Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-10-21 / 20. szám

Sport Elindult a bajnokság Elkezdődött a 2016/17-es bajnokság a fér­fi kosárlabda NB I-ben. Az Atomerőmű SE csapata gyökeresen megváltozott játékoske­rettel, új vezetőedzővel és szakosztályveze­tővel vágott neki az idénynek. Az első mér­kőzést Sopronban játszotta a litván vezető­edző, Gediminas Petrauskas legénysége, és a meccs előtt bizakodásra adhatott okot, hogy a felkészülés során Kovácsék győzni tudtak a hűség városában. Jól indult a mérkőzés, Samenas és Watkins vezérletével magához ragadta a vezetést a paksi csapat, és biztosan őrizte a nagyszünetig, annak ellenére, hogy hamar faultproblémákkal küzdöttek a piros­kékek. A harmadik negyedben egy időre a Sopronnál volt az előny, de eredményes és jó játékkal sikerült ismét előnybe kerülni, és az utolsó tíz perc előtt négypontos előnyre szert tenni. A negyedik negyedben a hazai­ak átvették a vezetést, de nem sikerült meg­lépniük, ekkor Kovács Ákos vállalta magá­ra a vezér szerepét. Tartotta a lépést a Paks, és két perccel a vége előtt Samenas 2+1-ével egyenlített az ASE, ám a végjáték a hazai pá­lya előnyét élvező Sopronnak kedvezett. Az utolsó támadásnál megvolt a lehetőség az egyenlítésre, de a hárompontos kísérlet kife­lé jött a gyűrűről. SKC-ASE: 80-77. Első hazai meccsét a MAFC ellen játszotta az ASE, és annak ellenére, hogy a papírfor­ma szerint a paksi csapat volt az esélyesebb, hajtós, nehéz mérkőzésre lehetett számítani. A meccs előtt a csapat gyúróját, Hermann Jánost, vagyis Dongót köszöntötték a ma­gyar válogatottnál végzett munkájáért, majd egyperces néma felállással köszöntek el a nézők a bajnokság előtt elhunyt dr. Brázay Lászlótól, az ASE csapatának orvosától. Már a második percben érzékeny veszte­ség érte a hazaiakat: Watkins a saját palánk­­ja alatt rosszul ért földet, a jobb bokája meg­sérült, úgy támogatták be az öltözőbe. Vér­szemet kapott a vendégcsapat, és a vezetést is átvette, de Kovács Ákos vezetésével ren­dezte a sorokat a hazai gárda, és Tiby duplá­ja után már 15-10-re ellépett az ötödik perc­ben. A második negyed elején Forte révén nyolc pontra nőtt a hazai előny, de a 12. perc végén egyenlített a MAFC. Hét-nullával vá­laszolt a Paks, és a 17. percben, Will duplá­Ryan Watkins jobb külső bokaszalagja három helyen elszakadt, ráadásul a porc is megsérült, így hosszú kihagyás vár rá. Orvosi javaslatra egy artroszkópos műtét során rögzítik a szakadt szala­gokat, majd következik a rehabilitációs időszak. Előreláthatóan négy hét múl­va kezdheti meg a biciklizést, majd sor­ban a többi feladatot. Ha minden rend­ben megy, akkor 8-10 hét múlva ismét teljes értékű lehet, ám várhatóan csak 2017-ben térhet vissza bajnoki mérkőzé­sen. Lapzártánk után érkezett: Anthony Morse-t szerződtette a klub Watkins pótlására, az amerikai játékost december közepéig igazolta le a klub. Lejárt P. J. Hill próbaideje a MAFC elleni bajnoki után, de az ASE szakvezetése még nem döntött végle­ges szerződtetése mellett. A próbajátékot három héttel meghosszabbították, így három bajnoki mérkőzésen is pályára léphet. Az amerikai irányító Sopronban 21 perc alatt 7 pontot - közte egy triplát - termelt, míg hazai pályán a MAFC el­len 18 perc alatt 4 pontig jutott. jával 41-30-ra elhúzott. A harmadik felvo­nás elején már faultproblémával küzdött az ASE, felzárkózott a MAFC, de a nagy kedv­vel játszó Forte és Samenas pontjaival újból elhúzott a paksi csapat, és Sömenek bünte­tője után 13 pontra nőtt a hazai előny. Ez­után hullámzó volt a játék, feljött 61-56-ra a vendég, ám Forte ellenében nem tudtak mit kezdeni a palánk alatt, és a betörései­ből szerzett pontokkal megint megnyugta­tó előnyt szerzett a piros-kékeknek. Az utol­só negyed elején Forte volt kétszer egymás után eredményes, majd Will szórt be egy triplát, Kovács Ákos ziccere után pedig már 16-ra nőtt a hazai előny. Ezután felváltva es­tek a találatok, keményen küzdött a MAFC és fokozatosan csökkentette hátrányát, de Medve középtávolija után az utolsó percek­ben már biztosan őrizte előnyét az ASE, és megérdemelten nyerte meg a találkozót. ASE-MAFC: 94-86. (joko)

Next

/
Thumbnails
Contents