Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-05-22 / 10. szám
Véget ért a felújítás Megújultak a Csengey Dénes Kulturális Központ alagsori illemhelyei. A teljes körű felújítás aljzat-, burkolat-, válaszfal-, szánta- és nyílászárócserét tartalmazott, emellett korszerűsödött a helyiségek fűtési és világítási rendszere. A felújítás révén immár az alagsorban is van meleg víz. - A bontási munkák során derült ki, hogy az átnedvesedett válaszfalak helyett is újakat kell építeni - tudtuk meg Vájer Mátétól. Az önkormányzat létesítményüzemeltetési referense úgy tájékoztatott, hogy a kivitelező talajnedvesség elleni és hőszigetelést is alkalmazott a negyven négyzetméteres vizesblokkok felújításakor. A költségek így valamelyest megemelkedtek: mintegy nyolcmillió forintból valósult meg a beruházás. A kivitelezéssel megbízott Ulbert Kft. munkatársai folyamatosan egyeztettek a zajjal járó tevékenységek időzítéséről a Csengey Dénes Kulturális Központtal, hiszen úgy vállalták a munkát, hogy nem zavarják a ház működését. A munkaterületet lezárták a beruházás idejére, így az alsó bejáratot is használhatták a látogatók, a próbák és előadások miatti kényszerszünetek csupán egyhetes csúszást okoztak, mondta el Ulbert Sándor ügyvezető. A műszaki átadást május 18-án tartották. -dal-Újdonságokkal nyit a strand Megújult az úszómedence melletti kabinsor és aquahtneszprogramokat is kínálnak majd az ürgemezei fürdő látogatóinak június elsejétől. A létesítmény üzemeltetője a szokásos karbantartási munkák mellett idén is biztosított forrást a fürdőzők komfortérzetét javító beruházásokra. - Látványos változás a nagymedence melletti központi öltözők teljes felújítása, kicserélték a nyílászárókat az úszómesteri öltözőn, megújult az elsősegély-helyiség és a vegyszertároló. Nem látványos, de költséges és fontos rekonstrukció, hogy a nagymedence és a pancsolómedence kiegyenlítőtartálya is korszerűsödött az idei szezonra, tájékoztatott dr. Hanoi János, a Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs osztályvezetője. Tolna megyében a legolcsóbb jegyárakat továbbra is itt találhatják meg a vendégek, hiszen a tavalyi árakhoz képest csak jelképes, 30 forintos emelésről született döntés. így idén a tanulójegy 650 Ft, a felnőtt napijegy 850 Ft lesz. Ebben a szezonban is biztosított lesz a lehetőség úszójegy és bérlet váltására, ez utóbbiból a tíz alkalomra szóló felnőtt- 7000 forintért, míg a nyugdíjas- és a diákbérlet 4800 forintért vásárolható meg. Újdonság 2015-ben, hogy a homokos sportpályákon zajló már hagyományos standprogramok mellett a Cél Fitnesz Mozgásstúdió kezdeményezésére alkalmanként többek közt aquafitnesz is várja majd a vendégeket. A strand nyitva tartása nem változott: június 1. és augusztus 31. között reggel 6-8 óra között az úszókat, 9 órától 20 óráig pedig a nagyközönséget fogadják mindennap. Egy-egy forró nyári napon akár 1500 fürdőző is megfordul az ürgemezei strandon. Dallos Szilvia Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Új tanműhellyel kötöttek szerződést Új tanműhely biztosít helyet az I. István Szakképző Iskola hegesztő szakos tanulóinak gyakorlati oktatásához. Egy helybeli vállalkozó, Mezei Mihály alakított ki korszerűen felszerelt tanműhelyt, ahol a biritói intézmény diákjait fogadja. Amint azt Czethoffer Gyuláné, az iskola igazgatója elmondta, a Kereskedelmi és Iparkamara mind országos, mind helyi szinten pályázatokkal támogatja azokat a vállalkozókat, akik telephelyükön a diákok oktatására alkalmas műhelyt hoznak létre. Egy műhely attól válik tanműhellyé, hogy kivitelezője a kötelező eszközjegyzékben felsorolt munkaeszközökkel látja el azt, és az iparkamara a megfelelő kritériumok szerint tanműhelylyé minősíti. Ezekkel a vállalkozásokkal a szakképző iskola együttműködési megállapodást köt, így a diákok tanulói szerződés keretében külsős helyszínen tölthetik a gyakorlatot. - A duális képzés lényege éppen az, hogy a tanulók gyakorlatukat külsős munkáltatónál végezzék, az elméleti oktatást pedig az iskolában kapják meg. Ez mindkét fél számára előnyös, mert az állami iskolák általában nem képesek olyan szinten követni a technológiai újításokat, ahogy a vállalkozói szféra, amelynek a munkavégzéshez rendelkezésére áll a megfelelő eszközpark - mondta el Czethoffer Gyuláné. Az iskolában a tanulói szerződések száma százszázalékos, köszönhetően annak, hogy a 25 éves intézmény számos vállalkozással áll együttműködésben. Tanulókat fogad többek között a Bau-Paks, az Ovit, a DC Gépszer és a Partner Kft., a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör több tagja, a Tailor-Tanoda Kft. és az Áfész is. Az I. István Szakképző Iskolában az alapítás óta eltelt negyed évszázad alatt tízezer gyereket képeztek ki valamilyen szakmára. Matus Dóra 4 ■ Paksi Hírnök, 2015. május 22. Pakson is szedték Immár ötödik alkalommal hirdette meg a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hulladékgyűjtési akciót a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. A kezdeményezéshez városunkban többek között a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. csatlakozott, ötven önkéntes vállalta a hulladékkezelő központ és a hatos főút közötti erdő megtisztítását. Munkájuknak köszönhetően közel 190 zsák szemét került a hulladéklerakóra, országszerte pedig mintegy 170 ezer résztvevő 2300 tonna szemetet szedett össze.