Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-09-23 / 18. szám

Sportorvosként Rióban Fotó: magánarchívum Ugyan az olimpiai közvetíté­sek során nem láthattuk őket, de a négy olimpikon mellett volt több paksi tagja is a riói küldött­ségnek. Egyikük, dr. Kiss-Polauf Marianna az atléták orvosaként töltött kint három hetet. Neve olvastán valószínűleg kevesek kapják fel a fejüket, mivel Pak­son Kiss Marcsiként ismerhet­ték. Szülei, Kiss J. Zoltán és Kiss G. Ludmilla 1976-ben költöz­tek Paksra, mindketten az atom­erőműben dolgoztak, így Mar­csi ugyan Budapesten született, de Pakson nőtt fel, s 1999-ben a Vak Bottyán Gimnáziumban végzett. Miután egész gyermek­korát itt töltötte, természetes, hogy erős a kötődése a város­hoz, ahonnan olyan értékeket vitt magával, mint a sport szere­­tete. Közel laktak a teniszpályá­hoz, így kézenfekvő volt, hogy ezt a sportot választotta, de a fu­tás is az élete része volt. Mint la­punknak elárulta, amellett, hogy édesapjával focimeccsre jártak, a szilveszteri futóversenyek és a FutAPaks programok voltak számára meghatározóak. Általá­nos iskolában testnevelés tago­zatra járt, a gimiben pedig reál szakra. Akkoriban már nagyjá­ból tudta, hogy továbbtanulá­sában a fizikának szerepe lesz. - Egyébként - mint megjegyez­te - általános iskolában és gim­náziumban is Damjanovitsné Eke Violetta volt a tanára, aki nagy hatással volt rá. A pályavá­lasztás előtt sorra kizárta, mi az, amivel nem szeretne foglalkoz­ni, így terelődött a figyelme az orvosi pálya felé, az utolsó im­pulzust egy sportsérülés adta: Szekszárdon dr. Mózer Tamás kezelte. Az orvos nemcsak két injekciót adott neki, hanem visz­­szaadta a hitét, és felébresztette benne azt az érzést, hogy ezt ő is szívesen csinálná... Az ortopéd sebészet, a sportorvoslás ettől kezdve életcéljává vált, mindent megtett, hogy orvosi egyetemre mehessen, s azt sikerrel elvégez­ze. Ugyan voltak akadályok és nehézségek, de ettől kezdve lé­pésről lépésre haladt célja felé. A sportorvoslás önállóan nem vá­lasztható, ezért az ortopéd trau­matológia mellett döntött. Már a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre járt, amikor a szülei, édesapja munkája miatt, Lon­donba költöztek. Reflexből szá­mításba vette, hogy ő is ott foly­tatja tanulmányait, de az an­gol egyetemek nem kifejezetten nyitottak a magyar fiatalok előtt. Ráadásul Marcsi úgy ítélte meg, hogy a magyar egyetem sokkal jobb. Nemzetközi tapasztalatot az Erasmus-programban és szak­mai gyakorlaton szerzett, de soha nem merült fel benne, hogy kül­földre menjen dolgozni. - Ma­gyarul akartam gyógyítani - in­dokolta. Akkoriban már jegyese volt későbbi férjének, dr. Polauf Tamásnak, aki jogász. Esetében nagyjából kizárt volt, hogy más jogállam dolgaival foglalkozzon, így alapból elvetették, hogy kite­lepüljenek. Marcsi tíz éven ke­resztül a Szent János Kórházban dolgozott, ahol a szakma szinte teljes palettáját gyakorolta. 