Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-03-06 / 5. szám
Sport Bronzérem a kupadöntőben Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Budapesten a Tüskecsarnokban nyolc csapat részvételével rendezték a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőt. Az Atomerőmű SE csapata a szurkolók és a szakma szerint is végső győzelemre is esélyesként vágott neki a háromnapos viadalnak. Hosszú idő után minden játékosára számíthatott Dzunics Braniszlav vezetőedző, nem kellett attól tartani, hogy a harmadik mérkőzésre elfogy a társaság. A szombathelyi Falco elleni első mérkőzésen repülőrajtot vettek Evansék, 10 perc alatt 31 pontot szórtak és csak 12-t kaptak. Az első félidőt végül 27 pontos előnnyel zárta a paksi csapat, a nagyszünet után pedig csak anynyit adott ki magából, amennyi az eredmény tartásához szükséges volt, a sárga-feketék nem tudták szorossá tenni a végjátékot. Falco-Trend Optika KC Szombathely-Atomerőmű SE: 62-84. A sorsolás szeszélye folytán a másnapi elődöntőben a Szolnoki Olaj KK ellen lépett parkettre az ASE. A Tisza-partiak ellen ebben a szezonban még nem játszott tétmeccset az Atomerőmű csapata, csak a bajnokság előtti felkészülési tornákon találkoztak. Az Adria-ligában pallérozódó Olaj más kategória, mint a hazai bajnokságban szereplő csapatok, ami a védekezésükben mutatkozott meg leginkább. Az első negyedben 9-4-es paksi vezetés után 9-0-s rohammal átvette a vezetést a Szolnok, amit a későbbiekben már ki sem engedett a kezéből. A második negyed végén még biztató volt az állás, az ötpontos hátrány nem tűnt behozhatatlannak. A nagyszünet után azonban hatalmas offenzívába kezdett az Olaj, megzavarodott az ASE, tíz perc alatt mindöszsze 10 pontot sikerült szereznie, harminc perc játék után 15 pontra nőtt a fekete-fehérek előnye. Az utolsó felvonásban becsülettel küzdött a Dzunicslegénység, de 10 pontnál közelebb jobban nem tudott kerülni ellenfeléhez. Szolnoki Olaj KK-Atomerőmű SE: 74-60. A harmadik helyért a Soproni Sördögök ellen játszott az utolsó napon az ASE. A bajnoki táblázat második helyén álló kék-fehérek a Kecskeméttel szemben maradtak alul az elődöntőben, presztízsmeccsre lehetett számítani. Fej fej mellett haladtak a csapatok az első félidőben, Szabó Zsolt dudaszóra eldobott, ritkán látható egész pályás kosarával sikerült 41-40- re nyerni az első félidőt. (Folytatás a 17. oldalon) Dzsúdóhírek Városi bajnokság Jól szerepelt a düsseldorfi dzsúdó Grand Prix-n Csoknyai László, az ASE versenyzője a 81 kg-s mezőnyben az ötödik helyet szerezte meg. Az ötvennégy fős mamutmezőnyben Csoknyai a libanoni Elie el-Ser, a brazil Leandro Guilheiro, majd a görög Roman Musztopulosz legyőzésével jutott el a negyeddöntőig, de ott a grúz Avtandil Csrikisvili megállította. A vigaszágon az amerikai Travis Stevens nem állt ki ellene, jöhetett a bronzmérkőzés a világbajnok francia Loic Pietri ellen, melyen a gallok klasszisa egy jukóval jobbnak bizonyult Lacinál. Cirjenics Miklós és Bor Barna helyezetlenül zárta a viadalt. Az oberwarti Europen Open után a prágain is az ötödik helyen végzett Pupp Réka a 48 kg-s súlycsoportban. Az ASE fiatal reménysége szorgalmasan lépeget a világranglistán, a felnőttek között már a 71. helyen áll. Réka először a lengyel Ewa Koniecznyt, majd az azeri Leyla Aliyevát győzte le, de a negyeddöntőben a felnőtt Eb-bronzérmes török Ebru Sahin megállította. A vigaszágon a kazah Alekszandra Podrjanovát ipponnal győzte le, de a bronzmeccsen a junior világbajnoki bronzérmes török Dilara Lokmanhekim jobbnak bizonyult nála, és az ötödik helyen zárta a versenyt. Polgár Luca az 52 kg-osok között helyezetlenül végzett. -kj-Nem történt meglepetés az idei kispályás teremlabdarúgó bajnokság alapszakaszában, a több korábbi NB I-es játékossal tűzdelt, korábbi többszörös győztes Kreszpark Rangers nyerte az első kört. A 16 gárda körmérkőzéses rendszerben küzdött egymással, az első meccset január közepén, az utolsót március első vasárnapján rendezték. A csapatok a továbbiakban alsó- és felsőházban folytatják a tornát. A legjobb nyolc mezőnyében a második az N+T elnevezésű formáció, a harmadik az Ecolab-Diófa, a negyedik helyen az OVIT SE végzett. A felsőházi rájátszást jelentő további négy pozícióért hat egylet küzdött, végül a Gonoszok, az Atom Boys, a Tar és Tar Security és a Duna Autósiskola folytathatja a legjobbak között. A SportCult G.T. és a Kristály Palack az alsóházba került, csakúgy mint a Beanett Bt. A bajnokság március hetedikén immár két csoportban, de továbbra is körmérkőzéses rendszerben folytatódik, a torna március 21-én zárul, klaszszikus helyosztók idén sem lesznek. Az összecsapásokat az ESZI sportcsarnokban bonyolítják, a rendező a Paksi Sportegyesület szabadidő szakosztálya. -e/Jgé-16 ■ Paksi Hírnök, 2015. március 6.