Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-06 / 5. szám

Roburral a fekete kontinensen Aranysárga dűnék, romanti­kus oázisok, keleti kényelem és nyugati nyugalom - minden, csak nem ez a Budapest-Ba­­mako-rali, aminek „kellően el­meháborodott” résztvevői nem is ezt várják, ők nem azok a tipikus vasárnapi autósok, akik egy könnyű hétvégi piknikre vágynak, hiszen a futam indulói tudják: kőkemény napok, hetek várnak rájuk a fekete kontinen­sen. A paksi Magyar Zoltán a tú­rázás szerelmeseként hozzászo­kott a nomád körülményekhez, ezért nem riadt vissza a hírhedt ralitól sem. Talán azt gondolta, hogy oda-vissza tizenhatezer kilométer öt hét alatt már meg sem kottyan azután, hogy 2008- ban Treszl Gáborral egy negy­venéves Pannóniával nekivágott egy 24 ezer kilométeres pekingi túrának, átkelve a végtelen Szi­bérián és a mongol Góbi-sivatag homokján. A Budapest-Bama­­ko-rali verseny, túra és spirit ka­tegóriában startolt idén január 16-án szinte azonos útvonallal, noha a verseny és az extrém túra kategória indulóinak több volt a földúttal nehezített szakasza. A spirit kategória, amelyben Zol­tán és négy társa (Balázs Ottó, Jármi Zsolt, Szirmai Gábor és Szabó József), a péceli roburos csapat tagjai indultak, más szem­pontból volt extrán kalandos: ez egy veterán derbi, ahol Trabik, Ladák, Moszkvicsok, Polskik, 30 évnél öregebb, kétkerék­­meghajtású autók, Velorexek, mentők, tűzoltók indulhattak. Az út ugyanolyan kemény és ve­szélyes volt, akárcsak a verseny, asszisztencia, mentőhelikopter, begyűjtő teherautó, idegenveze­tő vagy tolmács nélkül. Minden­ki csupán a talpraesettségére, a szerencséjére és a felkészültségé­re számíthat, mivel az extrém ka­landtúrán egy dolog biztos: hogy minden bizonytalan. Zoltán kel­lően acélozott figura, így kaland­lelkű társaival minden útközben jelentkező gondot megoldva szerencsésen vette az akadályt. A világ talán legszebb, de minden bizonnyal legérdekesebb tájain vágtak keresztül, ügyesen tájé­kozódva berber falvak és füves szavannák között. Az út Szlové­nián, Olaszországon, a francia és spanyol Riviérán, Marokkón, annak déli tartományán, Mau­ritánián és végül Malin át veze­tett a célig, majd vissza. Haza­felé tettek pár kitérőt, például a Magas-Atlasz négyezer métert meghaladó csúcsai közé, Észak- Afrika legmagasabb vízesésé­hez. Ellátogattak a katalóniai Montserrat-hegyhez és Fiume kikötővárosba is. Zoltán azért eloszlatja az ábrándjaimat, nem kirándulás, inkább ágyúgolyó­­futam volt ez, ahol a gumis mű­hely volt a legkeresettebb úti cél. A kietlen, homok fútta tájakon ugyanis kevesebb időt fordít­hattak a környezet és a helyiek megismerésére, mint a köves földutaktól állandóan széteső autó szerelésére. A Robur bu­szon tizennégyszer kellett kere­ket cserélni, olyan műhelyekben, ahol a pajszer, a kompresszor, vagy akár két egyforma kerék m4 í V ■ Fotók: Szabó József, Magyar Zoltán már luxusnak számított. A Sza­hara kellős közepén mintegy kétszáz kilométert tettek meg úgy, hogy Hilti-szalaggal rögzí­tett folpackkal pótolták a kitört szélvédő egy részét, míg hely­re nem tudták hozni egy mű­helyben. A legkomolyabb hiba Mauritánia és Mali határán je­lentkezett, amikor elromlott a váltó négyes fokozata. A csapat az amerikai kalandfilmsorozat hősét, MacGyvert is megha­zudtolva pofozta ki a váltót egy polifoammal, spaniferrel és Hilti-szalaggal úgy, hogy még ezer kilométert megtet­tek a következő városig, Nou­­akchottig, ahol végül is saját maguknak kellett szervizelni a gépet. Ahhoz, hogy ütemterv szerint haladjanak, napi ötszáz kilométert kellett megtenniük, a lemaradásokat következő nap pótolni úgy, hogy a Robur napi átlagsebessége 40-50 kilomé­ter volt óránként. Azért arra is volt alkalom, hogy a helyiekkel vegyüljenek, Maliban például adományokat juttattak el egy olyan falunak, ahol egy angol nő folytat missziós tevékenysé­get. A Ráktérítőn a Budapest- Bamako-rali emlékére 2013- ban állított székely kopjafát is meglátogatták. A kalandos út­ról Zoltán filmet is készít, amit az interneten fog megosztani az érdeklődőkkel. Matus Dóra Paksi Hírnök, 2015. március 6. ■ 19

Next

/
Thumbnails
Contents