Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-25 / 18. szám
Jó napot, mi újság? Borosné Ring Mária Harmincöt éve dolgozik pedagógusként, de szüntelenül új ötleteken töri a fejét Borosné Ring Mária, vagy ahogyan mindenki ismeri: Manyi. Ebben a tanévben az osztályában boldogságórát vezetett be. A reggeli beszélgetőkor, vagyis hogy dallal, játékkal indítanak minden napot, már szinte rutin náluk. A mostani kezdeményezés összecseng ezekkel a reggeli alkalmakkal, hiszen ez is azt szolgálja, hogy nyitottabbak, egymással elfogadóbbak legyenek a gyerekek, merjék felvállalni az érzelmeiket, sőt beszéljenek is róla. A boldogságóra személyiségfejlesztést, pozitív életszemléletet segítő program, amely 2014-ben jelent meg Magyarországon. Manyi nyáron bukkant rá az interneten. A Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója, Antóni Józsefné a kezdeményezés mellé állt, sőt az iskolában akadt követő is, így több osztályban is bevezették. Havi egy órát szentelnek kizárólag e témának, de mindennap szánnak rá néhány percet. Szeptemberben a feladat a boldogságfokozó hála gyakorlása. Pályafutása során persze nem ez az első dolog, amivel színesítette tanóráit, módszereit. Mindig nyitott volt az újdonságra. így kezdte alkalmazni a Tolnai-módszert, így bukkant rá a szorobánra, a dőlt betűs írástanításra, a kooperatív technikákra, az origamira. Itt el is időzünk kicsit, hiszen azt mondja, az origami nagy szerelem. Lassan harminc éve műveli egyre magasabb színvonalon, számos kiállítása volt már, becsempészte az olvasás oktatásába, 2013-ban Origami ABC címmel könyv is született belőle. Utóbbi kolléganőjével, Lisztmajerné Fritz Mariann-nal közös munka. Manyi azt mondja, szerencsés, mert mindig olyan kollégák, vezetők vették körül, akik támogatták az ötleteit, sőt átvették, mint ahogyan ő is szívesen alkalmazta mások újításait. Mint mesélte, kisiskolásként ápolónő, műtős vagy gyerekorvos szeretett volna lenni, végül - nem tudni, milyen indíttatásból - a szekszárdi tanítóképzőbe jelentkezett. Az övék volt az első évfolyam, idén esedékes a harmincötödik évfolyam-találkozójuk. - Nem bántam meg, mert nagyon szép feladat - fogalmaz. Hogy mit szeret benne leginkább? Azt, hogy ott lehet, segíthet, amikor a gyerekek rácsodálkoznak a világra. Mert tőle tanulják meg azokat az alaptudnivalókat, amelyek meghatározhatják a későbbi életüket. Pályafutását Simontornyán, napközisként kezdte, utána két évig Alsószentivánon tanított tizennégy fős osztályban, ami idilli volt. Alapi származású férjével mégis úgy döntöttek, hogy lévén a Ring család paksi, a több lehetőséget biztosító városba költöznek. Meghatározó élményként említi, amikor 35 fős osztálya volt, őket kellett írni-olvasni tanítania. A legfontosabb viszszajelzés számára, ha a diákjai tanítás után azt mondják: Manyi néni ez tök jó óra volt. - Igen, van ilyen, mégpedig egyre gyakrabban, s ez talán éppen a reggeli beszélgetőkörökkel, a boldogságórával függ össze - reagál a kétkedésre. Nemcsak a tanításban, hanem a számára nagyon fontos kézművességben is szívesen újít. A legújabb szerelem a quilling, azaz papírcsíktechnika. A 3 mm-es, színes papírcsíkok tekergetésével lehet készíteni például képeslapot, sőt ékszert is, amit a beszélgetésünk idején viselt medálja és fülbevalója ékesen bizonyított. Meghökkentségünket látván már mosolyogva tette hozzá, hogy a pergamano- és a kumihimo-technikákat is elsajátította. A kézművesség - mint mondja - kikapcsolódást és az alkotás örömét jelenti számára. Férje, Boros Sándor az erőműben reaktorkarbantartó lakatos, igazi ezermester. Lányuk, Era 28 éves, gépészmérnök, a Magyar Szabványügyi Testületnél dolgozik, és ő a kakukktojás, hiszen rajta kívül a család minden tagja Pakson él. Gergő, mint talán minden paksi tudja, Európa- és világbajnok kajakos. Erika is űzte ezt a sportágat, gyerekkorában rendre Kozák Danutával versengett, de- bár tehetséges volt - másban lelte örömét és másban teljesedett ki. Gergő pályafutása az édesanyja számára egyet jelent a folyamatos aggodalommal. Nem azért aggódik, hogy nyerjen, hanem azért, hogy ki tudja magából hozni a legtöbbet minden versenyen. - Nemcsak azért vagyok rá büszke, mert rengeteg érme van, hanem azért, mert mindig felül tudott kerekedni a nehézségeken- hangsúlyozta. Azt is elárulta, hogy rövidesen „kétcsillagos” nagymama lesz, hiszen Gergőék második gyermeküket várják, azaz gyönyörű unokájának, a két és fél éves Nórinak néhány héten belül megérkezik a kistestvére. Vida T. Paksi Hírnök, 2015. szeptember 25. ■ 15