Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-02-21 / 4. szám
A kapcsolat alapja a párbeszéd Közel évtizedes hagyománya van annak, hogy a Paksi Rendőrkapitányság az illetékességi területéhez tartozó roma kisebbségi önkormányzatokkal közös fórumon értékeli az együttműködés éves eredményeit. Pongó Ignác, a Németkéri Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke úgy emlékezett, a megyében itt alakult ki először párbeszéd a felek között és ennek példájára szerveződött a többi is. Noha rendkívüli esemény eddig nem zavarta meg az elmúlt időszakot, a roma vezető azt reméli, a 2014- es választási év sem hoz semmi olyan változást, ami felborzolná a kedélyeket. Berki Attila, a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint a választási év idején az átfogó összegzésé a főszerep. Mint elmondta, a szereplők között sikerült kiépíteni a bizalmat, amelyre hosszútávon lehet építeni, de az együttműködés nagy eredménye, hogy a felmerülő konfliktusokat békésen sikerül rendezni. Kuti István rendőrkapitány szerint a párbeszédnek és a folyamatos kapcsolattartásnak is köszönhető, hogy rendben, zavargás nélkül lezajlott Németkéren az Új Magyar Gárda, a Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által tavaly szeptemberben szervezett demonstráció, amelyet egy halálos kimenetelű kocsmai támadás apropóján tartottak a településen. A rendőrkapitány hangsúlyozta, az esemény nem a hatóság és a helyi lakosság konfliktusából eredt, egyértelműen politikai színezetet kapott, ezzel együtt sikerként könyvelhető el, hogy eseménytelenül, rendben lezajlott a rendezvény, aminek biztosítása a rendőrség feladata volt. Kuti István kihangsúlyozta, a rendőrség nem tűri a megkülönböztetést, a jogszabályok mentén haladva végzi munkáját, nyitott minden olyan megoldásra, amely előrébb viszi a hatékony együttműködést és alapelve, hogy aki a jog talajától elrugaszkodik, az viselje annak következményét. MD Nem lehet parkolót bérelni Az évek óta fennálló parkolási anomáliák miatt a város képviselő-testülete 2009-ben megalkotta az időkorlátos parkolásról szóló rendeletét. Ennek értelmében a település frekventáltabb helyein 90 percben maximalizálták a megállási időt. A rendszer bevált, a gépjárművel közlekedő polgárok megszokták az új rendszert. Lakossági igényként azonban többször felmerül a közterületi parkolók bérlési lehetősége is. - A téma téli időszakban, havazás után jelentkezik hatványozottan. Vannak olyan polgárok, akik veszik a fáradságot és ellapátolják a parkolóból a havat, és vannak, akik nem veszik a fáradságot, viszont szívesen beállnak az eltisztított helyre. Az önkormányzat ettől függetlenül nem tervezi magánszemélyek részére a közterületi parkolók bérlésének lehetőségét, erre nincs jogszabályi lehetőség - fogalmazott dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző. A város köztisztasági rendelete ugyan szabályozza az ingatlanok előtti utca- és járdaszakaszok tisztításának rendjét, de a parkolókét nem, ezért a téma időközönként napirendre kerül. - Alapvetően kulturális kérdés, hogy a lakóközösség tagjai megbeszéljék ezt - tette hozzá a hivatalvezető. A társasházaknál így a szokásjog, és az íratlan szabályok betartása marad a mérvadó a jövőben is. efgé Idén is keresik a legszebb virágos házakat Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány idén is meghirdeti lakossági virágosítási versenyét két fordulóban, tavaszi és nyári zsűrizéssel az alábbi kategóriákban: legszebb virágos kertes ház, legszebb virágos lépcsőház, legszebb virágos utca. Az alapítvány felhívja a résztvevők figyelmét, hogy a zsűri csak a közterületről belátható, tiszta, virágos, gyommentes kerteket tudja értékelni. A versenyben nevezési lap kitöltésével lehet részt venni, amely megtalálható az alapítvány székhelyén az Atomfitt Centrumban, illetve kérhető e-mailben a parlagfu@t-online.hu címen. Házhoz megyünk! A szerkesztőség nagy örömére szolgál, hogy olvasóink nagy része nemcsak várja, de elvárja a kéthetente megjelenő Paksi Hírnök érkezését. Garantáltan kézhez kaphatja a város lapját: mindössze a postaköltségért cserébe a postaládájába kézbesítjük kedvenc helyi újságját. Csupán annyit kell tennie, hogy befárad a Dózsa György út 51 - 5 3. szám alatt található szerkesztőségbe és gyártásvezető kollégánknál befizeti az éves díjat. Ez jelenleg 3000 forint. Ruhavasalás $>s Ruhajavítás Dózsa Gy. út 11. 20/50-371-50 Paksi Hírnök, 2014. február 21. ■ 9