Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-11-20 / 22. szám
Jó napot, mi újság? Molnár Imréné Azt látom, hogy az emberek körbeveszik magukat anyagi javakkal, pedig inkább meg kellene nyitni a lelkűket, szeretni önmagukat és másokat, mert abban van az igazi öröm, mondja Molnár Imréné Ancika, akinek az elmúlt másfél évtizedben végzett karitatív tevékenységét Segítő kéz kitüntetéssel ismerte el a város. Nem volt konkrét kiváltó ok, esemény az életében, Molnár Imrénének egyszerűen természetéből fakad a segítő szándék, amit rendre tettekre is vált. Mint mondja, őt már az is boldogsággal tölti el, ha valaki ráköszön az utcán és érdeklődik hogyléte felől, de az is, hajókedvűnek, egészségesnek lát másokat, hát még ha segíthet. Tizenöt esztendővel ezelőtt maga sem gondolta volna, hogy mára egy komoly karitatív szervezet alapítója, mozgatórugója lesz Pakson. Mivel mindig érdekelték a gépek, az általános iskola után műszerésznek tanult, ám mire végzett, megszűnt Szekszárdon a mérőműszergyár, így nem volt munkahely, hát más lehetőség után nézett. Darukezelő képesítést szerzett, s immár a gép fülkéjében ülve figyelte, hogy a hatalmas „jószág” milyen finom, precíz mozgásokra képes. Pécsen, majd az atomerőműben dolgozott, ahol a brigád „tyúkanyója” volt, igyekezett orvosolni a kollégák gondját-baját. Egy átszervezést követően az öltözőügyeletre került, néhány év múltán onnan vonult nyugállományba. Akkoriban döntöttek úgy gyermekeivel, hogy elköltöznek addigi lakóhelyükről, Tolnáról, de kérdés volt, hogy hova. Kiterítették hát a padlószőnyegre a térképet, s mivel nem tudott dönteni, végül a sorsra bízta a dolgot, becsukta a szemét és bökött: Paksra. Emlékszik a pillanatra, amikor felfigyelt a Szent István téren otthontalanul lézengőkre, akik akkoriban jobb híján a Duna-parton hajtották álomra a fejüket. Egyszerűen megesett a szíve rajtuk. Kezdetben forró teát vitt nekik télvíz idején, karácsony közeledtével süteményt, szaloncukrot osztott az utcán, aztán megszervezte az első Szeretetkarácsonyt. Közben híre kelt, hogy fogadja a megunt, kinőtt ruhákat, cipőket, miegyebet. Autója nem volt, így kerékpáron szállította haza az adományokat. Nem egyszer úgy körbe volt pakolva zsákokkal a drótszamár, hogy alig tudta tolni. Amikor otthon már nem fért a sok holmitól, helyiséget bérelt, aztán amikor azt is kinőtte, örömmel vette Barta József felajánlását és kezdte használni a Tolnai úton a mai Segítők Háza épületét, amit a pártfogolt otthontalanok első szóra jöttek segíteni rendbetenni. Ma kedden és csütörtökön egész délelőtt nyitva a ház, a rászorulók válogathatnak az összegyűjtött ruhaneműk közül, keddenként pedig meleg ételhez és konzervekhez is hozzájuthatnak. A többi napon az adományozókat, adományokat fogadják. A többes szám nem véletlen, hiszen az eltelt évek alatt kitartó csapat gyűlt Ancika köré, akikre bármikor, bármiben számíthat, s akikkel a jótékonykodáshoz szükséges szervezeti hátteret is sikerült felépítenie. Az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány a rendezvények lebonyolításához, a Segítők Paks Nonprofit Kft. pedig az önkéntesek fogadásához ad kereteket. Áldásos tevékenységüket már nemcsak a városban, hanem azon túl is sokan ismerik: rendszeresen érkezik adomány a Segítők Házából túlparti településre, de Bátán, az árvíz miatt nehéz helyzetbe került nagycsaládok, a vörösiszap-károsultak és Böjté atya erdélyi árvái is érezhették már gondoskodásukat. Ancika azt mondja, hogy elégedett a saját életével, ezért teheti azt, amit szeret: adhat. Fia, aki háromgyermekes apuka, és lánya is támogatja tevékenységében biztató szóval, gyűjtéssel, anyagilag egyaránt. - Rendkívül büszke vagyok rájuk, mert megvan bennük az az erő és kitartás, ami kell ahhoz, hogy az ember megtalálja a neki rendelt utat, elérje céljait. Mindketten többdiplomás, sikeres emberek, jó szívvel megáldva, és bár nem üljük körül a családi asztalt minden vasárnap, ha szükségem van rájuk, egyszer csak betoppannak az ajtón. Valahogy megérzik - mondja. Ancika és csapata most a közelgő Szeretetkarácsonyra készül. Ügy tervezik, hogy idén is főznek, s a meleg étel mellé az adományokból ajándékot is kaptak a rászorulók. Kétszáz csomag kiosztását tervezik, mindegyikben több kilónyi tartós élelmiszerrel, és 70-80 kisgyermeknek új játék is jut. Elintézik, pedig a feladat nem könnyű. Mivel Paks nem kistelepülés, az ő céljaikra nemigen akad pályázati lehetőség, illetve nehézséget okoz, hogy nincsen teherautójuk, a fuvarköltséget sokszor a csapat dobja össze. De csinálják, és nem várnak érte köszönetét, nekik elég, ha láthatják a megsegítettek örömét. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök, 2015. november 20. ■ 15
