Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-10-17 / 20. szám

Legendás időket idéztek

Hangulatos múltidézésben volt részük mindazoknak, akik elfogadták az Atomenergetikai Múzeum meghívását péntek estére. Miután a Múzeumok őszi fesztiváljához csatlakozva először tanárok számára kínáltak programot, főként pedagógusok töltötték meg a sorokat, de akadtak bőven „civil” érdeklődők. Szabó Péter, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium történelemtanára állította össze

az úti tervet a Pónya Józseffel, Kováts Balázszsal közös időutazáshoz. Az atomerőmű első, leghosszabb ideig regnáló vezérigazgatója, illetve az egyes és kettes blokk tudományos indításvezető-helyettese, az ESZI alapító igazgatója egy-egy gondolatot, történetet fűzött a kivetítőn megjelenő régi képekhez, dokumentumokhoz. Előkerültek az erőmű építésének idejére vonatkozó ötéves tervek

ugyanúgy, mint az építés időszakát megörökítő filmek és az atomtudósok paksi látogatását dokumentáló fotók. A látogatók megtudhattak egy sor kulisszatitkot, megismerhettek jó néhány legendát. A két vendég arról is gondoskodott, hogy mindezt jó hangulatban tegyék, nem fukarkodtak a mosolyra fakasztó részletekkel. Kováts Balázs felidézte, hogy a legenda szerint az atomerőmű helyének kiválasztása előtt még utoljára lejött egy delegáció Budapestről, hogy eldöntse, Bogyiszlón vagy Paks mellett épüljenek-e meg a blokkok. Hatalmas eső után érkeztek meg az elvtársak Bogyiszlóra, amikor a kocsiból kiszálltak, bokáig merültek a sárba, agyagba, mindenki vakarta a sarat a cipőjéről. Ezután utaztak át Paksra, a Brinyóhoz, ahol a homok elszívta a vizet. Azt mondták, ez fantasztikus hely, itt lesz az erőmű, mesélte Kováts Balázs. Arról is beszélt, hogy milyen kalandos volt az atomerőmű alapkövének sorsa, hiszen két ízben is „elveszett”. Pónya Józseftől sokat megtudhatott a hallgatóság arról, hogy hogyan dőlt el az, mikor és milyen blokkok kerülnek Paksra, és arról is, hogy milyen ember volt Wigner Jenő és Teller Ede, akiknek érkezésekor még egy atomerőmű vezérigazgatójának is remegett a térde. Vida Tünde

A nyugalom a kulcs a hosszú élethez

Pap Béla Sándornét köszöntötték a város nevében kilencvenedik születésnapja alkalmából az ünnepelt Táncsics Mihály utcai otthonában. Magdi néni a Csongrád megyei Nagymágocson született. Egészen nyugállományba vonulásáig Orosházán dolgozott, volt tisztviselő a járási tanácsnál, a helyi könyvtár munkatársa, illetve orvosírnok a kórházban. Miután párja hazatért a hadifogságból, 1947 májusában összekötötték az életüket. Férje, aki agronómus volt, 1969-ben hunyt el. Két gyermekük született: Katalin Németországban, Péter pedig évtizedek óta Pakson él. Magdi néni tíz esztendővel ezelőtt lett városunk lakója, mint mondja, szereti Paksot, nagyon szép helyen él, ha kinéz az ablakon, olyan érzése van, mintha

erdőben lakna. Délelőttönként gondozónő segítségével végzi el a házimunkát, öt óra tájban mindennap tesz egy sétát, de keresztrejtvényt fejteni, televíziót nézni is szeret, és imádja a macskákat, így amikor vasárnaponként ellátogat a fiáékhoz, bőven kijut babusgatásból a család cicusának. Örül szerettei közelségének, fia két-három naponként látogatja, segit ügyeit intézni és lányáék is igyekeznek gyakran hazalátogatni. Magda mama életét két gyermeke mellett öt unokája és hat dédunokája aranyozza be. Akadnak, akik az egészséges táplálkozásban, a káros szenvedélyektől mentes életvitelben, esetleg a jó génekben látják a hosszú élet titkát, Magdi néni meggyőződése szerint viszont a kulcs a nyugalom. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. október 17. ■ 9