimeríti, olyankor bizony meg kell állnia. A sorstól egyszer már komoly figyelmeztetést kapott, amikor több mint tíz évvel ezelőtt átesett egy infarktuson, azóta igencsak ügyel a belső egyensúlyára. Megőrzéséhez nagyban hozzájárul, hogy igyekszik mindent kipróbálni, ami felkelti érdeklődését. Szívesen foglalkozik például a különböző kézműves technikák megismerésével, legutóbb bronzöntéssel próbálkozott. Egyszer elment tenyérjóshoz is. Erősen szkeptikus volt ezzel kapcsolatban, aztán öt perccel később már nem annyira. Sőt annyira nem, hogy végül Gyula lett a jós egyik első tanítványa. Az ezotéria azóta is érdekli, a tenyér- és kártyaolvasás mellett például a lélekgyógyászat, illetve az univerzális energia. No azért a földi dolgoknak is van helye az életében, például a régészetnek, nem egyszer vett részt fotósként, segítőként ásatáson. Sokfelé dolgozik, sok mindennel foglalkozik tehát, de bármiről is legyen szó, csak akkor elégedett, ha elképzeléseit maradéktalanul meg tudja valósítani. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök, 2016. február 19. ■ 15
