Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-02-06 / 3. szám

Idén már máshogy főzzük Nyelvápolók a Deákban A Paksi Deák Ferenc Általános Is­kolában tartották a VIII. Országos Lotz János Szövegértési és Helyes­írási Verseny egyik megyei fordu­lóját. A rendezvény célkitűzése a magyar nyelv ápolása, a szöveg­értés fejlesztése és a helyesírás elmélyítése, a tanulók nyelvi érzé­kenységének fokozása. A legered­ményesebb diákok márciusban Bonyhádon mérik össze tudásu­kat az országos versenyen. A Deák iskolában a 4. osztályosok számá­ra zajlott a versengés, a házigazdák helyesírói mellett Dunaföldvárról, Pincehelyről és Sárszentlőrinc­­ről érkeztek résztvevők, akikre tollbamondás és nyelvhelyességi feladatok vártak. A szövegértési feladatok mindegyike Lotz János életéhez kötődött, hiszen a ver­senynek az is célja, hogy a gyere­kek minél többet megtudjanak a híres magyar nyelvészprofesszor munkásságáról. -dal-Szamár-sziget szellemkatonái Margittai Gábor Szamár-sziget szellemkatonái címmel megjelent könyvének bemutatóját tartot­ták a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban. A kötet a balkáni „halálmars” és az északnyugat­­szardíniai Asmara börtönsziget feledésbe merült történetéről szól. Az albínó szamarakról nevezetes Asmara az első világháborúban a hadifogságba esett katonák föl­di pokla volt. Egyes számítások szerint 85 ezer osztrák-magyar katona esett hadifogságba a szerb hadszíntéren. Kegyetlen bánás­módban volt részük, járványok is tizedelték őket. Hajóra már csak 23 ezren szálltak, majd Asinarán további hétezren haltak meg. A halálmenetben és a fogolytábo­rokban sok borzalmat megélt fogolytömegből végül mindössze hatezren térhettek haza, sokan jóval a háború befejezése után. A legtöbb hősi halott Magyaror­szágról származott. -kgy-10 ■ Paksi Hírnök, 2015. február 6. A kormány régi törekvése, hogy helyzetbe hozza a minő­ségi pálinkát, azzal együtt sem változott, hogy uniós nyomásra kénytelen volt visszalépni az adómentes hazai pálinkafőzés ügyében. Az összeütközést az uniós joggal az okozta, hogy 2010 őszétől legális és nem adó­zott az otthoni pálinkafőzés, évente 86 liter, 50 fokos égetett szesz erejéig mindenki kedvére főzhette a pálinkáját. A szabá­lyozás azonban 2015-től némi­képp változott. Január elsejétől az otthon főzött párlat után évi ezer forint átalányadót kell fi­zetni, a bérfőzőkben pedig egy liter 50 százalékos pálinka után 835 forint jövedéki adót kér az állam. Az otthoni pálinkafőzés­re minden bizonnyal nem sok hatással lesz az új, jelképes adó, aminek összegéből jól látszik a törvényalkotó azon szándéka, hogy az uniós jogharmonizáció érdekében meg is adóztassa az otthon főzött pálinkát, meg ne is. Ezt a véleményt osztja Sza­bó Gyula is, akinek pálinkáját utcabeliként volt szerencsém megismerni. Szerinte a jutányos évi ezerforintos adó senkit nem fog visszatartani az otthoni pá­linkafőzéstől. A kérdésre, vajon milyen pálinka kerül az otthoni poharakba azt mondja, ahány kukta, annyi tapasztalat, de gondosan válogatott gyümölcs, szakszerű erjesztés és helyes tárolás esetén nem lehet gond. Főzőmesterek mondják, hogy a pálinkának való gyümölcs akkor a legjobb, amikor már épp leesik a fáról, de még nem ér földet. Persze ezt a pillana­tot nehéz elkapni, de érdemes, mert tökéletes alapanyag nélkül nincs jó pálinka. Lassan véget érnek azok az idők, amikor még úgy készült a cefre, hogy a kert végében álló nyitott hordó­ba beborították, amit találtak, állítja Szabó Gyula, aki néhány éve tanulmányozza tüzeteseb­ben a pálinkakészítés forté­lyait. Mint mondja, a régi be­idegződéssel szemben ma már tudjuk, a jó pálinka egészséges gyümölcsből készül. Az otthoni főzés ugyan nem lesz drága, né­hány fontos módosítás azonban történt a korábbiakhoz képest. Magánfőzés keretében évente 86 liter 50 térfogatszázalékos párlat állítható elő a magánfőző lakóhelyén vagy a gyümölcsö­se telephelyén a legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előál­lítás céljára kialakított desztil­lálóberendezésen. Változott a magánfőző definíciója, mivel magánfőzőnek most már csak az a 18. életévét betöltött gyü­mölcstermesztő minősülhet, aki saját tulajdonú gyümölccsel és saját desztillálóberendezés­sel rendelkezik. A magánfő­zőnek az előállított párlat után adóbevallási kötelezettsége van és a pálinkáját kizárólag csa­ládtagjaival vagy vendégeivel fogyaszthatja el. Az új szabá­lyozás szerint aki otthon akar párlatot készíteni, annak janu­árig be kellett jelentkeznie a helyi önkormányzat adóosztá­lyán, és bediktálni a készüléke adatait. Ha ezt nem tette meg, egy esetleges ellenőrzéskor zug­főzés miatt bírságra számíthat. A kereskedelmi pálinkafőzés kapcsán semmi nem változott, nem úgy a bérfőzött pálinka megadóztatásánál, bár ettől sem várható, hogy a bérfőzdék forgalma jelentősen visszaesne. Aki pálinkát főzetne, januártól azzal számolhat, hogy 86 liter, 50 fokos pálinkáért literenként 835 forint jövedéki adót kell fizetnie, amelyhez természete­sen hozzájön a főzde által kért szolgáltatási díj. Ez a bérfőzés­sel 1990 óta foglalkozó Rideg Pálinka Kft.-nél 750 forint li­terenként, azaz összesen 1600 forintot kell fizetni egy liter pá­linka elkészítéséért. Az viszont a hungarikum malmára hajtja a vizet, hogy csupán a gyógynö­­vényes szeszeket és a pálinká­kat nem terheli a korábban még csak csipszadóként emlegetett népegészségügyi termékadó, szögezi le Rideg Imre. A tulaj-Fotó: Pixabay L m vNLaLJr donos azt is elárulja, mitől is annyira magyar ez a különleges státuszú alkohol: a hazai pálin­ka 2004 óta kizárólag Magyar­­országon termett, cukor és ada­lékanyagok hozzáadása nélkül, színtisztán csak gyümölcsből cefrézett, párolt és palackozott italt takarhat. Fia, Rideg Balázs úgy véli, ha lesz gyümölcs, to­vábbra is lesz pálinkafőzetés is, adó ide vagy oda. Bizonyos mennyiségű pálinka előállítása ugyanis otthoni körülmények között rendkívül sok időt és munkát igényelne. Arról a mi­nőségről nem is beszélve, teszi hozzá, amit egy főzde garantál­ni tud a felhasznált technoló­giának és a cefre szakszerű ke­zelésének köszönhetően. Ezzel együtt úgy véli, az évtizedekkel ezelőttihez képest sokkal több tudás van a házi pálinkafőzők birtokában is, ami hosszú távon a pálinka presztízsének is jót tehet. -md-

Next

/
Thumbnails
Contents