Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-06-24 / 12. szám

Hetvenen léptek a Pódium színpadára A kicsiknél Baranyi Míra, az idősebb kor­osztályban Englert Evelin kapta az Év tán­cosa címet a Pódium Táncstúdió növendé­kei közül. A díjat most először adták át. Igaz, maga a táncstúdió és annak vezetője is fiatal, Trungel Vivien és tanítványai a második éva­dot zárták. Eközben a Csengey Dénes Kultu­rális Központban leltek otthonra, itt tartották az első gálát is, amelyen hetven táncos lépett színpadra. Újdonság, hogy van egy senior balettcsoport, amelynek tagjai ugyanúgy be­mutatkoztak, mint a legapróbb balerinák. Vi­vien azt mondta, fontosnak tartja, hogy fél­évente színpadra lépjenek, megmutassák, mit tanultak, hogyan haladnak. A szülők öröm­mel fogadják ezt a lehetőséget, a nézőteret szinte teljesen megtöltötték az érdeklődő csa­ládtagok. A Pódiumban nemcsak a korosztályokat, ha­nem a táncokat illetően is széles a repertoár. A sok-sok lehetőség közül, mint legnépsze­rűbbeket, a modern balettet és a hip-hopot emelte ki a stúdió vezetője, aki egyébként szí­vesen feszegeti a stílusok határait és - aho­gyan azt a közönség is láthatta - merészen ötvözi a különféle műfajokat, például a latin táncot a hip-hoppal. - A balettet is igyek­szem modern irányba terelni, hogy látványo­sabb, gyermekcentrikusabb legyen - fejtette ki Trungel Vivien. A közel kétórás este során, amelynek háziasszonya Bálint Antónia volt, a táncprodukciókat két ifjú paksi előadó, Bu­dai Boglárka és Baricz Dorina énekkel fűsze­rezte. A záró számot Trungel Vivien táncolta Braczkó Zsomborral, aki a Duna Parti Tánc­klub tagja. A párostól egy modern tangót lát­hatott a publikum.-vida-NECKERMANN — UTAZÁS GÖRÖGORSZÁG, ZAKYNTHOS BULGÁRIA, NAPOSPART HOTEL LETSOS vvv HOTEL BALATON vvt I hét repülővel, 6 fős apartmanban, I hét repülővel. 2 ágyas szobában, reggelivel. ILLETÉKMENTES AJÁNLAT! félpanzióval. ILLETÉKMENTES AJÁNLAT! Indulás: 2016.06.30. Indulás: 2016.07.12. 277,- € (85.842 Ft)/fő ártól1 490,- € (151.851 Ftl/fő ártól' RITALIA TRAVEL UTAZÁSI IRODA 7030 Paks, Dózsa György út 102. • Tel/Fax: (75) 311-130 info@ritaliatravel.hu • WWW.RITALIATRAVEL.HU ‘Illetékmentes akció 2016.06.01-30. között történő szerződéskötés esetén a 2016 nyári budapesti és debre­ceni indulású charteres Neckermann repülős csomagajánlatokra (HUN NAH. FAX. LAST), kivéve Madeirára Az előfoglalási kedvezményekkel, és az árfolyamakciőval együtt is érvényes. Árfolyamakció 2016.06.01-30. között vagy visszavonásig (Az akció keretén belüli foglalásoknál a törzsutas és nászutas-kedvezmény nem vehető igénybe!). Kedvezményekkel csökkentett árak 1 Az ár tartalmazza a megjelölt szállást és ellátást, a repülőjegy árát, a repülőtéri illetéket és a transzfert. Ezen felül fizetendő a biztosítás. A fenti forint árak I EUR-309.90 Ft árfolyam esetén érvényesek. Árainkat Euróbán garantáljuk. A szerződésben a részvételi díj forintösszege a Neckermann érvényes Euró árfolyam akciója vagy a K&H Bank foglalás napján érvé­nyes EUR/HUF valutaeladási árfolyamának alkalmazásával kerül meghatározásra. Foglalás a szabad helyek függvényében lehetséges! A tájékoztatás nem teljes korú, további részletek az irodákban. (N-U-R Nec­­kermann-utazás Szolgáltató Kft., eng.sz R0080I/I999/1999 ). Ritalia Travel Utazási Iroda eng.sz.: U-001312.) IDEGENVEZETŐVEL, PAKSI FELSZÁLLÁSSAL! PACSERI FÜRDŐZÉS: ÜH(UfÄ RIJEKA-OPATIJA 2t9@J©J(ib 1 PULA-MEDULIN 1 GR ADÓ 1 Jumbo Travel Utazási Iroda Paks, Dózsa György út 14. FERTŐ-TA VI ÉLMÉNYTÚRA 2016. augusztus 27. Ruszt város felfedezése hajóval, kisvasúttal.ebéd 11.800,- -tói Last Minute ajánlatokért keressen minket! MONTENEGRÓ 2016. augusztus 08-17. 104.900,­PRÁGA1 SÖRTÚRA 2016. november 03 - 06. 39.900,­­Foglaljon nálunk! Utasbiztosítás azonnal! www.iumbotravel.hu iumbo@iumbotravel.hu +36209660406 Engedélyszám: U-001672 • Mamut Bt. Facebook: Jumbo Travel Utazási Iroda Simon Andrea E. V. • Felnőttképzési engedélyszám: E - 0 00 62 9/2 0 1 4 Turnusok: I. 06.20.-07.15 II. 07.18.-08.12. III. 07.25.-08.19. 7030 PAKS, Tolnai út 26 Tel.: 75/676-201 E-mail: paks@katedra.hu-> 7100 SZEKSZARD.T TeL/fax: 74/418-211 E-mail: szekszard@katedra.hu www.katedra.hu reinuiiKeptro unvciijr uataiya Angol C211074C2« szint-E-000629/2014/C001 Német C211077C1-e5simt-E-000629/2014/C002 Felnőttképzési tömény hatályán kívül megvalósuló képzések: Olasz, Orosz,- Franda

Next

/
Thumbnails
Contents