Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-10-17 / 20. szám
Jó napot, mi újság? Schreiner István Állategészségügyi szakközépiskolába járt, agrármérnöki diplomát szerzett, majd Madocsán, a termelőszövetkezetnél kezdte pályafutását. Hirtelen ötlet nyomán választotta ezt a hivatást, hiszen műszaki beállítottságú volt, eredetileg műszerésznek készült. Hogy mégis az állattenyésztésben kötött ki, az annak egyenes következménye volt, hogy amikor barátjával, Kovács Ferivel kiment a termelőszövetkezetbe és lóra ült, az nem dobta le. Ettől azt hitték, hogy tudnak lovagolni és mindenképpen olyan iskolába akartak menni, ahol erre lehetőségük lesz. Biztosan sokak számára okoz meglepetést, hogy ez a történet Schreiner Istvánról, a paksi atomerőmű létesítményi tűzoltóságának tűzoltási és műszaki mentési vezetőjéről szól. Róla kis túlzással azt gondolná az ember, hogy tűzoltóként, de legalábbis tűzoltónak született. S ha már a születésről van szó: paksi család harmadik fiúgyermekeként született éppen ötven évvel ezelőtt. Az ominózus egyenruhát 1992-ben öltötte magára, és cseppet sem tiltakozik annak hallatán, hogy valószínűleg egy életre. Az agrárszakmát nem azért hagyta maga mögött, mert rossz választás volt, hanem azért, mert a rendszerváltás miatt megszűnt a szövetkezet, ahol dolgozott. Ez ösztönözte arra, hogy jelentkezzen az Atomerőmű Tűzoltóság álláshirdetésére szolgálatparancsnok-helyettesi munkakörbe. - Amikor bekerültem, nem gondoltam, hogy egy tűzoltónak ilyen nagy lehetőségei vannak. Nálunk sokkal több mindent kell tudni, mint amit az emberek elképzelnek a tűzoltókról. Meg kell felelni fizikailag, „ott kell lenni” mentálisan, különösen vészhelyzetekben és folyamatosan lépést kell tartani a fejlődéssel - fejtegeti. A fejlődés számos vonatkozásban tetten érhető: amikor felszerelt, az atomerőmű mobil tűzvédelme és a hozzá tartozó műszaki mentési tevékenység volt a feladatuk, ma pedig ezen túl egy sor más is, az üzemzavar-elhárítástól az egészségügyig. A jelenlegi elnevezés nem is fedi a valóságot, hiszen - ahogy fogalmaz - az övék több mint tűzoltóság. Mint mondja, azért szereti a munkáját, mert változatos és lehetőséget nyújt az önmegvalósításra. - Alkotni mindenki szeret - jegyzi meg. A kérdésre, hogy ő e téren mire a legbüszkébb, csípőből vágja rá, hogy a családjára, majd kiegészíti azzal, hogy sok egyéb között a cégüknél működtetett teljesítményértékelési rendszerre is, aminek bevezetésében neki is szerepe volt. Tűzoltóságuknál a rendszerekben való gondolkodás, működés evidencia. Azonnal több példát is hoz, a legkézenfekvőbb a minőségirányítási rendszer, ami kiemelt figyelmet élvez, olyannyira, hogy minden tisztnek minőségirányítási szakmérnöki diplomával is kell rendelkeznie. De ugyanide sorolható akár az információbiztonsági rendszer, akár az e-learning, azaz az elektronikus képzési rendszer is. Ugyan a rendszerben gondolkodás lételeme, és otthon is alkalmazza, tévedés volna azt hinni, hogy a lazaság, lezserség távol áll tőle. Beszédes példa a kislányával és barátaival közösen alapított Rózsaszín Párduc cserkészcsapat. A gyerekekkel kirándulni, csónakázni, pizzázni és persze bohóckodni is szoktak. - Gergő fiam 23 éves, informatikus lesz, Dorottyánk a Balogh Antal katolikus gimnáziumban ötödikes, szerelmem, Kata, szintén az Atomix Kft.-nél dolgozik - mutatja be családját. Három éve költöztek a lakótelepről családi házba, ami - különösen a kertje - szabadidejük jelentős részét leköti és szemmel láthatóan mindannyiuk számára nagyon kedves. Akár a közös bringatúrák. István hetente három-négy alkalommal leteker húsz kilométert. Azért esett a választása a kerékpározásra, mert azt közösen is űzhetik, s ez összekovácsolja a családot. Ha idejük engedi, hosszabb túrákra mennek a környéken, de megkerülték már a Balatont is. Szeretnék bejárni az országot két keréken. István másik terve, hogy folyékonyan megtanul angolul, mert úgy gondolja, ez ma már nélkülözhetetlen. Vida Tünde Paksi Hírnök, 2014. október 17. ■ 15
