Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-07-29 / 14. szám
O - A beszélgetés első gondolatára visszatérve, összekovácsolódott-e az új testület, a hivatali apparátus?- Én magam ezt biztosan nem tudom lemérni úgy, mint a kívülállók. Kapunk kritikát, de - úgy látom - a testületben mindenki igyekszik a dolgát végezni, bár többeknek szintén újdonság a képviselet, tanulniuk kell. A körzetek képviselői aktívak, rengeteg ügyet hoznak be, amivel a lakosság hozzájuk fordul. Ami a hivatalt illeti, nehéz megtartani a jó képességű kollégákat. Van olyan terület, ahol krónikus munkaerőhiány van, miközben nyolc éve nem volt a közszférában béremelés. Mi itt helyben igyekeztünk a béreket rendezni, Paksnak még van akkora adóbevétele, hogy erre oda tud figyelni.- Úgy hírlik, e téren komoly változás várható. A hírek szerint jövőre 1,3-1,6 milliárdot vonnak el szolidaritási adó címen Pakstól.- Az összeget még nem tudjuk, ám akárhogy alakul, az atomerőmű-bővítésre fel kell készülnünk, ezekhez a feladatokhoz pedig a forrásokat biztosítani kell, ezért nem aggódom emiatt. Tárgyalunk az atomerőművel, hogy több adóbevételre tegyünk szert, és ha Brüsszel dönt, Paks II-vel is érdemben el lehet kezdeni az egyeztetést.- A projekttel kapcsolatban sok a kétség. Mi lehet az oka? Egyremásra jelennek meg olyan vélemények, hogy villamosenergia-többlet van, nincs szükségükét új blokkra.- Brüsszelben két témában még nem született döntés, emiatt a kormányzati kommunikáció nem erőteljes, a térségen élők pedig mostanra már azt remélték, hogy oroszok bérlik a lakásukat, kávéznak a teraszon. Csúsztatni lehet az építkezést, de meggyőződésem, hogy szükség van Paks lire. Pillanatnyilag túlkínálat van a villamosenergia-piacon, az áram ára mélyponton, ma még lehet külföldről olcsó villanyt kapni, ám a kockázat igen nagy. A 30% feletti import túl nagy függőséget jelent, az új blokkok stratégiai szerepet játszanak az ország ellátásában.- Jelentős irányváltással járt a város életében az, hogy új polgármestere van? Viharos kampány után - talán többek meglepetésére- hamar megtörtént a kiegyezés...- Biztosan nem úgy csinálom, mint az elődöm. A választás során valóban meglepett néhány kampányelem, nem is esett jól, de ahogy közben nem foglalkoztam vele, úgy azóta sem. Az energiáimat nem erre akarom használni, nem tudnak rá példát mondani, hogy én valaha bosszúálló lettem volna. Amikor elindultam a polgármesteri posztért, azt mondtam, a város céljainak elérése érdekében akár az ördöggel is cimborálok. A példa talán nem volt jó, de ennek szellemében dolgozunk: a döntéseket önként, mindenféle ígéret és viszonzás reménye nélkül hoztuk meg azért, hogy a város hosszú távú érdekeit szolgáljuk. Az együttműködés érdekében tett lépések, gesztusok mindegyike vállalható számomra. Szükségünk van az együttműködésre azért, hogy felkészüljünk az erőmű-beruházásra és ellássuk a hétköznapi feladatokat. Azzal, hogy polgármester lettem, valóban történt egy paradigmaváltás: én úgy gondolom, a város érdekében mindenkivel együtt kell működni. Nem azon az alapon kell minősíteni valakit, hogy melyik felekezet vagy párt tagja, hanem azon, hogy akar-e dolgozni a városért, vannak-e jó ötletei. Én kizárnám a pártpolitikát az önkormányzatiságból, mert megosztó. A város nem lehet versengés helyszíne, nem pártérdekek, hanem az ott élők érdekei alapján kell működtetni. A vállalásom öt évre szólt. Vagyok olyan konok és makacs, hogy nem adom fel, még ha nem is bizonygatom ezt mindennap. Úgy érzem, engem önmagamért választottak meg a paksiak polgármesterüknek, nem valaki ellen. Vida Tünde I lomolilövis lennékel; TÖVIS I lomohlövis. a csodanüvéiiv Héj mag őrlemény www.homoktovishogyesz.hu www.homoktovis.shop.hu Telefon: +36 30/9295-609 Paks, Szent István tér 7 (A régi Bazársoron) 4 ■ Paksi Hírnök, 2016. július 29.