Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-03-25 / 6. szám
Az MSZP jelöltje S Mezősi Árpád Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök Mezősi Árpádot indítja a hetes körzetben tartandó május 8-i időközi önkormányzati választáson a Magyar Szocialista Párt paksi szervezete - jelentette be sajtótájékoztatón Heringes Anita országgyűlési képviselő, a helyi szervezet elnöke. Heringes Anita kiemelte, az elmúlt húsz évben a hetes a legelhanyagoltabb körzet. Olyan képviselőre van szüksége az ott élőknek, aki csak azzal foglalkozik, hogy a terület fejlődjön. Mezősi Árpád személyében olyan embert ajánl a választópolgárok figyelmébe az MSZP, aki nyert már egyéni körzetet Pakson, és az általa képviselt városrész látványosan fejlődött abban a ciklusban. A szóban forgó Kishegyi út és Pollack Mihály utca közötti területen akkor az utcák felét felújították, de például utcabútorokat is kihelyeztek, és egy régóta húzódó csapadékvíz-elvezetési probléma is megoldódott. Mezősi Árpád kiemelte, hogy hasonlóképpen dolgozna a hetes körzetért is, többek között útfelújításokban, a körzetben lévő roma közösségi hely létrehozásában gondolkodik. Pártállástól függetlenül mindenkor mindenkivel együtt tudott dolgozni, s úgy gondolja, hogy a választáson szintén induló Szabó Péter alpolgármesterrel is tudna. - Az alpolgármester mindenképpen a városért dolgozik, így ha a választópolgárok mellettem voksolnak, két embert nyernek a körzetnek - tette még hozzá. Kohl Gy. O Fajszi Lajos, akit újabb öt évre a VOSZ megyei szervezetének elnökévé választottak, azt emelte ki, hogy megkerülhetetlenné vált a VOSZ, amely ugyan a kis- és középvállalatok érdekképviselete, de sok nagyvállalatot is a soraiban tudhat. A VOSZ súlyát jelzi, hogy a GDP 60 százalékát VOSZ-tagvállalatok állítják elő, a munkavállalók kétharmadát ők foglalkoztatják. Ezt az erőt jelzi az is, hogy a kormányzat partnerként tekint a szervezetre a bürokrácia elleni harcban s az is, hogy az elmúlt időszakban többször is sikerült érvényesítenie a vállalkozók érdekeit, például az elvárt adó és a kereskedelmi vállalkozások extra adója bevezetésének megakadályozásakor. Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a modern gazdaság az adók versenye. Ahhoz, hogy a vállalkozói adókat csökkenteni lehessen, a bürokráciát is csökkenteni kell. Ha ez megtörténik, rövidülnek az engedélyezési idők, olcsóbbá válik az ügyintézés, ami javítja az ország és a vállalkozók versenyképességét. A VOSZ megyei vezetőségében több paksi is szerephez jutott most is, korábban is. Társelnöki feladatot lát el: Amrein Károly, Horváth István, Szabó Sándor, Gáspár Csaba, Korcsmár István és Horváth Ferenc mellett Pintér Ferenc. Küldöttként képviseli a szervezetet mások mellett Hanoi Ferenc és Ulbert Sándor. -ví-A vízi turizmus fellendítésén dolgoznak Vízi turisztikai szövetség létrehozását kezdeményezte a Dunaföldvár és Fadd közötti Dunaszakasz településeinek részvételével a Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség, mely szakmai programjával és tapasztalataival segítené a szerveződés eredményes működését. A civilszervezet 2012-ben alakult a Duna-régió fejlesztésére, céljuk többek között a gyerekek és a családok számára elérhetővé és használhatóvá tenni a folyó négyszáz kilométeres magyarországi szakaszát. Programokat szerveznek, vízi kultúrházak kialakításán dolgoznak az egykori gátőrházakban, Víz-csöppek elnevezésű mozgalmuk célja pedig a közösségépítés. Egy ilyen szervezet életre hívásának ötletével keresték fel Kalocsa és Paks turisztikai szakembereit, akik tájékoztatóra hívták a Dunafoldvár és Fadd közti Dunaszakasz jobb és bal partján fekvő városok és falvak polgármestereit.- Azért hívtuk össze a településeket, hogy a szövetség által létrehozott programhoz közösen tudjunk csatlakozni és a közös munka eredményeként sikeres pályázatok segíthessék a Duna-parti szakasz fejlesztését - tájékoztatott Czink Dóra. Paks turisztikai referense hozzátette: első alkalommal a szövetség programját ismerhették meg a résztvevők, következő lépésként összegyűjtik a települések vízi turisztikai fejlesztési terveit, majd az elképzeléseket továbbítják a szövetséghez. Ha a települések úgy ítélik meg, hogy érdemes csatlakozni a szervezethez, akkor két hónapon belül alá lehet írni a szerződést - hangzott el a találkozón. A rendezvényen részt vett Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, aki szerint látható fejlődést, jelentős fejlesztéseket hozhat a partnerek számára ez az együttműködés, hiszen a mai pályázati rendszer az együttműködéseket, hálózatokat részesíti előnyben. Paksnak évek óta van vízi turisztikai kínálata, melynek bővítésén folyamatosan dolgoznak - erről Süli János polgármester beszélt a rendezvényen. Mint azt elmondta: elkészült a városi csónakház, melyet a LaDIK Egyesület működtet, és amelyhez hamarosan csónakleeresztőt építenek. Szoros az együttműködés a város és az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályával, nagyon sok paksi gyermek sportol a Dunán. Azt is hozzátette: már zajlik a Duna-korzóhoz tervezett új vízi színpad közbeszerzési eljárása, ami hajókikötőként is működik majd, ez idén el is készül. Közben elkezdődik a Duna-parton, az Erzsébet Nagy Szálloda alatti szakasz burkolatának felújítása. Májusban a legnagyobb folyami hajóstársaságok képviselői érkeznek Paksra tanulmányútra, e cégeknek városunk 2018-tól már komplett programot szeretne kínálni.-dal-Paksi Hírnök, 2016. március 25. • 7