Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-08 / 1. szám
Parti Nagy Lajos is a képtár vendége lesz Több új programmal várják a látogatókat 2016-ban a Paksi Képtárba. A Művészet 18+ címmel induló művészettörténeti előadássorozat olyan témákkal kapcsolja össze a képzőművészetet, mint az erotika vagy a politika. A Művészet ebédidőben elnevezésű programra munkahelyi közösségeket hívnak majd, a látogatás során megismerhetik a képtár tevékenységét, betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, illetve kreatív foglalkozáson vehetnek részt. A kortárs irodalommal foglalkozó sorozat Parti Nagy Lajossal kezdődik, majd további három szerzőre kerül sor. Áprilisban országos konferenciára hívják a múzeumpedagógusokat a Paksi Képtárba. A Felnőttoktatás és múzeum című tanácskozás az andragógiának a közgyűjtemények világában betöltött helyét és szerepét vizsgálja. Természetesen folytatódnak a már jól megszokott programok is: három új tárlatot nyitnak meg, amelyek keretében Bak Imre, Tarr Hajnalka, Csákány István, Albert Ádám, valamint Bernát András és Tranker Kata mutatja be műveit. A kiállítások anyaga adja majd az iskolásoknak szervezett rendszeres múzeumpedagógiai foglalkozások témáját. A Bemutatkozunk című sorozatban a győri Városi Művészeti Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársai érkeznek Paksra. Szerveznek programot a képtár munkatársai a Múzeumok éjszakájára is, tavasszal és négy turnusban nyáron pedig a képtár szünidei táboraiba invitálják a gyerekeket és 2016-ban is lesz Nagy rajzolás. Kohl Gyöngyi Fotó: Szaffenauer Ferenc/TelePaks s Attáncoltak az újévbe Washingtonban nyertek különdíjat Telt ház előtt mutatta be már hagyományos év végi műsorát a DunaParty Táncklub a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esttel mindig éves munkájukat zárják, így az adott esztendőben készített koreográfiákat vonultatják fel. Ez alkalommal főleg latin táncokat adtak elő, de azért néhány standard is szerepelt a repertoárban. Az elmúlt tizenkét hónapban folyamatosan kaptak felkéréseket, színre léptek többek között jótékonysági bálon, városi rendezvényeken, valamint megtartották tavaszi és ősz eleji táncestjüket, ahol az érdeklődők megismerhetik a táncklubban folyó munkát, kedvet kaphatnak ahhoz, hogy csatlakozzanak a társasághoz. A klubban az utánpótlás és az ifi csapat mellett a kezdő és a haladó felnőttek alkotnak csoportot. Alpekné Mihalek Andrea, Alpek Imre és Krausz Ádám táncoktatók elmondták, hogy az ifi csoport létszáma ugyan most komolyan megcsappant, mert fiataljaik közül többen más városokba mentek továbbtanulni, viszont a felnőtteknél már igen figyelemreméltó a létszám, 15 párt tanítanak táncolni. A több mint húszéves múltra viszszatekintő klub a Társastánccal a Paksi Diákéletért Alapítvány égisze alatt működik, és továbbra is nyitott, azaz szívesen fogadja újabb tanítványok jelentkezését mindegyik csoportba.-gyöngy-Különdíjat nyert a 32. Songwriters' Association of Washington versenyen felnőtt kortárs kategóriában Ulbert Ferenc egy Pákái Petrával közös dallal. A washingtoni dalszerzőversenyre a Wild Butterfly című számmal neveztek. A zenét Ulbert Ferenc szerezte, a szöveg és az előadás a csodálatos hangú énekesnő nevéhez fűződik. Fecó elmondta, hogy az interneten bukkant rá a felhívásra. Az hogy benevezte a művet, szavai szerint véletlen akció volt, eredményre nem igazán számított, hiszen a nagy múltú versenyre a világ bármely részéről lehet nevezni. Arról, hogy ezt mennyien tették meg, a szerző semmit nem tud. Talán majd január 17. után. Akkor tartják ugyanis a díjátadót, amin szeretne ott lenni. A kiutazást zenéléssel is szeretné megspékelni, a koncerteket kint élő ismerősök segítségével készítik elő. A dal születéséről elmondta, hogy két éve gyakorlatilag használhatatlanná vált a keze ínhüvelygyulladás miatt, gitározni nem tudott, így rá volt kényszerülve, hogy más módon foglalkozzon a zenével. Ezért koncentrált a dalszerzésre, hangszerelésre, s elkezdett különböző előadókkal dolgozni producerként. Maga a dal különleges körülmények között született, hiszen megálmodta. - Ritka az ilyen szerzemény, hiszen, ha valaki álmodik egy dalt, nem tud felkelni és megírni, de ez most sikerült - mesélte a Gyapán élő zenész. A dal születése után Pákái Petrát kereste meg, mert a hangszíne illett a dalhoz. Az énekesnő, akivel évek óta zenélnek együtt, sőt 2010-től mostanáig közös zenekarban is játszottak, megírta a Wild Butterfly szövegét. Petra, mint Fecó mondja: „élvonalbeli énekes baromi jó hanggal”. Az, hogy a közös dal Amerikában nyert díjat, fontos viszszajelzés számára, hiszen éppen onnan jött, ahol a bölcsője van annak a zenének, amit ő maga is képvisel. A dalt, amely nem fért bele a blues, a jazz, a soul és más konkrétan behatárolható kategóriába, úgy jellemezte, hogy az említett műfajokat öszszesíti, de leginkább az r’n’b jegyei fedezhetőek fel benne. A szerző azt is elárulta, hogy időközben a gyógykezelések eredménnyel jártak, így már újra tud gitározni, ennek köszönhetően újra találkozhatunk vele előadóként is.-vida-14 ■ Paksi Hírnök, 2016. január 8.