Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-05-09 / 9. szám
- Ta>'• ' Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Díjakat is osztottak a majálison A paksi közösség, nemcsak az erőműveseket értve, olyan tábort alkot, amely a hazai villamosenergia-ellátás jelentős feladatát vállalja. A rendezvény ezt a közösséget kovácsolja öszsze, erősíti tovább - mondta Hamvas István vezérigazgató az idei majálison. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett, egész napot felölelő programot az ASE Sporttelepen tartották. A Paksi Orosz Klub tagjai ragaszkodnak mindenkori szakácsukhoz, így az idei majálison is nála volt a fakanál. Miközben az ínycsiklandó pörkölt készült, Kern László elmondta, ha megteremtik egy kellemes közös főzés, egész napos felhőtlen kikapcsolódás feltételeit a szervezők, szerinte vétek nem élni a lehetőséggel. Egy másik sátorban a főzőversenyre nevezett ételek kóstolása zajlott. Katona Dániel, a zsűri elnökének értékelése szerint nem mindenki használta úgy az alapanyagokat, ahogy kellene, így nem mindegyik étek érte el a dobogós szintet, de azok, amelyek igen, tökéletes ízűek és állagúak voltak. Az egyik sátorban maga a séf készített kóstolásra, igaz nem pörköltet, hanem valami egészen mást, például korianderes mangósalátát garnélarákkal, aszaltgyümölcsös polentával körített kacsamellet és csilis forró csokoládét roston sült libamájjal. Akinek inkább mozogni volt kedve, nem kellett, hogy csalódjon, hiszen számos lehetőséget kínáltak erre is a rendezvényen, többek között ugrálóvár, zorb, mászófal, segway szerepelt a palettán, rendeztek focikupát, tizenegyesrúgó-versenyt, az Optimum Fitness Klub pedig ízelítőt adott kínálatából. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által szervezett, de a nem erőműves lakosok előtt is nyitott majális nem csak a kikapcsolódásról, az ügyességi vetélkedőkről, a főzésről, a közösségi és kulturális programokról szól, hanem a cég kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalóinak elismeréséről, ünnepléséről is. A korábbi években Kiváló Karbantartó és Kiváló Üzemeltető elismerést adtak át a majálison, később a 2010-ben alapított Igazgatósági Nívódíjat is, ám idén megreformálták a szakmai elismerések rendszerét és minden területen Igazgatósági Nívódíjat adtak át, így a karbantartási és üzemviteli területen is, a díjazottak száma pedig elmaradt a korábbiaktól, ezzel tovább emelve a díjazás értékét. Az igazgatóságok bíráló testületéinek döntése alapján 2015-ben 38 munkavállaló vehette át az elismerést. Köszöntésükre megtelt a rendezvénysátor, ahol a díjátadó előtt és után is érdemes volt elidőzni, hiszen helyi és vendégelőadók léptek fel. Műsort adott mások mellett a Roger Schilling Zenekar, a Destiny’s Dancers tánccsapat, a Tűzvirág Táncegyüttes, zárásként pedig a Back II Black együttes és Nagy Edmond. -gyöngy-Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal Paksi Hírnök, 2015. május 8. ■ 13