Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-19 / 4. szám
Május 8-án lesz a választás Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök Együttműködik Paks és Kaposvár A gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a hulladékfeldolgozás, valamint a kultúra, a sport és a turisztika területére is kiterjed a Kaposvár és Paks között született megállapodás, amelyet a két város polgármesterei Pakson írtak alá. A partnerség az erőműberuházásra való hatékonyabb felkészülés érdekében született. A két - Tolna, illetve Somogy megyében meghatározó jelentőségű - önkormányzat fő célja a Magyarország szempontjából kiemelt fontosságú nemzeti beruházás, Paks II. sikeres megvalósítása érdekében való együttműködés, hangzott el azt megelőzően, hogy Pakson az Erzsébet Nagy Szállodában Szita Károly Kaposvár, valamint Süli János, Paks polgármestere aláírta a két település közötti együttműködési megállapodást. Az építkezéssel kapcsolatos feladatokat rögzíti a két új paksi blokkra vonatkozó szerződés, de a „kerítésen kívüli” teendőket nem, ezért keres a térségfejlesztési feladatok megoldásához partnereket Paks - húzta alá Süli János polgármester hangsúlyozva, hogy amenynyiben a következő tíz évben tervezetten, átgondoltan valósítják meg a térség fejlesztését, az hoszszú távra biztosíthat megélhetést, növelheti a dél-dunántúli régióban lévő települések megtartó erejét. A Kaposvárral kötött megállapodásban kiemelt terület lesz a szakemberképzés, amihez a Kaposvári Egyetemen felhalmozott tudásra kívánnak építeni, de fontos célként jelölték meg azt is, hogy a kaposvári, somogyi vállalkozások szerephez jussanak a beruházás során. A Paksra érkező tízezer ember ellátását lehetőleg a térség szeretné megoldani, ehhez újra kell szervezni a termelést, megerősíteni a kisgazdaságokat, amiben szintén segítséget nyújthat az agráregyetem - mondta el Süli János. Szita Károly, Kaposvár polgármestere úgy vélte, a küszöbönálló beruházás nemcsak lehetőség, hanem nagy kihívás is és a számos előny mellett kedvezőtlen hatásokkal is járhat, ha felkészületlenül várja a térség, ezért fontos, hogy ne kívülről szemléljék, hanem belülről irányítsák. Rámutatott: mihamarabb fel kell térképeznie Somogybán a gazdasági kamaráknak a potenciális vállalkozói kört, és mielőbb tárgyalóasztalhoz kell ülnie Paks, valamint az egyetem vezetőinek is. -tünde-Május 8-án lesz az időközi önkormányzati képviselő-választás a hetes körzetben, így döntött ülésén a Helyi Választási Bizottság. Dr. Blazsek Balázs a Helyi Választási Iroda vezetője úgy tájékoztatott, hogy a választás menete megegyezik a megszokottal. A jelölőszervezetek április 4-től kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését. Szavazni a választás napján 6 és 19 óra között lehet majd. Ahogy korábban már írtunk róla, azért lesz időközi választás, mert a hetes körzet képviselője, Teli Edit lett a Csengey Dénes Kulturális Központ új vezetője, ez pedig összeférhetetlen a képviselői, valamint az alpolgármesteri poszttal, így ezekről január 25-én lemondott. Arról is döntés született, hogy a Helyi Választási Bizottságot Bedecs Ferenc elnököli a jövőben. Űj bizottsági tagot, illetve vezetőt azért kellett választani, mert a korábbi elnök, Szabó Vilmos Béla elköltözött Paksról. Helyébe automatikusan a korábban póttag Bedecs Ferenc lépett, akit megválasztottak a bizottság elnökének. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök Bedecs Ferenc 1980 óta él Pakson, testnevelés-rekreáció szakon szerzett főiskolai, majd testnevelésből egyetemi diplomát. A gimnáziumban tanított 13 évet, mellette 1999-től az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályánál edző. Három éve az egyesület szakmai igazgatója, illetve a kajak-kenu szakosztály vezetőedzője. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának tagja. 4 ■ Paksi Hírnök, 2016. február 19