2012 év végén tette le az ortopéd tra­­umatológusi szakvizsgát. Mint mondta, minden mozgásszervi sebész választ szőkébb szakterü­letet. így volt ezzel ő is: azontúl, hogy a sportorvoslással kezdett foglalkozni, figyelme a lábra, fő­ként a térdre, bokára terelődött. Ez elsősorban a műtéti beavat­kozások esetében domináns, a konzervatív kezeléseket, szűré­seket szélesebb palettán végzi. Két éve már az Országos Sport­egészségügyi Intézetben, azaz a Sportkórházban dolgozik, egy­előre még nem teljes állásban, mert kislányuk, Anna Blan­ka nincs még háromesztendős, bátyja, Tamás Zoltán viszont szeptembertől már iskolás. Marcsi a sportkórház munka­társaként a válogatott keretet el­látó szervezet tagja is, az atléti­kaválogatott orvosa. Évek óta a csapattal dolgozik, korábban az utánpótlássportolókkal fog­lalkozott, így - mint említet­te - a Rióban bronzérmes Már­ton Anitát vagy éppen Baji Ba­lázst azóta ismeri, amióta első eredményeiket elérték. A dok­tornő számára a sportorvoslás, a versenyeken való részvétel jóval több mint kötelesség. Ez szám­ra hobbi is, szereti az ezzel járó utazást, a versenyek hangulatát. Habár két kicsi gyermekük van, a család igazán jól alkalmazko­dik ahhoz, hogy sokat kell utaz­nia. - A férjemnek nagyon so­kat köszönhetek. Ő abszolút érti, mit jelent, mivel jár a sport, hiszen utánpótlás-korosztályos bajnok volt háromezer akadá­lyon - fejtette ki. Mint folytatta, Tamás szerencsére olyan nyitott apuka és férj, akinek természe­tes igénye, hogy kivegye a részét a gyermeknevelésből. Amikor a János kórházban ügyelt, boldo­gan és örömmel tartottak fiús es­téket. Most - immár két gyerek­kel - felelős munka mellett nem volt könnyű dolga. Marcsi, hogy ezt megkönnyítse, alaposan elő­készítette a terepet, bevásárló- és pakolólistákkal készült, sőt, mi­vel nagyfiúk már tud számolni, hazavárós naptárat is készített. A riói volt az első olimpiája, de, ha rajta múlik, nem az utolsó. - Sportrajongóként mindenki vágyik az olimpiára, hiszen ez az univerzum legnagyobb ver­senye. Most, hogy már tudom, milyen, még motiváltabb va­gyok, Tokióban is szeretnék ott lenni - foglalta össze. Vida T. Ingatlanvagyon­értékelés, ingatlanközvetítés. Lakó-, mező­­gazdasági, ipari, kereskedelmi ingatla­nok vagyonértékelése Pakson, a Tolnai úton 1373 m2 te­lekterületű társasház egyben el­adó 736,95 m2 beépített alapte­rülettel. 3 lakás 229 m2,136,20 m2, 43,10 m2, jól működő üz­let 228,80 m2, raktár 66,05 m2, garázsok 66,05 m2. Az ingatlan árad 72 millió forint. Pakson, az Óváros központjá­ban, a Bástya utcában, felújí­tott, 83 m2-es 2 szoba, nappalis, konyha+étkezős, fürdőszobás, Infra és cserépkályha fűtéses csa­ládi ház, gondozott kerttel eladó. Irányár: 23,5 M Ft. Dunaszentgyörgyön 100 m2-es, belül felújított, 2 szoba, nappa­li, főzőfülke, étkezős, gázfűtéses családi ház, 714 m2 területtel el­adó. Irányár: 8 M Ft. Pakson, a Virág utca és a Lakta­nya utca sarkán ötlakásos, föld­szinti társasházban, garázzsal, kis kerttel, 114 m2 önálló bejára­tú lakás eladó. Irányár: 21,3 M Ft. Pakson, a Kurcsatov úton, hőszige­telt 2 szobás, minőségi bútorokkal berendezett lakás kiadó. 80 000 Ft/ hó. 3 havi kaució szükséges. Németkéren, a Szabadság utcá­ban a COOP üzlethelyiség és a virágbolt között 54 m2-es üzlet­­helyiség raktárral eladó. Irányár. 6,1 M Ft. Bölcskén a pincefaluban 100 m2-es présház + pince. Irányár: 1,9 M Ft. Bölcskén az Esze Tamás utcában, a pincefalu előtt, 2 szobás családi ház eladó. Irányár 3,6 M Ft. Érdeklődni lehet: Fonyó Lajos ingatlanvagyon-értékelő és közvetítő. Tel: 06-70/310-8374 E-mail: fonyolajos@t-online.hu Paksi Hírnök, 2016. szeptember 23. ■ 13

Next

/
Thumbnails
Contents