Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-02-06 / 3. szám
Nemes ügyekért fogtak össze Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Jó ügyért hálóztak idén az ASE fiatal kajak-kenus sportolóinak szülei. Kezdeményezésük eredményessége még őket is meglepte. Egy egykori kenusnak, Hum Józsefnek kívántak segítséget nyújtani abban, hogy megbirkózzon az új élethelyzettel, ami lovasbalesete során elszenvedett sérülése miatt állt elő. A szülői munkaközösség hagyományos bálját - ami eredetileg is jótékony célú - állította az ügy szolgálatába. Az egyik szervező, Puppné Szilvia lelkesen mesélte, hogy telt ház volt a bálban, rengeteg felajánlással segítették a tombola sikerét és nagyon sok támogatói jegyet sikerült eladni. Jelentkeztek a balesetet szenvedett fiatalember kollégái, régi osztálytársai, ismerősei, de olyanok is, akik személyesen nem ismerik. Arról már Meczker András, a másik szervező számolt be, hogy az önkormányzattól ingyen kapták meg a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ebédlőjét és az M6 Expressz zenekar is ingyen zenélt. A jó ügyhöz a Csámpai Country Road Club is csatlakozott egy ajándékprodukcióval. Az összefogás mindenki számára meglepő eredményt hozott, néhány tízezer híján egymillió forint gyűlt össze, amit a régi kenustársak adnak át a Hum családnak. ♦ A nagy érdeklődésre való tekintettel idén először két, egymást követő délután rendezte meg hagyományos jótékonysági gáláját a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Minkét napon telt ház előtt mutatták be produkcióikat a diákok a Csengey színpadán. - Az volt a célunk, hogy minél több gyermek szerepelhessen a lehető legváltozatosabb színpadi műsorban. Az évfolyamok osztályainak bemutatkozása mellett az egyéni tehetségek is teret kaptak a műsorban - tudtuk meg Kovácsné Péger Györgyitől, a program főszervezőjétől. Az esten bemutatottakkal az iskolában elérhető különböző foglalkozásokon, szakkörökön folyó munkából adtak ízelítőt a diákok. Voltak osztályok, amelyek már a tanév elején elkezdték a felkészülést, a íi. és 12. évfolyamosok palotása, keringője nagy tapsot is kapott. A gálára érkezők az iskola rajz- és kézműves szakköröseinek munkáiba is bepillanthattak. Az est bevételét közösségi programok támogatására fordítják, a rendezvényeknek rövidesen megszépült, korszerűsödött iskolaépület biztosíthat helyszínt.-vt-dsz-AGYKONTROLL TANFOLYAM INDUL PAKSON Vegye kezébe sorsát, gyógyítsa önmagát, valósítsa meg álmait és tanulja meg levezetni a mindennapok feszültségét! Jöjjön el négynapos képzésünkre március 21-22-én, 28-29-én a Csengey Dénes Kulturális Központba! Ingyenes ismertető előadás március 11-én szerdán 17 órakor. Oktató: Boglyas György A VILÁG EGYIK LEGKISEBB HALLÓKÉSZÜLÉKÉ-70% AKCIÓ ion hallókészülékre Az akció 2015. március 15-ig vagy a készlet erejéig tart tart. Az akció részleteiről • Természetes hangzás • Részletfizetési lehetőség • Modern technológia • Szinte láthatatlan • Könnyű kezelhetőség • Kényelmes viselet I I I 7i i i 7030 Paks, Táncsics M. u. 13. I. emelet Bejelentkezés: 06-30/234-2572 Jegyárusítás: Dózsa György út 98. Telefon: 20/264-2608 Pedagógusoknak és egészségügyi szakdolgozóknak akkreditált! www.agykontroil.hu ával hallókészülékének kiskönyvét ;tést amikor bejön hozzánk! *Az akció ideje alatt egy személy max. 12 db elemet vásárolhat akciós áron. Az akció 2015. március 15-ig vagy a készlet erejéig tart tart. Hallókészülék elem ^0 Ft/db* Victofon AGYKONTROLL A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát.