Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-01-10 / 1. szám
(Folytatás a 6. oldalról) 2012-ben indult és 2013-ban ért finisébe az önkormányzat sajáterős beruházása, a gyógyászati központ fürdőszárnyának építése. A létesítmény alapterülete valamivel meghaladja a 3300 négyzetmétert. A többmedencés fürdőrészleg mellett vannak az épületben gyógytornatermek, rendelők, illetve irodablokk. Az építkezés befejezése után elkezdődött az induláshoz szükséges engedélyek beszerzése, párhuzamosan a személyzet felvételével és felkészítésével. Az ünnepélyes alapkőletétellel kezdődött el szeptemberben az Európai Unió támogatásával megvalósuló, a szennyvíztisztító telep bővítését és fejlesztését célzó projekt kivitelezési szakasza. Az új szennyvíztisztító a régi mellett épül meg mintegy 18 hónap alatt, hat hónap próbaidővel együtt 2015 márciusára. A korszerűsítés közel tízéves előkészítő munka után indulhatott el. A beruházás nettó értéke mintegy 809 millió forint, megvalósítását az Európai Unió a Környezet és Energia Operatív Program keretében 85%-ban támogatja. A nyári felújítást követően szeptembertől ismét elkezdte működését a Paksi Bóbita Bölcsőde konyhája. A bruttó 15 millió forintos beruházás nyomán egy minden követelménynek megfelelő, 250 adagos konyhához jutott az intézmény. A munkaterület-átadással partfal-stabilizációs munkák kezdődtek októberben a dunakömlődi Csárda, valamint a paksi Petőfi utcában. A beruházás európai uniós támogatással valósul meg, a kivitelezés összköltsége 220 millió forint, amiből 95%-os forrást biztosít az elnyert pályázati keret. A munkálatok várhatóan 2014 júniusáig fejeződnek be. Egy újabb tömbbelső-korszerűsítési beruházás is elindult ősszel a lakótelepen. Az Árnyas-Fenyves utcák által határolt területen megújulnak a közművek, a burkolatok, bővül a parkolóhelyek száma, emellett új játékok és utcabútorok kerülnek a térre, ahol a zöldfelület újragondolásával egy különleges rózsa- és egy fuszernövénykertet is kialakítanak. Novemberben olvashattak a Paksi Hírnök oldalain arról, hogy a munkaterület-átadással megkezdődött egy záportározó építése is Pakson, a Haladás utca végén. A beruházás az érintett szakaszon magába foglalja a gáz- és villamosvezeték-kiváltást is. A kivitelezési munka közel nettó 40 millió forintból valósul meg, az átadási határidő 2014. augusztus 3. Befejeződött a térfigyelőkamerarendszer kiépítésének második üteme Pakson. Az önerős önkormányzati beruházás értéke nettó 22 millió forint volt. Az első négy térfigyelő kamerát 2000-ben szerelték fel városunkban, majd a rendszer 2011-es bővítésével már nyolc helyszínen 12 berendezés üzemelt. A rendszer kiépítésével a bekötőutaktól haladtak a belterület felé, így most jellemzően a város forgalmasabb csomópontjainál szereltek fel újabb 13 kamerát. A Deák ház felújítását és egy klímatörténeti múzeum kialakítását is tartalmazza az a program, amely 400 millió forint európai uniós pályázati támogatás segítségével valósul meg Pakson. A Paksi Metszet Örökségközpont/Klímacentrum és Látványtár elnevezésű 900 millió forintos projekt a tervek szerint 2014 tavaszán indul, tájékoztattuk olvasóinkat november elején. Ugyancsak novemberben számoltunk be arról, hogy elkészült a Móra Ferenc utca felújítása. A 70 millió forintos beruházás keretében műanyagra cserélték az elhasználódott azbeszt vízvezetékcsöveket a házi bekötésekkel együtt, valamint új szegély- és aszfaltépítés történt bazaltbeton bejárókkal. Az év utolsó előtti hónapjában átadták a Tolnai úti új csapadékvíz-elvezető szakaszt is, és befejeződött a Cseresznyési út újabb szakaszának felújítása, a Györkönyi utca és a felüljáró között. A beruházás önkormányzati forrásból valósult meg nettó 74 millió forintból. Az útszakasz 2,3 km hosszan újult meg: aszfaltburkolatot és mindkét oldalon szegélyt kapott. Az év utolsó hónapja is bővelkedett eseményekben az önkormányzat számára: aláírták a szerződést a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola gazdasági szárnyának felújításáról, támogatási szerződéseket szignóztak egy, az önkormányzati intézmények energiatakarékos korszerűsítését segítő programban, és felavatták városunk új kerékpárútját. Többéves előkészítő munka után építették meg a Paksot, az atomerőművet és Csámpát összekötő kerékpárutat. A külterületi szakasz kivitelezéséhez a Dél-Dunántúli Operatív Programban, a külterületihez pedig a Közlekedés Operatív Programban nyert támogatást az önkormányzat. Elkezdődött egy kerékpáros pihenőhely kialakításának előkészítése is a csámpai közösségi ház udvarán. A tervek készen állnak, a kivitelezést 2014-re ütemezték. Dallos Szilvia