Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-06-24 / 12. szám
Uj szakosztályelnök és edző az ASE-nál Véget ért a 2015/16-os NB I-es férfi kosárlabda bajnokság, az ASE csapata a negyedik helyen végzett, a bajnokságot a Szolnoki Olaj KK nyerte, második a TLIAlba Fehérvár, harmadik az Egis Körmend Alig fejeződött be a bajnoki idény, a szakosztályban több fontos változás történt Tizenhat év után távozott a szakosztály éléről Tóth János elnök, akinek a vezetése alatt négy bajnoki és négy kupagyőzelmet, ezüst- és bronzérmeket ünnepelhetett a csapat. Utódja Jan Pavlik sokszoros cseh válogatott lett, aki először játékosként, két éve pedig technikai vezetőként áll a klub alkalmazásában.- Mi az új titulusod, és meddig szól a kinevezés?- Szakosztályelnök és technikai vezető is vagyok egyben, meglátjuk, hogy fog működni. Ha sikerül egy jó csapatot összehozni és nem kell nagyon beavatkozni, akkor mehet egymás mellett ez a két munkakör. Nincs akadálya annak, hogy mint szakosztályvezető elmenjek a reptérre a játékosért. A feladatokat biztosan meg fogjuk tudni osztani. Igazából az időtartamról nem volt még szó, de valószínűnek tartom, hogy határozatlan idejű szerződés lesz.- Ugyanazokkal az emberekkel fogsz továbbra is együtt dolgozni?- Igen, a kollégáim ugyanazok maradnak. Végül is két emberrel dolgozom együtt állandóan a csapat mellett: az edzővel és a másodedzővel. Schmidt Béla másodedzőként folytatja munkáját, Morgen Frigyes az utánpótlással fog foglalkozni. A feladatköröket hamarosan konkretizáljuk. Mivel még nem voltam ilyen pozícióban, folyamatosan fogunk egyeztetni, egyelőre Kovács Antal lesz a végső döntéshozó. Ha jó javaslatokkal tudok majd előállni, nem hiszem, hogy szakmailag beleszólnának. A pénzügyi tervezés is most zajlik, meglátjuk, a külföldi játékosokra mennyi pénzt tudunk költeni, mindezek alapján tervezünk majd a következő időszakra.-Egyelőre annyit tudunk, hogy Gediminas Petrauskas személyében litván edző érkezik, Schmidt Béla lesz a másodedző. Mi a helyzet a csapattal?- Az edzővel egyéves szerződést kötöttünk, nagyon motivált, kihívásnak tekinti a megbízást. Meg akarja mutatni a tudását, biztosan rengeteget fog dolgozni és biztos, nem fog bennünket békén hagyni. Amióta megállapodtunk, folyamatos kapcsolatban vagyunk, küldi a videókat a kiszemelt játékosokról, én pedig megírom neki a véleményem. Remélhetőleg tisztább, hajtósabb lesz a csapat, akiket a paksiak is szeretni fognak. Ha összeállt a keret, utána tudjuk a céljainkat kitűzni. Szerintem pénzügyileg rendben vagyunk, ezen nem fog múlni, figyelni kell a játékosok kiválasztásánál az ár-érték arányt. Kovács Ákos valószínűleg marad a csapatban, de még nem írtuk alá a szerződést. Tóth Ádám, Eilingsfeld Jani távozott a magyar játékosok közül, a többiek: Medve Máté, Illés Máté, Will Tamás, Gulyás Milán maradnak. Antóni Csanád végleg átigazol a Pécshez. Első gondolataim között szerepelt, hogy Csaszit visszahozzam, mert jó játékos, jó meccsei voltak a bajnokság végén, de hát ilyen az élet, nem mindig lehet mindenben megállapodni. Bízom benne, hogy még jobb játékos lesz, és talán majd visszatérünk egyszer erre a kérdésre.- A légiósok közül Ryan Watkinsszal született megállapodás.- Watkinsnak opciós szerződése volt, mivel nagyon hasznos játékos volt a rájátszásban, csinált io+10-es átlagot, nem volt kérdés, hogy hosszabbítunk-e vele. Troy Barnies Szolnokon folytatja, Fomin nem vált be, fizikálisán nem volt a topon. A kosárlabdatudásával nem volt gond, de a támadásokat nem tudta úgy végigvinni, hogy abból dobás legyen. A középszakaszban és a rájátszásban már fontos meccseink voltak, így nem nagyon mertünk kísérletezgetni vele, nem marasztaltuk. Chris Dunnái és Donald Robinsonnal nem tárgyaltunk a folytatásról.- Új magyar játékosokról van már szó?- A tárgyalások Sömenek Martinnal csakúgy, mint Kovács Ákossal az utolsó fázisba léptek, már csak az aláírás hiányzik. Mellette várhatóan érkezik még egy fiatal U20-as válogatott játékos.- A légiósoknál mi az irányvonal? Lett, litván vagy inkább USA-beli?- Szerintem lesz litván és amerikai is. Van egy tapasztalt litván játékos, akivel már elkezdtünk tárgyalni. Az edző olyan játékosokat keres, akik nemcsak egyénileg jók, hanem csapatjátékosok is. Fő szempontja, hogy jó csapatot hozzon össze. Úgy gondolom, elég kontrollált játék lesz. Megnéztem pár első osztályú litván meccset, és hihetetlen, hogy mennyire technikai a játék. Ha nincs gyors indítás - márpedig ilyen szinten nem ritka, hogy megfogják - akkor addig szinte nincs rádobás, amíg nincs üresen a játékos. Kovács József Harminchárom óránál is többet tekéztek- Sosem tekéztem, ezzel többen is így vagyunk, épp ezért jelentkeztünk - árulta el Szedlják Attila, aki a Paksi Vak Bottyán Gimnázium 9. b osztályának csapatában hatalmas lelkesedéssel gurította a golyókat az ASE Tekézőben a 2016 perces tekeversenyen. A maratoni gurítás ötlete még a tavasszal fogalmazódott meg, a szakcsoport célja a sportág népszerűsítése Pakson. - Egyszerre két pályán, összesen 40-et gurítanak a versenyzők, itt mindenki mindenkivel egyéniben versenyez. Minden nevező oklevélben is részesül, a lefújás után pedig értékes nyereményeket sorsolunk ki - tudtuk meg Fenes Lászlótól, az ASE teke szakcsoport vezetőjétől. A program megállás nélkül zajlott, a verseny több mint 33 óra után, a 2016. perc végén zárult. A szervezők a szurkolókat és az érdeklődőket is várták, aki kedvet kapott a sporthoz, az akár menet közben is beszállhatott. Fenes László elmondta: a nagy sikerre való tekintettel, a tervek szerint jövőre is megszervezik a programot. Faller Gábor Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311 -272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Hírnök, 2016. június 24. ■ 17