Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-08 / 1. szám
O Ezt Lázár János miniszter úr is tudja, aki deklarálta: kormányzati szándék, hogy a társadalom, az infrastruktúra fel legyen készítve a bővítésre. Ebbe nem fér bele az, hogy a sportot kevésbé támogassák, sokkal inkább az a cél, hogy a városba érkezőknek legyenek szórakozási és szabadidős lehetőségei, ezzel is a fenntartva a teljesítőképességüket. Azon eredmények alapján, amelyeket tavaly elértünk, 2016-ban talán könnyebb lesz összerakni a finanszírozási hátteret. A kajakkenu, a dzsúdó, a sakk és a kosárlabda mind hozta az eredményeket. Olimpia lesz 2016-ban, amire öt sportolónk készül, ketten kajakosok, hárman dzsúdósok, a döntő többség saját nevelés. Az utánpótlás rengeteg nemzetközi, és hazai eredménynyel büszkélkedhet. Ha visszaemlékezünk, a Pupp testvérek egy hétvégén állhatták nemzetközi versenyen a dobogó tetejére kajakban és dzsúdóban. Ök is itt születtek, itt nőttek fel, az ASE-ban érték el eddigi sikereiket. A sportolóink létszáma, élen az utánpótlással, folyamatosan növekszik. Fontos, hogy nemcsak a versenyszerűen, hanem a szabadidejükben sportolók száma is gyarapodik, ahogy a rendezvényeké is. Az Atomfútáson másfél ezren vettek részt, köztük nagyon sok paksi. Ma már, ha kinézünk a főutcára, nem kell sokáig várni, hogy futó vagy kocogó embert lássunk. A szabadidősport szellemiségét erősíti az ASE-ban meghonosodott munkaszemlélet csakúgy, mint a Nagy Sportágválasztó, a mindennapos testnevelés támogatása és az Atomfutás.- Hosszabb ideje problémát jelent Pakson a tornateremhiány, hétközben sok sportág művelői kénytelenek Tengelicre, Dunaszentgyörgyre utazni, ha edzeni szeretnének. A kiváló eredményekkel büszkélkedő dzsúdósok teremgondja évek óta ismert. Várható ebben változás?- Szó esett arról, hogy a dzsúdószövetség támogatást ad egy dzsúdóterem építéséhez a kiemelt sportágaknak szóló keretből, szerintem viszont egy sportkomplexumot kellene létrehozni. Az atomerőmű bővítése miatt ide fog költözni a környékre mintegy tízezer ember. Az, hogy ők mit csinálnak szabadidejükben, kulcskérdés. Éveken keresztül csúcsmunkát várunk el tőlük, ezért muszáj lesz a szabadidő eltöltéséről is gondoskodnunk. Most Pakson nem lehet üres tornatermet, csarnokot találni, este fél tíz-tíz óráig tele van minden. Egy rendezvénycsarnok nagyon fontos lenne. Azon gondolkodunk polgármester úrral, hogy ezt a tao-támogatásból meg lehetne oldani. Az elmúlt időszakban több csarnok is épült az országban ilyen forrásból, és amíg van ez a lehetőség - reméljük hoszszú távon fennmarad -, ki kellene használni. Egy olyan rendezvénycsarnokot kellene felépíteni, ami otthont adna a dzsúdóteremnek és emellett több másik terem is lenne más funkciókkal. Megoldódna a kosárlabda-mérkőzések sorsa és kiszolgálná a város igényeit is. Most nincs Pakson olyan hely, ahova háromezer ember be tudna menni. Már vannak tervek, megpróbálunk összerakni egy olyan koncepciót, amit a város, az erőmű és a politika is tud támogatni.- Rio de Janeiróban rendezik 2016-ban az olimpiát. Elhangzott: az ASE versenyzői közül öten is reális eséllyel készülhetnek az ötkarikás szereplésre. Mit vár, milyen szerepléssel lenne elégedett?- Vannak ketten, akiknek már nagyon oda kéne érni az olimpián. Kajakban két versenyzőnkért szoríthatunk: Boros Gergely nagyon megérdemelné a jó szereplést, kell, hogy legyen benne annyi erő, hogy kijusson, hiszen két olimpián is a tartalék szerepe jutott neki. Somorácz Tamás fiatal, felelősség nélkül vághat neki a válogatóknak, ha elkapja a fonalat, van esélye. A dzsúdósok közül Bor Barnának már érmet kéne nyernie. Súlycsoportjában Riner Teddy más kategória, de a többieket már vagy megverte, vagy meg tudja verni. Idáig is nagyon szép a pályafutása, de egy jó olimpiai szereplést megérdemelne. Csoknyai László akkorát fejlődött, hogy sok nagy skalpot begyűjtött. Olimpiai és világbajnoki érmeseket vert, ha kifog egy jó formát, érem körül lehet. Cirjenics Miklósnak még küzdeni kell, hogy megszerezze az olimpiai kvótát, megvan az esélye az riói utazásra.- A felnőtt kosárlabdacsapat az első, a sakkcsapat a második helyen áll a bajnokságban.- Kosárlabdacsapatunk egy szerethető csapat, a magyar mag évek óta itt van, összetartóak. Jó lenne a rájátszásnak úgy nekifutni, hogy a pályaválasztó jog nálunk legyen. A sakkozóknál az első és a második csapat is jól szerepel, bízom benne, hogy az újévben is jól teljesítenek. Berkes Ferenc csapat Európa-bajnoki bronzérme nagyon szép eredmény. Az utánpótlásnál azt tartom fontosnak, hogy minél szélesebb legyen a piramis alja, minél többen jöjjenek sportolni, és minél többen jussanak el a különböző válogatottakba. Az ASE szakosztályaiban nagyon jó edzői kollektívák dolgoznak, a szülők nyugodtan rájuk bízhatják a gyerekeiket. joko Elismerték a paksi dzsúdóst Az év legjobb junior női dzsúdósa lett Pupp Réka (Atomerőmű SE) a Magyar Judo Szövetség döntése alapján. Ahogy arról a Judoinfo.hu szakportál beszámolt, a szövetség az idei esztendőben is megválasztotta az év legjobb dzsúdósait, edzőit és bíróját. Csertői az év edzője lett Csertői Aurélt választották az Év edzőjének a csakfoci.hu szavazásán. Az új kezdeményezés keretében az NB I-es klubok tulajdonosait, vezetőit kérdezték arról, hogy kit tartanak a 2015- ös esztendő legjobb edzőjének, játékosának, klubvezetőjének illetve az év felfedezettjének. A trénerek közül a legtöbb szavazatot Csertői Aurél kapta. Hírek a futballpályáról Több csapat is érdeklődik a Paksi FC csatára iránt, írta meg a Nemzeti Sport. A lap információja szerint Frölich Rolandot szívesen látná a Békéscsaba, a Vasas, valamint a feljutásra pályázó Gyirmótis. Időközben a Paks futballistái elkezdték a tavaszi idényre való felkészülést. Tervben van egy külföldi edzőtáborozás az alapozás végén, de ezt megelőzően is több felkészülési mérkőzés vár futballistáinkra, az első hazai pályán, a Budapest Honvéd ellen, számolt be róla a klub honlapja. Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel várjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Paksi Hírnök, 2016. január 8. ■ 17