Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-08-26 / 16. szám

3 A 20-i rendezvénysorozat­hoz hosszú évek óta hozzátar­tozó Duna-átúszás elmaradt. Szabó-Rausch Ildikó, a Csen­­gey Dénes Kulturális Központ szervezési vezetője elmond­ta, előírás, hogy ilyen jellegű rendezvénynél a víz hőmér­sékletének minimum 20 Cel­­sius-foknak kell lennie. Bíz­tak abban, hogy az úszás nap­jára felmelegszik annyira a folyó vize, hogy meg tudják tartani az átúszást, ám a reg­geli mérésnél csalódniuk kel­lett. A döntést, hogy elmarad a várva várt csobbanás, egy­hangúlag hozta meg a szakem­berekből álló bizottság, azaz a vízi rendészet, a katasztrófa­­védelmi kirendeltség, a kom­pot üzemeltető Charon Kft., a Csengey-központ, valamint a Paksi Önkéntes Mentőcsoport képviselője. Mivel 2015-ben és 2013-ban a kedvezőtlen idő­járás, 2014-ben pedig a Duna magas vízállása és vizének alacsony hőmérséklete miatt szintén meghiúsult az egyéb­ként több hónapos előkészí­tő munkát igénylő úszás, így 2016 már a negyedik esztendő, hogy elmaradt. 2012-ben ren­dezték meg utoljára a progra­mot, akkor közel 360-án vál­lalkoztak arra, hogy a túlpart­ról indulva átszelik a folyót. A kulturális programok talán kárpótolták a közönséget. A dél­előtti műsorblokk után egy kis pihenő következett, majd a Bí­borka Néptáncegyüttes lépett fel, őket pedig a Szaggató zene­kar, a Csillag Show-tánc Egyesü­let, a Duna-party Táncklub kö­vette, itt volt a The Subrune ze­nekar és koncertet adott a Korái Forever. A Tűzvirág Táncegyüt­tes fergeteges műsorát követő­en kezdődött a tűzijáték. A na­pot retródiszkóval zárták. Az új helyszín nagy előnye volt, hogy több lehetőséget adott gyermekprogramokra, amelyek sorában volt bábelőadás, íjász­bemutató, lovaskocsikázás, népi játékok, kézműves foglalkozá­sok, csapatjátékok, ugrálóvárak, barkácsolás és könyvtár-tér is. Kohl Gyöngyi Testvérvárosainkban jártak A város képviselő-testületé­ből öt, a Paksi Német Nemze­tiségi Önkormányzat részéről pedig két fő képviselte telepü­lésünket német partnerváros­unk, Reichertshofen legjelen­tősebb közéleti eseményén, a Paarfesten. A delegáció többek között részt vett a sörfesztivál­lal, fúvószenekarok közremű­ködésével és kirakodóvásárral tarkított hagyományos népün­nepély felvonulásán. A három­napos látogatás alatt megemlé­keztek a testvértelepülési kap­csolat egykori létrehozóiról, Stenger Pálról és Hans Hammeri polgármesterről, tájékoztatott a küldöttséget irányító Szabó Pé­ter alpolgármester. Augusztus közepén Süli János polgármester vezette a 33. Ga­­lántai Vásárra utazó négyta­gú paksi delegációt. Galánta partnervárosainak hagyomá­nyos gasztronómiai bemutató­ján a Dunakömlődi Borbará­tok képviselték városunkat, ki­lencen, háromféle halászlével, a verseny zsűrijében Süli Já­nos is értékelt. A paksiak részt vettek a háromnapos progra­mot nyitó felvonuláson és az aratóünnepségen is. Süli Já­nos azt hangsúlyozta, hogy a gyermekcsereprogramok fel­élénkítésével és a sportkapcso­latok felfrissítésével szeretnék tovább erősíteni a két város kö­zötti partnerséget. Augusztus utolsó hétvégéjén Kézdivásárhelyre utazik há­romfős városi delegáció, mely­nek tagjai erdélyi testvértele­pülésünk hagyományos prog­ramján, az Őszi Sokadalmon képviselik Paksot. Dallos Szilvia A már zajló nagyberuházások mellett egy új fejlesztés is elindul hamarosan a hármas körzetben: kez­dődik a Virág utcai játszótér rehabilitációja. A terület korszerűsítésére - mely során megújul a játszó­tér kerítése, kapuja, több játék és új elem is kerül a térre - dr. Rűjder Mária biztosít forrást képvise­lői keretéből. A beruházás 700 ezer forintból valósul meg várhatóan az ősz elején, tervezésére lakossá­gi megkeresést követően adott megbízást a képviselő. A tér felújítását a paksi játszótereket karbantartó DC Dunakom Plusz Kft. végzi el. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök -dsz-Paksi Hírnök, 2016. augusztus 26. ■ 5

Next

/
Thumbnails
Contents