Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-01-10 / 1. szám

Hat utca és két parkoló újul meg tavasszal (Folytatás a 4. oldalról) Szerencsére ritka ez a kultú­rálatlan, buta szemlélet. Teljes hosszában megújult a Móra Ferenc (régi nevén: Ságvári Endre) utca. A Pál utca végét is átépítettük. Vége fele közeledik a dunakömlődi présházsoron a szennyvízcsatorna kiépítése, valamint az útburkolat felújí­tása. Elkezdődött a Fenyves és az Árnyas utcák közötti tömb­belső felújítása. Ezt a teret is a korábban felújítottakhoz méltó színvonalon szeretnénk kialakí­tani. A konzervgyár és a Nyár­fa utca közötti szakasz csapa­dékvíz- és szennyvíz-elvezetés problémáinak enyhítését célozta meg a nevezett terület, illetve a Nyárfa utca részleges közmű- és burkolatfelújítása. És elkészült a kerékpárút az erőműig, illetve tovább, Alsó- Csámpáig. Nagyon örülök an­nak, hogy a paksiak kerékpáros kirándulóútként is használják. Hamarosan megteremtjük a le­hetőségét a Csámpát Biritóval összekötő útra való szabályos ráhajtásnak, így egy kisebb ke­rékpáros túra résztvevőivé vál­hatnak az érdeklődők. Nem lazsáltunk a mögöttünk hagyott évben és aktív munkát tervezünk 2014-re is. Tervezzük a Deák ház régóta megálmodott felújítását, helytörténeti célra, kibővítve egy Magyarországon talán páratlan klímatörténeti múzeummal. Erre a célra jelen­tős összeget fordítunk pályázati forrásból, ami mellé igen komoly összeget szavazott meg a kép­viselő-testület is. A belvíz elleni védekezés fontos állomása lehet egy új zsilipes áteresz építése a Duna árvízvédelmi töltésén, amely a Páli árok által szállított vizek átvezetését, zárt zsilipek esetén átemelését hivatott megol­dani. Az előzőhöz hasonlóan pá­lyázatnyertes projekthez a képvi­selő-testület szintén nagyvonalú támogatást biztosított. Folytatjuk a lakásfelújítások támogatását. Sokéves előkészítés után szeret­nénk, ha megépülhetne az ext­rémsportpálya. Sok utcát kívánunk megújítani. A napokban írtunk alá kivitelezési szerződéseket hat utca (Fenyves, Retek, Imre, Táncsics, Újtemp­lom és Pacsirta utcák), valamint a kulturális központ melletti és a Gesztenyés utcai parkoló (utóbbi esetében részleges) felújítására. A beavatkozások során közel 21 ezer négyzetméter felület újul meg. Elvégezzük a föld alatti vezetékek szükséges cseréjét is. Május-június hónapokban adjuk át a forgalomnak ezeket az átépí­tett közterületeket. A fentieken túl közel húsz utca átépítése áll előkészítés alatt, melyek kivitele­zési sorrendjéről és időpontjáról felelősen nyilatkozni még nem tudok, de ezek többségét is még ebben az évben szeretnénk fel­újítani.- Háromszor is választunk az idén. Milyen kampányra, milyen hangulatra számít az országban és a városban? Nincsenek illúzióim. Szerény véleményem szerint - tisztelet a kivételnek - a politikusok (az egész világon) nem értelmezik pontosan a szerepüket. A szín­padi műfajt nem szeretném le­értékelni, amikor azt mondom, hogy a jelenlegi politika színház, többnyire rossz szereplőkkel. Szerencsére akadnak üdítő kivé­telek, páratlan tehetségek is. Az országban azon is múlik a hangulat, hogy az emberek mennyire engedik magukat hergelni. A felnőtt lakosságtól elvárható, hogy golyózáporban is higgadt maradjon, józanul mérlegeljen és nyugodtan, mél­tósággal vegyen részt a válasz­tásokon. Hagyatkozzon a józan eszére, ne dőljön be homályos, hangzatos ígéreteknek. Én azon leszek, hogy Pakson ne legyen cirkusz. Tiszta érveket és alter­natívákat kell a választók elé tárni.- Tizenkét éve áll a város élén. Elindul ismét a helyhatósági vá­lasztáson? Szeretném befolyásolni a vá­lasztás eredményét. Nem az én személyem a fontos. A minden­kori tét annál sokkal nagyobb! Paksnak tapasztalt, kiszámítha­tó vezetőre van szüksége. A vá­rosvezetés nem a tanulás, meg a kísérletezés terepe. Kövi Gergő Két ütemben, hat utcában és két nagy parkolóban indul fel­újítási munka márciusban Pak­son. A beruházásokra, melynek során 21 ezer négyzetméternyi közterület szépül meg mintegy 350 mUlió forintból, három kivitelező céggel kötött szerző­dést az önkormányzat. 2014-ben 26 utca felújításának tervein dolgoznak az önkor­mányzat munkatársai, melyek közül hat utca és két nagymére­tű parkoló korszerűsítése márci­usban elindul, a költségek meg­közelítik a 350 millió forintot. - Közel egyéves előkészítő mun­ka után kötöttük meg a kivitele­zési szerződéseket a közbeszer­zési eljárásokon kiválasztott cégekkel. Nem egyszerű munka a tervező kiválasztása, az enge­délyek beszerzése és az eljárás le­folytatása, ez nagy feladatot ró az önkormányzat műszaki osztá­lyának munkatársaira - mondta el az ünnepélyes szerződésköté­sen Hajdú János polgármester. Az idei első programcsomagban 21 ezer négyzetméter közterü­let újul meg nyolc helyszínen, közöttük két parkoló: a Csen­gey Dénes Kulturális Központ melletti és a Gesztenyés úti tár­sasházak felőli belső parkoló. A kivitelező Swietelsky Magyar­­ország Kft. a Pacsirta utca út- és közműfelújítását is feladatul vál­lalta, a munkákat március 3-án a Gesztenyés úton kezdik el, és ütemezetten haladva június 5-ig mindhárom helyszínen befeje­zik. Márciusban az Újtemplom utcában is felvonulnak a mun­kagépek, a kivitelezést, az utca útburkolatának és közműveinek felújítását a Strabag Általános Építő Kft. végzi. Az év harma­dik hónapjában kezdődnek el a munkák a Fenyves utca 7. és a Gesztenyés u. 15. számú társas­házak között, illetve a Fenyves és Gesztenyés utca összekötő útján. A rekonstrukciót a Placc Kft. vállalta szerződésben. A cég munkatársai dolgoznak majd a Retek és az Imre utcában, va­lamint a Táncsics Mihály utcá­ban a Sík sori bekötőútig tartó régi, rossz útburkolat felújításán május végéig. A 2014-es tervek között szereplő további tíz utca felújítása a tervek szerint az év második felében indulhat el.

Next

/
Thumbnails
Contents