Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-10-17 / 20. szám
Heizler: mindig a munkára koncentráltam korni Péter U20 vb-bronzérmet nyert, Csernyánszki Norbert válogatott kerettag volt. A tíz évig működő Heizlerkapusiskolában megfordult többek közt Dibusz Dénes, aki ma már a Ferencváros, és Megyeri Balázs, aki a görög Olimpiakosz Pireusz hálóőre. Heizler Jánossal beszélgettünk.- Milyen érzések vannak benned?- Mint amikor a kisgyermektől elveszik a játékát. Ha a klubból találkozom valakivel és beszélgetünk a csapatról, összerándul a gyomrom, amit nem is tudok leplezni.- Június 30-án járt le a szerződésed.- így van, minden szezonra határozott idejű szerződésem volt, ami az adott idény végén lejárt. Mint korábban mindig, pár héttel az adott dátum előtt idén is felmentem a székházba Haraszti Zsolt ügyvezetőhöz, aki azt mondta, még nem tudja mi lesz a jövőmmel kapcsolatban, de nyugodtan menjek el nyaralni, ha visszajövök, beszélünk a szerződésemről. Hazajöttem és Zsolt közölte, hogy Csertői Aurél nem akar velem tovább dolgozni. Az indoklás szerint már több edzővel öszszeférhetetlen voltam, és ilyen légkörben nem lehet tovább dolgozni. Én úgy érzem, a munkámat mindig becsülettel elvégeztem.- Más munkakörben sem maradhattál a klubnál?- A városban azt hallani, hogy én nem fogadtam el a felajánlott utánpótlásmunkát. A fejemben már régóta összeállt egy koncepció, ami alapján össze lehetett volna fogni a fiatal paksi kapusok munkáját. Ennek én lettem volna a felelőse, a koordinátora, és emellett az egyik korosztálynál dolgoztam volna. Ezt elmondtam Zsoltnak, aki azt válaszolta: „Csinálhatod az utánpótlást.” Nem azt, hogy „Csináld!” Ebből és a hanglejtésből úgy döntöttem, hogy ez a történet itt számomra véget ért. Én mindig a munkámra koncentráltam, az FC-vel keltem és feküdtem, aki ismer, tudja, miről beszélek. Persze hallottam egy-két pletykát, volt néhány intő jel, de elvártam volna, hogy ne a hátam mögött döntsenek a sorsomról.- Jelenleg a Szekszárdi UFC-nél dolgozol. Hogyan kerültél az NB III-as csapathoz?- A Paks korábbi játékosa, Fehér Attila invitált a megyeszékhelyre. Decemberig adtam időt magamnak arra, hogy a futballban dolgozzak-e tovább vagy sem. Ha nem jött volna ez a lehetőség, akkor már biztosan nem maradtam volna a labdarúgásban. Lehet, hogy így sem.- Ha Haraszti Zsolt megkeresne, hogy ismét dolgozz a Paksi FC-nél, vállalnád?- A klubnál szívesen dolgoznék, de nem a jelenlegi vezetőséggel. Faller Gábor Hosszú idő után elváltak a paksi labdarúgás és Heizler János útjai. Komi - így ismeri mindenki - 1975-ben lett a klub igazolt játékosa, amit akkor még Paksi Kinizsinek hívtak. Játékos-pályafutása után is maradt a Paksi SE-nél: volt szertáros, masszőr, gyúró és kapusedző is. 270 NB II-III-as mérkőzés és 240 NB I-es meccs áll mögötte. Edzői ideje alatt Kovács Attilát az Év kapusának választották, Po-Első vereség a bajnokságban A regnáló bajnok Debreceni VSC elleni 2-1-es történelmi Fehérvári úti sikert követően elszenvedte első vereségét az OTP Bank Ligában az MVM-Paks labdarúgócsapata a 2014/15-ős idényben. A zöld-fehérek ellen a 10. fordulóban hazai pályán a Kecskemét 3-2-re diadalmaskodott, a paksi gólokat Kovács Gábor és Haraszti Zsolt szerezte. Csertői Aurél alakulata jelenleg a 4. helyen áll a táblázaton. - Hazai pályán három gólt kapni több mint sok, kivéve, ha négyet rúgunk. Az ellenfél majdnem 100%-osan kihasználta a lehetőségeit. Mi nem játszottunk nagyon jól, de három-négy olyan gólszerzési lehetőségünk is volt, amit az ellenfél bravúrral hárított, jól védett a rivális kapusa. A védekezésünkbe ez a betli nem fér bele. Egy-két játékostól több szerénységet és jobb teljesítményt várok - értékelt a meccs lefújása után Csertői Aurél vezetőedző. Az MVMPaks a következő fordulóban a Budapest Honvéd otthonában vendégszerepei október 18-án 18 órakor. A Sport Televízióban élőben közvetített összecsapást a TelePaks Kistérségi Televízióban hétfőn 17.30-tól felvételről láthatják. efgé Nyitvo tartás: M05‘20‘is Tel: 75/315-983 20/945-0992