Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-10-03 / 19. szám

Továbbra is veretlen az MVM-Paks Veretlenül áll a harmadik helyen az OTP Bank Ligában az MVM­­Paks labdarúgócsapata. Nyolc lejátszott mérkőzéséből a mérleg öt győzelem és három döntetlen. A zöld-fehérek legutóbb a regná­ló bajnok DVSC-Teva együttesét is két vállra fektették, a Fehérvá­ri úti stadionban Bartha és Báló góljaival 2-i-re nyert Csertői Au­rél legénysége.- Nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna. Az első húsz percben bealudtunk, ennyi idő kellett, hogy rendezzük a sorain­kat és már nekünk is voltak hely­jói kezdett a paksi kézilabda U14, Ácson rendezték az országos gyermekbajnokság Csiszár Lász­­ló-régiójában az alapszakasz első két fordulóját. Az 1. fordulóban a Paksi KSE PakSuli az NB Il-es Móri KSC csapata ellen 21-16-ra, majd a 2. fordulóban a szintén NB Il-es házigazda Ácsi Kinizsi SE el­zeteink. Azt nem lehet mondani, hogy nagyon jól játszottunk, de a szerencse most velünk volt. Tény, nem tudtuk lefocizni a Debre­cent, főleg a szélen voltak veszé­lyesek - értékelt a lefújást követő­en a paksi vezetőedző. A mezőny legjobbjának a paksi csapatkapi­tányt, Báló Tamást választották, aki a 92. percben két kapufát is érintő gólt lőtt, ezzel újabb három ponthoz segítve csapatát.- Az előző fordulóban Pécsett sem játszottunk jól, akkor a végjátékban mi kaptunk gólt, és döntetlen lett a vége. Az élet len 22-8-ra győzött. Az országos serdülő bajnokságban szereplő U 16-os csapat Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ott­honába látogatott, és 22-8-as fél­időt követően 42-15-ös vereséget szenvedett. A következő forduló­ban a Simontornyai KK-Paksi KSE PakSuli 28-15 lett. azonban most visszaadta, amit korábban elvett. A szabadrú­gást kapura akartam lőni, így sikerült. Egy kicsit azért lecsú­szott... - tette hozzá nevetve a paksi védő. Az MVM-Paks ok­tóberben a Kecskeméttel, a Di­ósgyőrrel és a Videotonnal hazai pályán játszik, míg idegenben a Budapest Honvéd otthonában vendégszerepei az OTP Bank Ligában. A Ligakupában újabb két mérkőzésen lép pályára a paksi klub, előbb a Zalaegersze­get fogadja, majd a riválishoz utazik. Faller Gábor Elkezdődött a bajnokság a fel­nőtteknél is, a nők a Tolna me­gyei bajnokságban egygólos vereséget szenvedtek, Kocsolai SC-Paksi KSE 22-21. A férfiak a Bács-Kiskun megyei bajnok­ságban indították vereséggel a szezont: Félegyházi KSC-Paksi KSE 27-22. Bronz Tallinnból Az Észtország fővárosában, Tal­­linnban rendezett dzsúdó Euro­pean Open olimpiai kvalifiká­ciós viadalon Csoknyai László bronzérmet és negyven olimpiai kvalifikációs pontot szerzett. Az első fordulóban erőnyerő volt, a 2. fordulóban a lett Artemijs Naumovs ellen 10-0-ra, a 3. fordulóban pedig az azeri Ziya Namazov ellen szintén 10-0-ra győzött. A negyeddöntőben a későbbi győztes holland Neal van de Kamer ellen 0-10-re ve­reséget szenvedett. A vigaszágon az azeri Abdulhagg Rasullut 10- 0-ra verte, majd a 3. helyért az olasz Matteo Marconcini ellen intéssel 1-0-ra győzött. Az ASE nyerte a Dunaferr Kupát A Dunaferr Kupa volt az ASE kajakos és kenus versenyzői szá­mára az idei év utolsó jelentős versenye. A paksi szakosztály nagy létszámmal vett részt a viadalon, és a különböző kor­osztályok versenyszámaiban 8 arany-, 9 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett. Az érmeken kívül sok jó helyezést is elértek a sporto­lók, így az Atomerőmű SE az I. helyen végzett az egyesületek közti pontversenyben is. Dunaszentgyörgyön a Tolnai Lajos utcában 834 m2-es építési telek eladó. Irányár: 2,95 millió Ft. Tel: 20/973-1444 Kézilabdahírek Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel várjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Kibővült halászcsárdánk -felújítottpanorámás terasszal- vállalja rendezvények szervezését akár 150főig. Családi ünnepségek, keresztelő, Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi halászcsárda Paksi Hírnök, 2014. október 3. ■ 21

Next

/
Thumbnails
Contents