Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-09-17 / 17. szám

Az első felnőtt világversenyén felállhatott a dobogóra Az augusztusi milánói kajak-kenu világbaj­nokságon a kajak kettesek 500 méteres ver­senyében az ASE versenyzője, Somorácz Tamás a győri Hérics Dáviddal a harmadik helyen ért célba. A paksi fiatalember ed­dig csak az utánpótlásversenyeken ért el eredményeket, a 2016-os riói olimpia előtt ennél jobb bemutatkozást nem is lehetett volna elképzelni a felnőtt mezőnyben.- Hogy indult a kajakos pályafutásod?- Édesapám és a testvérem is kenuzott, így először én is azzal próbálkoztam, de nem jött be, ezért kajakra váltottam. Meczker András tanított, nevelt ki. A kajakozással 2010 óta foglalkozom versenyszerűen, az el­múlt években kijutottam ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságokra, ahol 4. és 5. helyeket sikerült szereznem. Ez a bronzérem nagyon nagy lökést adott a jövő évi olimpia előtt.- Az idén Paksról Győrbe költöztél, de ma­radtál az ASE versenyzője. Mi történt?- Idén február vége óta Trokár Krisztián keze alatt készülök. Amikor télen odakerültem, egy hónapig csak egyes hajóban eveztem és alapoztam. Március végén, április elején ül­tünk össze Hérics Dáviddal, akivel rögtön az elején megtaláltuk az összhangot. Nagyon szeretem Győrt, de azért Paks a number one.- Milyen volt a döntő belülről?- Nagyon-nagyon erős mezőny volt olim­piai bajnokokkal: az ausztrál Ken Wallace, a 2012-es olimpiai bajnok orosz páros, a Pjatrusenka vezette fehérorosz hajó, na-Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök gyón jó spanyol és német egység. Az elő- és középfutamban nem kellett megfeszül­nünk, de ez más volt. Tudni kell, hogy a milánói pálya hátszeles, mi ebben bíztunk is, mert hátszélben gyorsabb a pálya. Erre az első naptól kezdve csak szembeszél fújt. A döntőben az volt a taktikánk, hogy beál­­lunk a mezőny elejére, aztán vagy beérnek bennünket vagy nem. El is indultunk, aztán a hajrában - 170 méterrel a vége előtt szok­tunk hoppolni - megállt a hajó, gondolom, a szembeszél és az erős kezdés miatt. Az utolsó száz méterre igazából nem is emlék­szem, mert gyorsan elment és nagyon fájt!- Miért ilyen nehéz az 500 m-es táv?-Az 500 méter pont olyan hosszú, hogy nem lehet kamikazeként végigszáguldani, mert a végére elhal az ember, viszont las­sabban sem lehet kezdeni, mert akkor a vé­gén nem éred utol a többieket. Nagyon erős tempót kell felvenni és húzni, amit csak bír a szervezet. Olimpiai táv most már a 200 és az 1000 méter, de a leghalálosabb az 500.- Most pihenés következik?- Nagyon hosszú volt a szezon, a végére már éreztem, hogy kicsit elfásultam. Egy hónap teljes pihenés következik, de azért hetente egyszer-kétszer lejövök evezni egyet, kicsit futok, kondizok, hogy a moz­gás meglegyen, de azért jól fog esni a pihe­nés, mert elfáradtam.- Jövőre olimpia. Milyen célokkal vágsz neki a következő évnek?- Természetesen cél az olimpia, hosszú fel­készülés következik a válogatókig. Minden évben február végén szoktunk vízre száll­ni, most január közepén fogunk, májusban már bombaformában kell lennünk. Mivel az 500 méter nem olimpiai táv, ezért 1000 méter páros és négyes hajóban szeretném kivívni a részvételi jogot. Hogy kivel vagy kikkel, még nincs konkretizálva. Nagyon nagy motiváció, hogy sikerült a felnőtt mezőnyben is ilyen jó eredménnyel bemu­tatkoznom, és akármilyen nehéz is lesz, de látok realitást abban, hogy kijussak Rióba. (joko) Koltai érkezett, Könyves távozott Előbb hazai pályán a Diósgyő­ri VTK-val 1-1-es döntetlent játszott, majd a Ferencváros el­len idegenben 2-0-ra kikapott a Paksi FC OTP Bank Ligában szereplő labdarúgócsapata. Cser­tői Aurél egylete hét fordulót kö­vetően 8 ponttal a 12 csapatos mezőny 7. helyén áll. A gárda gólkülönbsége 8-6, a lejátszott meccsek több mint felén nem rúgott gólt, és csak kettőn nem kapott. Szeptember elsején lezárult az átigazolási időszak. Könyves Norbert, aki élő szerződése elle­nére nem akart zöld-fehér mez­ben játszani, nem tölti ki szerző­dését Pakson - derült ki szinte az utolsó percben. A Vasashoz igazolt játékos szerződése 2016 januárjában járt volna le, de a két együttes megegyezett, hogy már szeptember í-jén távozik a Fehérvári úti klubtól. Koráb­ban Haraszti Zsolt ügyvezető világossá tette, hogy még egy tá­madót mindenképpen igazolni akar. A választás a júniusban a Győrből a Videotonhoz igazolt Koltai Tamás válogatott közép­pályásra esett, akit az átigazolási időszak utolsó napján egy évre kölcsönvettek korábbi klubjától. - Nem mondom, hogy nem me­rült fel más lehetőség, de az igazat megvallva, Csertői Aurél szemé­lye igen sokat nyomott a latban. Dolgoztam már vele, ismerem a munkáját, így nem sokat hezitál­tam, mikor a Paks mellett tettem le a voksomat - összegzett érke­zése után a játékos. A Paksi FC a következő fordulóban a Video­ton FC-t fogadja, majd az MTK és a Debrecen látogat Paksra. Mindegyik találkozó szomba­ton 18 órakor kezdődik, a tervek szerint a mérkőzéseket másnap 17.30-tól felvételről közvetíti a TelePaks Kistérségi Televízió. Faller G. 16 ■ Paksi Hírnök, 2015. szeptember 11.

Next

/
Thumbnails
Contents