Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-05-22 / 10. szám
Elesett katonákra emlékeztek Fotó: Vida Tünde/Paksi Hírnök Dunaföldváron kétszázharminc, Pakson körülbelül kétszáz második világháborúban elesett szovjet katona van eltemetve. Számuk, nevük, életük és haláluk körülményei adatok hiányában pontosan nem ismertek. Rájuk emlékeztek a Paksi Orosz Klub tagjai a második világháború európai befejezésének hetvenedik évfordulóján, felkeresve a katonasírokat mindkét városban. Pakson, a 6-os út mellett álló emlékművet az önkormányzat a szervezet kezdeményezésére az évfordulóra felújította. Az önkormányzatot képviselve Süli János polgármester, Barnabás István alpolgármester és Több mint nyolcmilliárd forint osztalékot fizet be az államkaszszába az atomerőmű. Az erről szóló döntés a társaság éves rendes közgyűlésén született, ahol elfogadták a 2014. évi mérleget és eredménykimutatást. A paksi atomerőmű honlapján közzétett beszámoló szerint 8 milliárd 228 millió 922 ezer 650 forint osztalék kifizetéséről született döntés, amit 2015. augusztus 15-én fizet be az államkasszába a paksi atomerőmű. Mint arról hírt adtunk, az erőmű által megtermelt Magyarné Nagy Edina képviselő is csatlakozott az emlékezőkhöz.- Gyerekek, testvérek, édesapák, nagyapák estek el. Ami történt, az a mi múltunk, történelmünk. Emlékeznünk kell, meg kell mutatni a fiataloknak, hogy soha többé ne legyen ilyen háború, ennyi halott, ennyi fájdalom és bánat - hangsúlyozta Kern Tanja, a klub elnöke. Azt mondta, 27 millió orosz ember halt meg a második világháborúban, mindenki, aki ma Pakson él, elveszített valakit. Lapunknak azt is kifejtette, hogy Paks lakossága mindig nagyon elfogadó volt velük és tradícióikkal szemben. Ebben talán az is villamos energia mennyisége 2014-ben magasabb volt az előző évinél, árbevétele viszont 6,8 százalékkal elmaradt attól, a rezsicsökkentés okán érvényesített árcsökkentés miatt. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az elmúlt évre vonatkozóan 172,9 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el. A cég közgyűlése a pénzügyi mérlegen kívül megtárgyalta és jóváhagyta a 2015. évi üzlet- és fejlesztéspolitikát, illetve alapvető, az üzlet- és fejlesztéspolitikához kapcsolódó elvárásként szerepet játszott, hogy sok paksi gyerek és felnőtt járt a klub szervezésében Oroszországban, a Don-kanyarban, és látta, hogy a magyarok sírját milyen tisztelettel gondozzák. - Nagyon örülök neki, hogy az emlékművet felújította az önkormányzat, nagyon hálásak vagyunk. Ez a szép emlékmű köszönti a városba érkezőket és a rajta olvasható szöveg pedig tükrözi a város viszonyulását. Az emlékezők a Fehérvári útra mentek, ahol szépen gondozott síremlékek előtt hajtottak fejet. Szucsán Marinától, a klub egyik vezetőségi tagjától tudtuk meg, hogy az egyikben sorkatonák, a másikban tisztek nyugszanak. Egyikük csupán 24 éves volt.- Ahányszor idejövünk, engem mindig megráz, hogy miért kellett meghalnia az otthonától távol 24 évesen - fogalmazott. Bizonyára már a háború elején besorozták, ha főhadnagyi rangot kapott és a háború vége előtt két hónappal esett el Pakson.- Tragikus sors. Ezek a katonák azért haltak meg, hogy mi itt vidáman, jólétben éljünk. Azért kell emlékeznünk, hogy soha többé ne kelljen meghalniuk ilyen fiatalembereknek sem otthon, sem távol az otthonuktól - összegezte Szucsán Marina. fogalmazta meg az atomerőmű nukleáris biztonságára vonatkozó követelmények maradéktalan betartását és az üzemidő-hoszszabbítási program feladatainak végrehajtását a társaság és az Országos Atomenergia Hivatal vonatkozó előírásainak figyelembevételével. A közgyűlés személyi kérdésekkel is foglalkozott: igazgatósági taggá választották Tóth Jánost, a távozó dr. Bársony Balázst pedig Sum János Szilárd követi a felügyelőbizottságban. Vida T. A térségben élő szakemberekre támaszkodnának Elsősorban a régióra épülő, az iskolarendszerű és a felnőttképzés minden releváns ágát érintő oktatási program készül az atomerőmű kapacitás-fenntartását célzó beruházás kapcsán. Dr. Aszódi Attila kormánybiztos arról tájékoztatott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével készül el a komplex program, amely többek között azt célozza, hogy a vállalkozók felkészüljenek erre a speciális feladatra. - Enélkül a valós magyar részarány elmaradna a 40%-os célkitűzéstől, márpedig ez szerepel a szerződésben, ehhez mindkét félnek ragaszkodnia kell - hangsúlyozta. Azt is kiemelte, hogy a vállalkozókat az orosz félnek kell bevonnia, és az ő munkájukért mint sajátjáért kell felelnie. A kormányzat abban tud segíteni, hogy a vállalkozások felkészüljenek és jó, megbízható beszállítói legyenek az orosz félnek. Amennyire lehet, a régióhoz szeretnék kötni a programot, az itt lévő iskolákra, képzőintézményekre építeni annak érdekében, hogy az itt élőket vonják be, a régió fiataljait tarthassák helyben, mert azt gondolják, hogy a helyiek kötődése erősebb, stabilabb munkavállalói réteget alkothatnak. Dr. Aszódi Attila azt is kifejtette, hogy a Paks II. projekttársaság jelenleg százharminc fős állományát folyamatosan, erőteljesen fejleszteni fogják, mert a társaság mérnökeinek mint a majdani üzemeltetőknek részt kell venniük az építés felügyeletében, minőség-ellenőrzésében.- Mindez és az engedélyeztetés komoly erőforrást igényel, ezért már az idénre komoly fejlesztés van beütemezve - hangsúlyozta.-vida-vt-Nyolcmilliárd az államkasszába Paksi Hírnök, 2015. május 22. ■ 7